Most már aligha vált taktikát Szerbia a koronavírus ellen folytatott harcban, feltéve, hogy a továbbiakban is „csupán” a jelenlegi járványhelyzethez hasonló adatokat látunk, s nem jelenik meg mondjuk egy mindent felülíró újabb vírusvariáns, mely nemcsak fertőzőbb, hanem veszélyesebb is lenne az emberiségre. Ilyen teljesen negatív forgatókönyvre pedig szerencsére kevesen gondolnak. Minden szakértőnek az a véleménye, hogy – ahogyan a korábbi világjárványok során is – a vírus megtanul együtt élni az emberekkel, az emberek pedig a vírussal. Az előbbi úgy következik be, hogy minden újabb variáns vagy alvariáns alkalmazkodóbb és fertőzőbb lesz ugyan, az egészségre gyakorolt hatása ugyanakkor egyre elenyészőbb lesz, ami természetesen nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem kellene tartani tőle, csak azt, hogy nem gyakorol majd akkora nyomást a kórházakra, mint az első, második vírusváltozat. Az utóbbi pedig azt jelenti, hogy az emberek is megfelelő védekezést és gyógymódot találnak a sikeres harcra.
Ennek a pozitív irányba mutató forgatókönyvnek a megvalósulását máris érzékeljük, azzal, hogy egyáltalán nem lehet kedvezőnek nevezni a járványhelyzetet mindaddig, amíg naponta öt számjegyű az új fertőzöttek száma, s ha nincsenek is annyian kórházban, több tucatnyian elveszítik a harcot a vírus ellen folytatott küzdelemben. A kórházban kezeltek számának stabil szinten maradása mindenképpen jó hír, s csak remélni tudjuk, hogy az előttünk álló időszakban sem romlik ezen a téren a helyzet, sőt, javulni fog. Egyre több szó esik a jelenleg domináns omikron egyik új változatának a térhódításáról, kutatások még nemigen vannak, ezért azt is csak remélhetjük egyelőre, hogy még enyhébb tüneteket okoz majd, s még kevésbé befolyásolja életünket, mint az eredeti omikron.
Az egészségügyi dolgozók rendkívül nehéz helyzetben vannak most. Egyrészt soraikban is, ahogyan mindenütt, nagyon sok a munkából kiesett, megbetegedett személy, a betegszabadságok miatt sokkal alacsonyabb kapacitásokkal kell elvégezniük ugyanazt a munkát. Magam is megtapasztaltam az elmúlt két hétben, hogy egyáltalán nem kis felelősség terhe alatt vannak, jól szervezetten rengeteg betegnek a vizsgálatát kell elvégezniük. Az újvidéki Covid-rendelőben olykor száznál is többen várnak adott pillanatban az első vizsgálatra, tesztre, orvosi ellenőrzésre. Várakozással igenis számolni kell, de a munka folyik, a hangosbemondón folyamatosan szólítják a pácienseket, s halad a sor. Ahogyan nem könnyű feladat a vizsgálatokon túlesniük a betegeknek, ugyanúgy nem könnyű a munkát elvégezniük az egészségügyi dolgozóknak sem. 2020 márciusa óta tart a járvány, közben pedig annyi történt, hogy a kórházakról áttevődött a legnagyobb teher a primőr ellátást nyújtó egészségházakra, ennek következtében keletkeztek minden eddiginél hosszabb sorok, várakozások is.
Mindannyiunkat kimerítik a pandémiában telő mindennapok. Azokat is, akik már átvészelték a betegséget, azokat is, akik nem, mert egyszerűen korlátozva érezzük magunkat, nem a megszokott mindennapi életünket folytatjuk, sőt, lassan azt sem tudjuk majd igazán megmondani, milyenek voltak azok a megszokott mindennapok 2019-ben és előtte. A pandémia ellen folytatott harcban a fegyverek ugyanazok maradtak: átoltottság és immunitásszerzés, az utóbbi hónapokban pedig mindkettő, egyes tanulmányok szerint ugyanis az sem érezheti magát teljes biztonságban, aki átvészelte az omikront, az ellentestek alacsony szinten maradnak a szervezetben, így, ha legközelebb is könnyebb tüneteket szeretne tapasztalni a vírussal való találkozáskor, oltásra is szüksége van az egyénnek.
Az omikronba, a gyengébb tünetekbe kapaszkodnak az emberek. Majd csak vége lesz, mindenki átesik rajta, és levonul a járvány. Ebben bízik a világ. Nem akar senki újabb hullámokról, ötödik és hatodik oltásról, veszélyesebb variánsról hallani. Talán eleget szenvedtünk az elmúlt két évben ahhoz, hogy ezek a remények megalapozottnak bizonyuljanak néhány hónap múlva.
