Tisztelt Pósa atya!
Az utóbbi hetekben foglalkoztat egy kérdés. Úgy gondoltam, hogy magához fordulok vele. Ez a szerzetesség. Én azt hittem, hogy a szerzetesek mind papok, akik gyóntatnak, meg miséznek. De múltkor voltam az ángyomnál, akinél volt egy régi ismerőse. Nem pontosan értettem, mit mondott ez az asszony (olyan hatvan körüli lehet), de mintha azt mondta volna, hogy valami szerzetben van. De ő egy egyszerű asszony, olyan, mint én. Most ezt én nem értem. Vagy valamit félreértettem, Atya? Írna nekem erről? Hogy mi az a szerzetes, s ki lehet az? Akár én is lehetek?
Köszönöm előre is magának, hogy választ ad. Isten áldását kívánom minden napjára: Gizike
Tisztelt Gizike!
Az az egyszerű asszony tényleg lehet valami szerzetben, lehet egy igazi szerzetes. A mai világban sok olyan szerzetes van, aki nem pap (ezért nem végez papi szolgálatot, mint például a gyóntatás, misézés), mégis teljesen Isten embere. Itt most olyan szerzetesekről beszélek, akik nem viselnek szerzetesi ruhát és nem kolostorban élnek, hanem egy város valamelyik lakóházában, és a legtöbbnek van munkahelye is. Tőlük különböznek azok a szerzetesek – férfiak és nők –, akik szerzetesi ruhát viselnek és kolostorban, rendházban, zárdában élnek. A férfiak többsége ezek között egyben pap is, és különféle papi szolgálatokat végez, kevesebben közülük pedig szerzetesi testvérek, akik a közösségben a közösségéért dolgoznak. A szerzetesi ruhát viselő nőket népnyelven apácáknak hívjuk, akiknek többsége szociális munkát végez (tanít, nevel, ápol), a többiek pedig a közösségben a közösségért dolgoznak. Ezek a „beöltözött” és kolostori szerzetesrendek java részben az elmúlt évszázadokban keletkeztek (bencések, ferencesek, jezsuiták, karmeliták, irgalmas nővérek, Miasszonyunk rendje, szaléziak, domonkosok), míg a nem beöltözött és városi lakóházakban élő szerzetesek egészen újkeletűek, a 20. század közepe tájától kezdtek megjelenni, azóta nagy gyakorisággal szaporodnak és sokasodnak, és általában valamelyik lelkiségi mozgalomnak és új egyházi közösségnek a tagjai.
Ezeknek a sajátos „szerzetesi ruhájuk” a kölcsönös szeretet (ahogy Jézus mondta: „Arról ismerje meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” – Jn 13, 35), a sajátos „kolostoruk” pedig a vagyonközösség (ahogyan az őskeresztényeknél volt: „A hívek sokaságának pedig egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott semmit sem a magáénak a birtokából, hanem mindenük közös volt.” – ApCsel 4, 32) Ilyen modern „szerzetesi közösségek” százával keletkeztek az elmúlt évtizedekben. Egy ilyennek lehet a tagja az a 60 év körüli egyszerű asszony is, de lehet tagja egy régebbi szerzetesrendnek is, mert ott már egyesek civil öltözékben és kolostoron kívül élnek.
Igazából mi is szerzetes és ki lehet az?
Ezt csak az evangéliumból érthetjük meg.
A legvilágosabb képet az a történet adja, amikor Jézushoz odament egy ifjú „és azt mondta: »Mester! Mi jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?« Ő azt válaszolta neki: »Ha be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsokat.« Az ifjú erre azt mondta neki: »Én mindent megtartottam, mi hiányzik még nekem?« Erre Jézus így szólt hozzá: »Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, add oda a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyekben. Azután jöjj, kövess engem.« E szó hallatára az ifjú szomorúan elment, mert nagy vagyona volt”. (vö. Mt 19, 16–22) Ekkor megszólalt Péter és azt mondta neki: „»Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged. Mi lesz hát velünk?« Jézus azt felelte nekik: »Bizony, mondom nektek, mindenki, aki elhagyta házát, fivéreit vagy nővéreit, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjét az én nevemért, százannyit kap majd és örök életet fog örökölni.«” (vö. Mt 19, 27–29)
Azokat, akik elhagyják minden vagyonukat és követik Jézust, a mai kifejezéssel szerzeteseknek mondjuk, bár Jézust sokan úgy is követik, hogy nem hagyják el a vagyonukat és hozzátartozóikat, de lelkileg mégis elhagyják őket, mert Istent teszik az első helyre. Ilyenek például a ferences rend férfi és női ága után a Harmadik Rend tagjai. Azonban a tipikus szerzetes a házasságról is lemond, ahogyan ezt Jézus megmondta: „Van, aki anyja méhéből úgy született, hogy képtelen házasságra, van, akit az emberek tettek képtelenné rá, de van, aki a mennyek országáért önként lemond róla.” (Mt 19, 12) Ez a „mennyek országáért” való lemondás a Jézus személyének a követését jelenti, olyan értelemben, hogy az Őt követő nem emberrel házasodik meg, hanem az „Istenemberrel”, az emberré lett Istennel. Róla mondja a zsoltár: „Szép vagy, szebb, mint bárki az emberek fiai közül.” (45, 3)
Jézus emberi valóságában teljesen oda akarja adni magát az embernek, lelki házasságot, „új szövetséget” (Mt 26, 28) akar kötni vele. Az evangéliumban „vőlegénynek” mutatja be magát, és menyegzőre viszi „az okos szüzeket”: „megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre.” (Mt 25, 10). Mondhatjuk így is: ezek megházasodtak Isten Fiával, Neki szentelték az életüket, szerzetesek lettek.
