A világ egyik legnépszerűbb közösségi oldala, a Facebook tizenhét évvel ezelőtti megalakulása óta számos változáson ment keresztül. Napjainkra már annyira behálózta mindennapi életünket, hogy nélküle szinte teljesen el lennénk vágva a külvilágtól. A közösségi oldalon emberek milliárdjai naponta több órát is eltöltenek, megosztják életük fontos pillanatait, fenntartják a kapcsolatot ismerőseikkel, lájkolnak és nem utolsósorban informálódnak is, hiszen már több sajtóorgánum is képviselteti magát a közösségi oldalon. A Facebook algoritmusa érdeklődési körünkhöz igyekszik igazítani a hírfolyamban megjelenő híreket, hirdetéseket és más számunkra érdekes tartalmakat. Az ehhez hasonló szolgáltatásaival többnyire sikerül elérnie, hogy az emberek egyre több és több időt töltsenek el az oldalon. Ennek a jelenségnek vannak árnyoldalai is. Az emberek által megosztott adatok és számtalan információ bizalmas kezelése, és az azokkal való esetleges visszaélések a közelmúltban több botrányt is okoztak, amelyek valamelyest csökkentették a közösségi oldal népszerűségét és a vezetőket is arra ösztökélték, hogy más irányba fejlesszék a rendszert.
Nem is szükséges túlságosan messzire visszatekintenünk a múltba, hiszen mint ismeretes, egy hónappal ezelőtt a Facebook és a hozzá szorosan kapcsolódó és hasonló alkalmazások, mint az Instagram vagy a WhatsApp is mintegy hat órára teljesen leálltak. Történt mindez akkor, amikor Frances Haugen, a Facebook egyik volt alkalmazottja, korábban több tízezer oldalnyi terjedelmű dokumentációt szivárogtatott ki a cégről. Haugen olyan belső dokumentumokat bocsátott ki, melyek arról tanúskodnak, hogy a Facebook vezetősége teljes mértékben tisztában van számtalan társadalmi problémával, de valójában semmit sem tett azok megoldása érdekében, továbbá a cégen belül tisztában vannak azzal is, hogy az Instagram több millió fiatal önképére van káros hatással, vagy pedig számos kábítószer- és emberkereskedelemre utaló jelet is találtak, de mégsem cselekedtek. A kongresszusi meghallgatás és a cég körül szinte folyamatos botrányok hatására két jelentősebb változtatásra is sor került.
Az első lépés az arcfelismerő rendszer eltörlésére vonatkozó döntés meghozatala volt, amelyet múlt kedden hoztak nyilvánosságra. A változtatás során nagyjából egymilliárd képet távolítanak el a rendszerből. A bejelentés alapján az elkövetkező hetekben megszűnik az arcfelismerő technológia használata, amely a nyilvánosság aggodalmát és bizalmatlanságát váltotta ki. Jerome Pesent, a vállalat mesterséges intelligencia részlegének alelnöke elmondta, hogy a felhasználók mintegy harmada, vagyis nagyjából egymilliárd ember használta ezt a lehetőséget. A technológia, miután a felhasználók engedélyezték a működését, szkennelte az arcképüket, majd ezt a felvételt az adott személy más fényképeken való megkeresésére használta fel, majd javasolta a bejelölés lehetőségét. Emellett alkalmazták a hamis profilok kiszűrésére, valamint a gyengén látók számára is segítséget nyújtott. A szoftverrel kapcsolatban a legnagyobb aggodalmat az váltotta ki, hogy ennek köszönhetően a Facebook rendelkezik a világ egyik legnagyobb digitális fényképadatbázisával. A cég állítása szerint csak a saját oldalán használta a technológiát és nem adott hozzáférést harmadik személyeknek a szoftverhez. Ennek ellenére a változtatást szükséges volt meglépni, mivel világszerte növekszik a megfigyelés, ennek egyik jellegzetes példája a kínai kormány által folytatott arcszkennelés. Emellett felvetődött az a kérdés is, hogy vajon a Facebook mit kezdhet ilyen mennyiségű személyes információval, és pontosan miért is lehet erre szüksége. A változtatással talán egy időre enyhülnek majd a személyes adatok biztonsága iránt kifejtett aggodalmak.
A másik jelentős változást a cégnél maga a névváltás jelentette, ugyanis mostantól a Meta elnevezést viseli. A közösségi platform azonban továbbra is Facebook marad. A névváltást a Facebook Connect (virtuális) konferencián jelentette be Mark Zuckerberg, a Metaverzum új szoftveres és hardveres elemeinek bemutatása után. A hivatalos magyarázat szerint a Meta már túlmutat a közösségi felületen. A cég mintegy tízezer alkalmazottat tervez felvenni az Európai Unió területén, és csak az idén nagyjából 10 milliárd dollárt költ a projektre. A cég ezentúl elsősorban a jövőre szeretne koncentrálni, amely a megnevezésükkel élve a Metaverzumot jelenti. Zuckerberg megfogalmazása szerint ez a platform valójában már egy komplett online világ, ahol a felhasználók virtuális térben mozoghatnak, vagyis játszhatnak, dolgozhatnak, beszélgethetnek. Ezt az élményt egy különleges eszközzel, vagyis a virtuálisvalóság-headsettel fogja elérni. Zuckerberg elmondása szerint ez az élmény egy olyan „testet öltött” internet, amelyben a tartalmak fogyasztása mellett valóban a virtuális világ részeivé válhatunk. Mindez a személyes találkozásoknak a virtuális térbe való átköltözése mellett más aggodalomra okot adó jelenségek lehetőségét is felveti, amelyek gyökeresen megváltoztathatják eddigi életünket.