Az időjárás csak nem akar jóra fordulni, pedig amama, amint kisütött nap, a zösszes téli cuccot szépen kivasalva és összehajtogatva besüllyesztette a szekrény mélyére, gondolta, őszig úgysem lesz rá szükség, de a bolondos április rácáfolt, a napokban zép sorjában ismét előkerült a garbó, a pulcsi és a vastag fuszekli, sőt még a kesztyűt és a télikabátot is újra elő kellett venni. A héten elcsíptem, amikor telefonon megkérdezte a barátnőjét, tudja-e, hogy másnap milyen évszak lesz, hogy ahhoz megfelelően öltözzön fel munkába menet. A naptárhoz képest túlságosan télies időben atatát a legjobban az aggasztja, hogy a hideg hogyan hat ki egyes növényekre, különösen a kajszibarack sorsa miatt nyugtalankodik.
– Attól tartok, Tematild, hogy a kései fagyok miatt az idén az igényekhez mérten kevés barackpálinkát főznek – panaszkoda a fater –, és baracklekvár sem készül sok, hogy belekenjük a finom palacsintába, azt a kevés barackot, ami terem, pedig aranyárban mérik majd.
– Engem ennél sokkal jobban aggaszt, Tegyula, az étolaj árának rohamos emelkedése – mondá a muter –, és a zakemberek szerint ennek még nincs vége, hamarosan akár 200 dinárba is kerülhet egy liter.
– Nem értek veled egyet, Tematild – így az öreg –, mert az étolaj helyett használhatunk disznózsírt, ami szerintem sokkal finomabb is, meg sokak egyetértenek abban, hogy egészségesebb is, arról nem beszélve, hogy ha veszünk egy sertést, abból mennyi finomság lesz még, de a barackpálinkát és a baracklekvárt igen nehéz helyettesíteni valami mással.
– Jól beszél, zomzéd! – mondá bólogatva az éppen betoppanó Zacsek. – És azt észrevették, hogy az elmúlt egy hónap alatt az üzemanyag is megdrágult?!
– Nyilván követi a kőolaj világpiaci árát – nyugtáza sztoikusan az öreglány.
– A frászt! – dünnyöge atata. – Egyes zakik azt állítják, hogy a piaci mozgások alapján reálisabb lett volna az üzemanyag árának a csökkenése.
– Abban az irányban mi nemigen szoktuk követni a világot – kuncoga a Zacsek.
A zősök néhány hónapja már beszéltek arról, hogy a zámítógépes guru Bill Gates Ámerika legnagyobb farmerje lett. Egy újságcikknek köszönhetően a héten azt is megtudták, hogy a Billy the Microsoftnak több termőföldje van, mint a zőslakos sziú indiánoknak. Gyorsan le is szögezték, hogy nyilván indiánosdit akar játszani, merthogy ökológiailag öntudatos filozófusként az ő földjein állítólag a környezettudatos mezőgazdaságon lesz majd a hangsúly.
– Zóval, ő is valamiféle indián, a zinformatikusok törzsfőnöke – állapítá meg a fater. – Csak ő nem nyílvesszőket, hanem az összeesküvés-elméletek rajongói szerint nyilván csipeket és vakcinákat lődöz ki íjából.
– Ki tudja, lehet, hogy az interneten dolgozók igazából mind Ülő Bika leszármazottjai – spekulála amama –, ők is egész nap a zámítógép előtt ücsörögnek.
– Kicsit nehéz elképzelnem ezeket a programozókat, ahogyan körbetáncolják a tüzet, és közben azt rikoltozzák, hogy Hoka Hey! – kuncoga a Zacsek.
– Pedig felénk most pontosan ezt teszik – világosítá fel a zomzédot az öreg –, fel is állították a wigwamjaikat a parlament elé, úgy tiltakoznak a kormány megadóztatási elképzelései ellen.
– Az állam esete a freelancereknek becézett zabadúszókkal már-már vicces formát ölt – sóhajta a muter –, a kívülállónak úgy tűnik, hogy az állambácsi egyetlen célja, hogy minél hamarabb minél több pénzt bezsebeljen eme, többségében fiatal és iskolázott rétegtől. Ha ezek sokalják és igazságtalannak tartják az éppen felkínált ajánlatot, akkor a kormány másnap egy újabb ajánlattal rukkol elő. Magyarán: kupeckodnak, mint a piacon.
– Az lesz a nóta vége, hogy az áldatlan helyzet miatt a fiatalok egy része fogja magát és külföldre megy, ahol a munkaadója van – mondá a Zacsek.
– Mi meg majd rívunk, hogy a zokos fiatalok elmennek, és bizottságokat hozunk létre, hogy találják már ki, hogyan akadályozható meg az agyelszívás – élcelőde atata.
