Megalakult a szerbiai képviselőház. Április harmadikán, a választások napján, bizonyára kevesen tudták elképzelni, hogy az előbbi mondat augusztus elsején válik aktuálissá, a sorozatos választási visszaélések azonban úgy hozták, hogy számtalan ismétlését kellett megtartani a parlamenti megmérettetésnek, a legtöbbet a Bujanovac községi Veliki Trnovacon, ahol ötször is alkalmuk volt a szavazóknak véleményt nyilvánítani. A választások hivatalos eredményét így július ötödike előtt nem lehetett kihirdetni, s végül augusztus lett, amikor a ház új összetétele megtarthatta alakuló ülését, az új képviselői mandátumok birtokosai pedig letehették a hivatali esküt. Most már „csak” egy nagy feladatnak az elvégzése várat magára, leszámítva a képviselőházi tisztségek megválasztását, bizottsági helyek és vezetők kijelölését: meg kell alakítani az új szerbiai kormányt.
Hetek, hónapok óta folynak a találgatások azzal kapcsolatban, hogy mikor jön létre az új kabinet, kik lesznek annak a miniszterei, s legfőképpen: ki lesz a miniszterelnök. A belgrádi sajtó fáradságot nem sajnálva próbálja megmondani egy ideje, hogy kik a legesélyesebbek ennek a tisztségnek a betöltésére, az államfő azonban, akitől a legnagyobb mértékben függ a végkifejlet, sokáig teljes hallgatásba burkolózott, majd egy érdekes rébuszt közölt, mely szerint a médiában kavargó négy név közül kettő tényleg esélyes a kormányfői posztnak a megszerzésére, de van még további két esélyes is, akinek a neve viszont nem hangzott eddig el. Ennek alapján körülbelül annyit lehetett megtudni, hogy tényleg négy név van az államfő tarsolyában, s ketten közülük Ana Brnabić eddigi kormányfő és Siniša Mali eddigi pénzügyminiszter. A korábbi találgatások kapcsán annyit, hogy kevés olyan szerb haladó párti vezető politikus van, akit nem képzelt el a média kormányfőként, így látták ott az eddigi belgrádi polgármester-helyettest, a miniszterek többségét, de olyanokat is, akik minden bizonnyal maguk se gondolták volna, hogy valaha is elképzeli őket valaki egy ilyen magas rangú tisztségben, akár a fikció szintjén is.
A miniszterelnöki és miniszteri tisztségek fényében természetesen az számít fontos kérdésnek, hogy melyik pártok adják majd kádereiket a kormány felállásához, magyarán, mely szervezetek képezik ezentúl a parlamenti többséget. Amit a jelen pillanatban teljes bizonyossággal állítani lehet a kijelentések alapján, az az, hogy a 250 fős parlamentben 120 mandátumot szerzett Szerb Haladó Párt biztos koalíciós partnerének számít az 5 mandátumos Vajdasági Magyar Szövetség, mely, ahogyan eddig is, államtitkári szinten vesz majd rész a kabinet munkájában. Más, kevesebb mandátumot szerzett kisebbségi pártok is kifejezték szándékukat aziránt, hogy a kormánytöbbség részei lehessenek, így ki tudjanak hatni annak politikájára saját nemzeti közösségük érdekeinek megvalósítása végett. Egyértelmű azonban, hogy egy gyenge parlamenti többség kialakításával nem lehet elégedett a legnagyobb párt, így bizonyára nem áll meg a többség szavatolásakor a 130 mandátumos túlerőnél, mely egy kisebb politikai egyensúlyvesztés esetében is fatális lehet a kormány számára: amióta a mandátumok birtokosai a képviselők és nem a pártok, azóta folyamatosan láthatjuk a szerbiai politikai életben, milyen könnyű egy-két mandátummal gazdagítani egy másik parlamenti frakciót, ha igazán kitartóan győzködi a képviselőket az adott frakció. További társra lesz tehát szükség, s egyre kevésbé számít kérdésesnek, hogy melyik lesz ez a társ. A Szerbiai Szocialista Párt jelezte ugyanis, hogy a parlament elnökének megválasztásakor a többség részét fogja képezni, ami egyértelmű üzenet a későbbiekre vonatkozóan is. Ha tehát nem változik semmi a mai együttműködéshez képest, akkor lényegében nem fog változni semmi a hatalmi többség pártszerkezetében sem. A haladóknak nehéz is lenne más koalíciós partnert találni az ellenzék soraiban, ott ugyanis olyan pártok foglalnak helyet, amelyek vagy egyértelműen oroszpárti és Európa-ellenes, vagy egyértelműen européer és oroszellenes politikát követelnének, mellesleg valamennyien éppen a haladó-ellenességre építették fel a választási szereplésüket. Persze, a politikában semmi sem elképzelhetetlen.
Kérdés az is, mi történik magának az államfőnek a Szerb Haladó Párton belüli elnöki tisztségével. Továbbra is olyan nyilatkozatokat ad Aleksandar Vučić, hogy új személyek ideje jött el a haladók élén, az elemzők mégsem hiszik el egyelőre, hogy komolyan gondolja a visszavonulást a szervezet elnöki funkciójából.
A parlament megalakulása után kilencven nap áll a rendelkezésre a kormányalakításra. Ebben a három hónapban meg kell szűnnie minden jelenleg felmerülő dilemmának. Egyesek már augusztus közepére, mások végére számolnak az új kormánnyal. Valóban meglehet, hogy nem várják ki a határidő végét, a választások ismételgetésével eltelt hónapok ugyanis nyilván elég időt hagytak arra, hogy mindenki mindenkivel megtárgyaljon mindent, ami befolyásolhatja a leendő kormányon belüli szereplését vagy az attól történő tartózkodását.
