A Good Will Hunting című filmdráma forgatókönyvéért 1998-ban az akkor még huszonéves Matt Damon és Ben Affleck Oscar-díjat kapott. A két színész Nicole Holofcener függetlenfilmes író-rendezővel kiegészülve bő két évtized után ismét közös forgatókönyvvel jelentkezett. A Ridley Scott rendezésében készült Az utolsó párbaj (The Last Duel) című alkotás izgalmas történet barátságról, árulásról és bosszúról. A megtörtént eseményeket feldolgozó mű a 14. századi Franciaországba kalauzol el bennünket. A film a Matt Damon és Adam Driver által alakított két nemesi születésű úr, Jean de Carrouges és Jacques Le Gris viszonyát dolgozza fel. A külső hatások és társadalmi körülmények, akárcsak személyes habitusuk következtében az egykori barátok lassan elhidegülnek egymástól, a kapcsolat idővel viszálykodásba csap át, ami végül odáig fajul, hogy a sérelmeket csak egy halálig tartó párbaj orvosolhatja.
Jean de Carrouges egy intellektuális téren különösebben nem jeleskedő, forrófejű harcos, aki a járványban elveszítette feleségét és gyermekét. Vele ellentétben Jacques Le Gris tanult személy, aki szereti a bohém, kicsapongó életmódot, ami segít neki abban, hogy a hasonló affinitásokkal rendelkező, Ben Affleck által alakított Pierre d’Alençon gróf bizalmasává váljon. Az első összezördülés a két régi barát között akkor történik, amikor Jean újranősül, ám a birtokot, ami a Jodie Comer játszotta fiatal feleségének hozományaként járt volna neki, a gróf elveszi apósától, és érdemeiért Jacques-nek adományozza. A második konfrontációt az váltja ki, hogy Jean édesapjának a halála után a parancsnoki kinevezést nem a fia, aki a kitüntetés várományosa volt, hanem ellenlábasa kapja meg. A harmadik konfliktus, ami végül a címbéli összetűzéshez vezet, abból ered, hogy Marguerite azzal vádolja meg a gróf kegyeltjét, hogy férje távollétében, akarata ellenére a magáévá tette őt.
A történet három különböző szemszögből kerül elmesélésre. Először a férj, majd a nemi erőszakkal vádolt férfi, végül a feleség szemszögéből. Valakinek talán indokolatlannak tűnhet a három különböző szemszög, hiszen számos snittet és jelenetet egy kicsit másképp többször is látunk, ami közel két és fél óra hosszúságúra duzzasztja a játékidőt, azonban itt éppen ezen a kicsit másképpen van a hangsúly, merthogy a nüansznyi eltérésekből tudjuk meg, ki hogyan látja és ítéli meg az eseményeket, kit mi késztet arra, hogy úgy cselekedjen, ahogy. A különböző nézőpontok következtében valamennyi érintett motivációját megismerhetjük, aminek köszönhetően az események ábrázolása kellőképpen árnyalt lesz.
A film a 14. századi franciaországi viszonyokat boncolgatja, és azon belül a nők helyzetét vizsgálja, éppen ezért nem szabad a mai értékrenddel összhangban ítélkezni a hősök felett, ugyanakkor vannak univerzális értékek és jelenségek, amelyek kortól függetlenül érvényesek. A film középpontjában a nemi erőszak meglétének kérdése áll, ami bár valós eseményeken alapul a film cselekménye, nagyon frissen hat, a feldolgozott probléma ma is aktuális (lehet). Először ugyanis azt kell megállapítani, hogy megtörtént-e az, amivel a férfit vádolják. Egyáltalán hogyan élte meg az esetet a férfi, és hogyan a nő. Ennek láttatásához szükségesek a különböző nézőpontok.
Nem kevésbé fontos szempont a történetben, hogy vajon hogyan reagál az esetre a környezet. A feleség legjobb barátnője és ismerősei is tanúsítják, hogy a nő több megjegyzésében is jóképűnek és vonzónak találta a férfit, ami elegendő, hogy az emberek kételkedni kezdjenek a nő megerőszakolására vonatkozó állításában, merthogy lehet, hogy ő maga is kívánta, netán kiprovokálta a nemi közösülést. Anyósa egyértelműen megmondja neki, hogy nem kell az ilyesmivel túl sokat foglalkozni, egy nőnek vannak fontosabb feladatai is az életben. Marguerite-nek azt is felróják, hogy még nem szült utódot a férjének. Ezzel kapcsolatban a legnagyobb talány, hogy a nő el szokott-e élvezni a férjével folytatott szeretkezés során, mert ha nem, akkor az adott helyen és időben általánosan elfogadott meggyőződés szerint, nem eshet teherbe. Visszájára fordítva, ez a meglátás lesz végül a groteszk bírósági eljárás egyik perdöntő kérdése: elélvezett-e vajon a nő az általa nemi erőszaknak nevezett szexuális aktus közepette?!
A nők korabeli helyzetéről árulkodik a férj indítéka is a párbaj kezdeményezésére. Nem egyértelmű, hogy Jeant a felesége megbecstelenítése vagy a „tulajdonának” a megsértése zavarja jobban. Kiáll ugyan felesége állítása mellett, de nem árulja el neki, hogy amennyiben elveszíti a király által engedélyezett párbajt, az asszonyt rágalmazásért máglyán égetik meg. A filmbéli párbaj esetében ugyanis a ma irracionális bizonyítási módnak tekintendő istenítéletről, adott esetben bajvívásról van szó, vagyis a bizonyítás szakrális kapcsolatát tételező felfogásnak megfelelően a párbaj kimenetelével Isten dönti el, kinek van igaza, amiben egyetlen ember sem kételkedhet.
Az izgalmas script alapján Ridley Scott látványos, elgondolkodtató és élvezetes filmet készített, egy remekül kivitelezett párbaj-jelenettel a fináléban. Kétségtelenül lehetett volna kissé feszesebbre vágni az alkotást, de nem a különböző nézőpontok érvényesítésének a kárára. A mű erényei közé tartozik a kor szellemének az ábrázolása és az adott társadalmi viszonyok érzékeltetése, akárcsak a film díszlet- és jelmezterve. Matt Damon kiválóan alakítja a vidéki fajankót, akárcsak Adam Driver a művelt ficsúrt, Ben Affleck kissé parodisztikusan ugyan, ám remekül testesíti meg a kéjenc grófot, míg Jodie Comer mind megjelenésében, mind játékában elbűvölő. Összességében Az utolsó párbaj egy jól összerakott, szórakoztató mozi.
