Az ENSZ Közgyűlése 2007 novemberében hozott határozata értelmében szeptember 15-ét a demokrácia napjává nyilvánította, amelyet a következő évtől kezdődően az egész világon megünnepelnek. A határozat szerint demokráciának ismernek el minden olyan államszervezetet, amely betartja az ENSZ alapelveit. Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy valóban csak ennyiben merül ki a demokrácia gyakorlatban való betartása? A demokrácia egyik legfőbb alapelve, hogy a társadalom tagjai közötti minden nemű hatalmi kapcsolat azokban gyökerezik, akik engedelmeskednek, és nem azokban, akik parancsolnak. Ebből tehát az következik, hogy mindenki maga dönti el, hogy engedelmeskedik-e vagy sem. A gyakorlatban is megvalósítható sajátossága a szólás- és véleményszabadság, amelynek akadályozása és gátlása sok esetben még napjainkban is jelen van.
De valójában mi is a modern demokrácia és mit fogalmaztak meg róla az elmúlt századok nagy gondolkodói? Az első átfogóbb elméletek a demokratikus államformával kapcsolatban a 17. században fogalmazódtak meg. A neves angol filozófus, Thomas Hobbes egyetlen személy szuverenitását tartotta hasznosnak, de ezt a nép által kötött egyfajta társadalmi szerződésből eredeztette, vagyis elméletében már találhatunk utalásokat a nép akaratából választott vezető uralmára. Szerinte az egyén lemond bizonyos jogokról az állam javára a közös érdekekért.
A napjainkban is érvényesülő elméletet a neves francia filozófus, Jean-Jacques Rousseau alkotta meg, aki a szuverenitás elméleti alapjairól beszélt, valamint a népszuverenitás fogalmát is kifejtette. Ez utóbbival kapcsolatban elmondja, hogy a nép a hatalom birtokosa, vagyis részt vesz a hatalom gyakorlásában. A népszuverenitás elve a demokrácia különböző formáiban érvényesül, amelyhez a köztársasági államforma illeszkedik a legjobban, mivel egy személyt, vagy szervet a nép bízza meg egy előre meghatározott időre a hatalom gyakorlásával, és a tevékenységéért szűkebb vagy tágabb értelemben jogilag is felelős.
A későbbi századokban is sok gondolkodó úgy vélte, hogy a demokrácia lényegében egyenes utat jelent a tökéletes társadalom kiépítése felé. Ez a feltevés azonban a történelem során többször is megbukott, hiszen ez a hatalmi forma sem tökéletes és számtalan gyenge pontja van. Talán sokak számára ismeretes az a kijelentés, amely állítólag Winston Churchill száját hagyta el, miszerint a demokrácia nem jó, de jobb nincs. Manapság is a hatalom viselői ezt az elvet vallják, hiszen a vérzivataros 20. század abszolutista és totalitárius rendszereivel összehasonlítva valóban ez a feltevés a helytálló. A rendszer számtalan buktatói közül kiemelhető a nép uralmának fikciója, hiszen a hatalomból számos „elhanyagolható” számú kisebbség teljesen kiszorul. Ez alatt nemcsak az etnikai, hanem a társadalmi-gazdasági rétegek is értendők, mint a szegények és a hajléktalanok. A demokrácia másik fő gyenge pontja a tömeg uralma lehet, melynek során sok esetben előfordulhat, hogy a nép elveszti bizalmát az általa megválasztott vezetőkben. Vélt, vagy valós jogait tüntetésekkel, a sajtó maga mellé állításával, vagy más hasonló eszközökkel igyekszik érvényesíteni. A demokratikus módon korábban megválasztott vezetők lejáratásának és a tüntetések hatására a politikai hatalmat gyakorlók lemondhatnak, ami valójában a demokrácia bukását jelenti. A másik lehetséges forgatókönyv szerint engedhetnek a nép követelésének, ami a tömeguralmat eredményezheti, vagy pedig kivárják, míg a nép ellenállása teljesen kifullad. Ez a három lehetséges forgatókönyv mindegyike lényegében a demokrácia és annak folyamatainak bukását jelenti. Emellett azonban számos más buktatója is van napjaink elfogadott hatalmi rendszerének, amelynek tökéletesítésén és teljes érvényesítésén folyamatosan munkálkodnunk kell.
