Tisztelt Atya!
Az egyneműek házasságának engedélyezése – ez a téma felmerült most az országunkban, s gondolom, sokakat foglalkoztat. Kérném, hogy írjon pár őszinte, krisztusi gondolatot a témában. Köszönettel, Viki
Tisztelt Viki!
Kifejezetten azt kéri, hogy krisztusi gondolatot írjak a témában. Rögtön idekívánkozik az a krisztusi gondolat, amit Jézus a házasság esetleges felbonthatósága kapcsán mondott a farizeusoknak: „Isten férfinak és nőnek teremtette az embert, a házasságban a kettő egy testté lesz. Isten köti össze a férfit és a nőt, ember ezt az összekötöttséget ne válassza szét.” (vö. Mt 19,3-9)
A házasság Istennek a terve, és a természet rendje szerint egy férfi és egy nő életre szóló kapcsolata, amelynek az első rendeltetése a szaporodás, a második pedig egymás kiegészítése.
Az első rendeltetést illetően ezt mondja Isten Könyve, a Biblia: „Megteremtette Isten az embert a maga képére, férfinak és nőnek teremtette őket, megáldotta őket, és ezt mondta nekik: Szaporodjatok és sokasodjatok, töltsétek be a földet!” (Ter 1,27-28) Isten kétneműnek, két különböző szerkezetű lénynek, férfinak és nőnek alkotta meg az embert, hogy a biszexuális szaporodásban végtelenül sokféle embert, mindig újat, mindig másfélét hozzanak a világra. Ugyanez a sokféleség jön létre a növények és állatok biszexuális szaporodásában is. Ha a szaporodás egynemű lenne, mint például a parányi egysejtű lényeknél, akkor az osztódás lenne, ezért mindegyik új lény ugyanolyan maradna, mint az előző, s ez az unalmas egyformaság valami rettenetes rossz lenne: maga a pokol. A pokol ugyanis olyan, mint egy télen befagyott jégtenger: nincs benne semmi mozgás, semmi változás, semmi új, minden benne mozdulatlan, változatlan, régi.
A kétnemű embernek, a férfinak és a nőnek a házassága az emberiség szaporodását szolgálja, amely mindig új, összehasonlíthatatlanul újfajta embert, új értéket hoz létre. Az egyneműek házasságában nincs és nem is lehetséges a gyermeknemzés. Ezért az egyneműek házassága lefagyasztja a szaporodást, kihalásra ítéli a családot, a nemzetet, az emberiséget. Amennyiben az egynemű házastársaknak mégis vannak gyerekeik, ezek másoktól átvett gyerekek, örökbe fogadott gyerekek, már meglévőek, ezért réginek számítanak, nem újnak, és mint ilyenek, nem gazdagítják az emberiséget. Ráadásul az egyneműek házasságában felnevelt gyerek egész biztosan felnőttként egynemű házassági kapcsolatba megy majd bele, ezért ő is a szaporodás befagyasztója lesz. A továbbiakban az is biztos, hogy az egynemű szülők nem igazi apák és anyák, képtelenek megélni az apaságot és az anyaságot, ezért az általuk örökbefogadott gyerekek nem tapasztalnak meg igazi apai és anyai szeretetet, s így nem fejlődhetnek ki igazi férfinak és nőnek, aminek következtében elkorcsosulnak, elfajulnak. Az egyneműek házassága ilyen módon is emberi mivoltukban megrontja a gyerekeket.