A szerzetes az, aki Jézus Krisztusnak, Isten Fiának szenteli az életét. Lehet férfi, lehet nő. Miután Jézus nyomába szegődik, vagy egy szerzetesközösségben munkás testvér lesz, vagy az egyházban pap, vagy a társadalomban az emberek lelki apja, lelki anyja. A családja lesz maga a szerzetesközösség, a hívek közössége, akiket Krisztus tanítványaivá tett, egy olyan társulat, intézmény, melynek tagjait lelki apaként vagy lelki anyaként gondozásba vett, akikért, mint „ Jézus, a jó pásztor, az életét adta.” (vö. Jn 10, 11) Térségünkben legismertebb ilyen szerzetes a romániai Böjte Csaba ferences testvér, akinek legalább 2000 lelki gyermeke van. A többi szerzetesnek is vannak lelki gyermekei, egész biztosan annak a 60 év körüli egyszerű asszonynak is. A szerzetes ugyanis – és ez a szerzetesség lényege – a Krisztussal kötött „házasságban”, odaszenteltségben Isten gyermekeivé „szüli” az embereket. Ilyen értelemben mondja Pál apostol: „Ha tízezer tanítótok volna is Krisztusban, atyátok nincs sok. Krisztus Jézusban az evangélium által én adtam életet nektek.” (1Kor 4, 15)
Ki lehet szerzetes? Az, aki kész egészen odaadni magát Krisztusnak, hogy az emberek üdvösségén munkálkodhasson. Minta erre Péter apostol, akinek a feltámadt Jézus azt parancsolja, hogy legeltesse juhait, miután igennel válaszolt Jézusnak arra a háromszoros kérdésére, hogy „Szeretsz-e engem, jobban szeretsz-e, mint a többiek?” (vö. Jn 21, 15–17) Szerzetes az lehet, aki mindenkitől jobban szereti Jézust, és kész arra, hogy – élete odaadásával – „legeltesse Jézus juhait.”
Lehet-e Gizike szerzetes? Egy szerzetesközösségbe már nem léphet be, mert ahhoz el kellene adnia minden vagyonát, el kellene hagynia hozzátartozóit (ami egész biztosan nem lehetséges), és felvállalnia a szerzetesi életformát. De lelkileg lehet, mert lelkileg mindegyikünk lehet szerzetes! Ha egy ilyen imával, hogy „Uram, Jézusom, a tied vagyok, a tied akarok lenni, úgy, ahogy Te gondolod. Tedd velem, amit akarsz!”, odaszenteli magát az Istenembernek, és utána kész „legeltetni Jézus juhait”, vagyis lelkileg gondozni az embereket, akkor lélekben igazán szerzetes lehet.
Tisztelt Gizike! Próbálja megtenni ezt! Meg fogja látni, hogy „az emberek fiai közül a legszebbel köt lelki házasságot” (Zsolt 45, 3), és – ha nem is – „százannyit, de legalább néhány fivért, nővért, apát, anyát, gyermeket (vagyis lelki testvért) kap Jézustól, és örök életet fog örökölni”. Isten adja, hogy így legyen!
László Atya
Kedves Olvasóink,
Pósa László atyának szánt kérdéseiket, gondolataikat a következő e-mail-címre várjuk: lelkesz@magyarszo.rs illetve hagyományos, postai úton is az alábbi címre: Magyar Szó – Tiszavidék szerkesztősége, 24400 Zenta, Posta utca 14. A borítékra kérjük írják rá: PÓSA ATYA, A LELKÉSZ VÁLASZOL.
Kérnénk, hogy gondjukat pár mondatban, érthetően, a problémát alaposan elmagyarázva fejtsék ki az atya számára, aki lapunk hasábjain fog erre felelni. Levelük meg fog jelenni a válasszal együtt, azzal, hogy igény szerint ez történhet névtelenül, vagy álnéven. Mindenképp tüntessék fel a felénk intézett soraikban, hogy milyen aláírás vagy monogram megjelenését engedélyezik.