– Ők meg bizony kitalálják, és felveszik a megérdemelt tiszteletdíjat e fáradalmas munkáért, a politikusok pedig majd naponta többször megismétlik az irtó remek terveket – képzelege az öreglány.
– A fiatalok pedig elhagyják az országot – nyugtázá a Zacsek.
– Mert hálátlanok, és nem értékelik azt a temérdek munkát, amit az érdekükben tesznek a zilletékesek! – szögezé le a fater.
No de úgy tűnik, hogy a jövőbeni kormányoknak nem kell majd annyit küszködniük a majdani intelligenciával, a harmadikosok körében végzett próbaérettségi eredményei alapján a mostani középiskolások tudása katasztrofális.
– A gimnazisták húsz matekfeladatból kettőt tudtak megoldani, a többiek pedig csak egyet – hüledeze amama.
– Az a baj, zomzédasszony – próbála megmagyarázni a megmagyarázhatatlant a Zacsek –, hogy az oktatásunk nem tudásközpontú, hanem a felületes ismeretszerzést favorizálja. A mottó: vágd be, mondd fel, felejtsd el!
– Naná! – helyesele az öreg. – Kell a hely az újabb bemagolni valónak, mintha az agy egy merevlemez lenne, és a régiek mellé nem férnének rá az újabb információk. No de ez a jelenség is csak a korhangulatot tükrözi: instant kávé, instant kapcsolatok, instant tudás!
– Az összefüggéseket kellene megérteni, a törvényszerűségeket elsajátítani, és megtanulni gondolkodni, abból kifolyólag pedig véleményt formálni – ábrándoza a muter.
– Valljuk be őszintén, hogy ilyesmire nincs igény – legyinte a Zacsek. – És ez sokaknak túl bonyolult, egyszerűbb a karikázgatás. Ebben az esetben akkor is eltrafálhatod, ha nem tudod a választ. A zéletben való boldoguláshoz is fontos szempont a zerencse-faktor!
– Ki tudja, lehet, hogy a mi oktatási modellünk uopste nem rossz, hanem életszerű, és a megfelelő módon készíti fel a gyerekeket az életre – töprenge el atata. – Gondoljatok csak bele, vajon a tanárok, meg a zorvosok, és a mérnökök, akik sokat tanultak, nagyobb köztiszteletnek örvendenek, nem utolsósorban többet keresnek, mint a tévés celebek, akiknek összes tudománya az, hogy „önmagukat adják"?!
A héten amama is pontosan ezt tette. Az egyik este egészen közel bújt a faterhoz.
– Attól tartok, Tegyula, hogy lehallgatnak bennünket – súgá az öreg fülébe a muter.
– Ugyan, ki hallgatna le bennünket, Tematild? – értetlenkede atata.
– Biztos ugyanazok, akik egyes állami vezetőket is lehallgatták – fantazála az öreglány.
– No de miből gondolod ezt? – kérdé a fater.
– Olvastam a zújságban, hogy a járványügyi szabályok megszegése miatt a bíróság akár a Covid-kórházban végzendő közérdekű munkára is ítélhet valakit – magyaráza amama. – És mi pont erről beszéltünk néhány hete.
– Másoknak is eszébe juthatott az ötlet. Különben is, mire valók a szabályok, ha nem tartatják be őket?! – veté fel a költői kérdést az öreg.
– Igazad van – nyugoda meg kissé a muter –, a vakcinaellenesek tevékenysége ellen is egyre többen emelik fel a hangjukat.
– Így van! A napokban kiplakátozták Noviszádot azzal a felszólítással, hogy az antivaxereket csukják börtönbe! – jegyzé meg a fater.
– A legrosszabb, hogy ez a fránya járványhelyzet is egy újabb apropó a különbségek megfogalmazására, és az abból fakadó gyűlölködésre – keserege az öreglány. – Lassan majd a különböző vakcinával beoltottak is rühellni fogják egymást: én asztrazenekás vagyok, és nem zeretem a szputnyikosokat meg a beképzelt fájzerosokat!
– Én meg olvastam a zerb sajtóban, hogy egyesek újra átrajzolnák a térképet a Nyugat-Balkánon, aminek következtében létrejöhetne Nagy-Zerbia, Nagy-Albánia és Nagy-Kroácia – ismerteté atata. – Az egyetlen gubanc ezzel az elképzeléssel, hogy a balkáni helyzetet ismerők szerint lehetetlen megvalósítani újabb vérontás nélkül.
– Itt tényleg senki semmit nem tanult a kilencvenes évekből?! – fakada ki amama.
– Lehet, hogy ideje lenne feltalálni a vakcinát a gyűlölet ellen is – merenge a fater –, attól tartok, hogy egyre nagyobb rá az igény.
Pistike, gyűlöletmentes világot programozó indián