A második rendeltetést illetően a Bibliában Isten ezt mondja: „Nem jó, hogy az ember egyedül van: alkossunk hozzá illő segítőt is!” (Ter 2,18) „Azután az Úr Isten asszonnyá formálta a bordát, amelyet az emberből kivett, és odavezette az emberhez. Az ember ekkor azt mondta: Ez végre csont az én csontomból, és hús az én húsomból! Legyen a neve feleség, mert a férfiből vétetett!” (2,22-23) Egy bibliamagyarázatban ez áll: „Mélyértelmű jelkép: a férfiból „hiányzik egy darab”, amit a feleség tölt be (ahogy a magyar szó szépen jelzi: fele-ség); eggyé olvadnak. A héberben szójáték: feleség(issá)-férfi(is).” (Káldi-Neovulgáta, 12. oldal)
A nemiség különbözőséget jelent. Egész lényében másmilyen ember a férfi, és egészen másmilyen a nő. Az emberi tulajdonságok fele a férfiban van, a másik fele a nőben. A férfinak a gazdagsága az ő sajátos férfiassága szellemi, lelki, érzelmi, testi vonatkozásban, ugyanakkor a szegénysége a nőben létező nőiesség szellemi, lelki, érzelmi, testi vonatkozásban. Ugyanez érvényes fordítva is: a nőnek az ő sajátos nőiessége az értéke, a férfiasság pedig a hiányossága. A férfi és a nő a teljességre, az emberi lét tökéletességére csak egymást kiegészítve jut el, amit a Biblia megházasodásnak mond, méghozzá a következő módon: „Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté lesznek.” (2,24) Jézus kijelenti, hogy Isten köti őket egybe („Amit Isten egybekötött…” – Mt 19,6). Ez az „egybekötés” mindig gazdagítja és boldogítja őket, mert folytonosan egymásnak ajándékozzák a saját újdonságukat. Ez az ajándékozás mindig valami újat hoz, másmilyenséget teremt, ezért szédítően jó: ez maga a mennyország. A mennyország ugyanis olyan, mint egy virágzó tavaszi kert: állandó benne a csírázás, a rügyfakadás, a formák változása, a termések beérése, minden pillanat a csodák csodája.
Az egyneműek házasságában nincs egymás kiegészítése, egymás gazdagítása, egymás tökéletesítése. Ott minden reakció egyforma, minden cselekvésben ugyanaz ismétlődik, ott a kapcsolat unalomra van ítélve. A csömör ellen a homoszexuálisok úgy küzdenek, hogy mindig újabb és újabb kéjelgési formát és forrást keresnek, ezeket rá akarják erőszakolni minél több emberre, hogy minél korlátlanabb lehetőségeik legyenek a féktelen élvezethajhászó életmódra. Ezért van az, hogy egyre több ország, maga az Egyesült Nemzetek, az Egészségügyi Világszervezet, az Európai Parlament, az összes gazdasági nagyhatalmak, többek között a gyógyszeripar törvényesítik a homoszexuális házasságot, a transzneműséget, a gyerekek és a fiatalok szexuális átnevelését és átformálását.
A 21. századot teljes mértékben fenyegeti gyilkos pandémiaként az emberiség kiirtását célzó genderideológia. E szerint meg kell szüntetni a férfi és női szerepet, meg kell változtatni a férfi és a nő nemét, és gyermeknemzést kizáró, kéjelgő életmódot kell folytatni, ami az egyneműekkel akadálytalan és véget nem érő.
A 21. század 3. évtizedében már olyan úton vagyunk, hogy egyre jobban fogy a heteroszexuális, vagyis egy férfi és egy nő között kötött házasság, és egyre jobban szaporodik a homoszexuális házasság. Erre krisztusi gondolattal válaszolok.
Jézus Krisztus egy parancsot adott a keresztényeknek, s ezt új parancsnak, az ő saját parancsának nevezte: „Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást; ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” (Jn 13,34) „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.” (Jn 15,12-13)
Ha kereszténynek tartjuk magunkat, akkor meg kell élnünk ezt a krisztusi parancsot: szeretni egymást krisztusi módon, szolgálni egymásnak. Ha ezt tesszük, akkor Krisztus egybeköt minket. Egybeköti a férfit és a nőt, akik megházasodnak egymással. Ezzel, hogy egybeköti őket, gazdagítják, tökéletesítik és boldogítják egymást, igazi „segítői lesznek egymásnak.” Ugyanakkor utódokat nemzenek, gyermekeknek adnak életet. Mindegyik tőlük születő gyermek egy igazi csoda lesz, egy különleges érték, egy új gazdagsága a világnak. Ezáltal szaporodik az emberiség, sokasodik, és békés élettel betölti a Földet.
