A Zacsekpetivel egész héten focilázban égtünk. Izgatottan vártuk a fránya koronavírus-járvány miatt a tavalyról idénre elnapolt Európa-bajnokság kezdetét, közben a magyar válogatott esélyeit latolgattuk. A zősök is ugyanezt tették.
– Akárhogyan is spekulálok – sóhajta a fater –, a világbajnok franciákkal, az Európa-bajnok portugálokkal és a mindig zupererős németekkel egy csoportban őszintén szólva igen szerény esélyeket látok a magyar sikerhez.
– Ne legyél ilyen kishitű, Tegyula?! – cukkola az öreget amama. – Te szoktad mindig mondogatni, hogy kerek labda! Avagy: minden megtörténhet! Akár még Európa-bajnok is lehet a magyar válogatott! Úgy, mint anno a totál esélytelennek tartott görögök!
– Ez igaz, Tematild – bólogata atata –, ám a lehetséges meglepetéseknek is van határa.
– Erről egy régi találós kérdés jut eszembe – kuncoga a Zacsek. – Mit csinálnak a magyar futball-válogatott tagjai, ha megnyerik a foci Eb-t? – Mivel mindannyian megvonogattuk a vállunkat, azonnal válaszolt is. – Kikapcsolják a Playstationt!
– Ki kell élvezni ezt a foci Eb-t, mert ki tudja, a következő milyen lesz – mondá sejtelmesen a fater. – Azt olvastam a zújságban, hogy a holland labdarúgó-szövetség engedélyezte a legjobb focistalányoknak, hogy a következő idénytől csatlakozzanak a férfi csapatokhoz az amatőr foci legmagasabb rangjában. Állítólag ez történelmi pillanat a labdarúgásban!
– Na de az már akkor nem is fiúcsapat, hanem vegyes csapat, Tegyula! – helyesbíte a muter. – Vigyázz, hogyan fejezed ki magad, ebben a nagy egyenlősdiben manapság már mindenbe nagyon könnyű belekötni!
– Ezek szerint már csak idő kérdése, hogy mikor játszik majd váll váll mellett a Cristina és a Cristiano – jegyzé meg a Zacsek.
– Az még hagyján, zomzéd! – mondá atata. – De attól tartok, hogy addigra már azt sem tudjuk majd, vajon melyik a fiú és melyik a lány.
– Halljátok, néha én még magammal kapcsolatban is így vagyok, főleg olyankor, amikor megpróbálom kiokoskodni, hogy a megnőtt villanyzámlán egyes tételek pontosan mit is takarnak – sóhajta az öreglány.
– Ha megnyugtatja, zomzédasszony, vannak ezzel így mások is – mondá a Zacsek. – A napokban olvastam egy cikket, amely arról szólt, hogy azért nagyobb a villanyzámla, mert abszurd módon az akcízára is fizetünk áfát. Magyarán: az adóra is fizetjük az adót!
– Én még úgy tanultam anno – lamentála az öreg –, hogy a jövedéki adót, vagy ha úgy tetszik, az akcízát általában a kőolajszármazékokra, a dohánygyártmányokra és az alkoholtermékekre szoktak kivetni, s ezért még „a káros szenvedélyek adójának” is nevezik.
– Rég tanulhatta ezt, zomzéd – legyinte a Zacsek –, mára kissé megváltozott a világ. Azt mondja a zaki, hogy a jövedéki adónak már rég nem az a célja, hogy csökkentse a negatív externáliákat, vagyis a kedvezőtlen hatásokat, hanem sokkal inkább olyan eszközzé vált, amellyel könnyedén duzzasztható a költségvetés. Különösen a nem túlságosan fejlett országokban.
– Ne is beszéljünk ilyen dolgokról, mert csak felidegesítem magam – dünnyöge a fater. – Hanem, mindennap olvasom, hogy járványügyi téren további enyhítések várhatóak.
– Ha ez így folytatódik, zomzéd, lassan már majd olyat is zabad lesz, amit a járvány előtt uopste nem lehetett – zórakoza a Zacsek.
– Azt majd nyitott világnak nevezik – fűzé hozzá a muter.
– Úgy hallottam – így atata –, azt seppegik, meg a zújságok is itt-ott említést tesznek róla, hogy a zilletékesek hamarosan hivatalosan is bejelentik a győzelmet.
– Miféle győzelemről beszélsz, Tegyula?! – értetlenkede az öreglány.
– A korona feletti győzelemről, Tematild! – válaszola a fater.
– Naná, hogy győzünk – lelkendeze a Zacsek –, már itthon is gyártjuk a védőoltást!
– A Zerbiában gyártott Szputnyik V zerb vagy orosz vakcinának számít? – kérdé amama.
– Nem mindegy?! – így az öreg. – Az a lényeg, hogy védetté válsz, és visszatérhetsz a régi életmódodhoz. Ha kedved tartja, és a bukszád megengedi, még nyaralni is elmehetsz!
– Azért nem kellene túlságosan elbízni magunkat – óvatoskoda a Zacsek –, mert állítólag az indiai duplamutáns is elért már felénk, a zakemberek pedig arra figyelmeztetnek, hogy a vírus nem adja fel egykönnyen, és őszre minden bizonnyal újra támadni fog.
– A szóhasználatról jut eszembe – töprenge a muter –, feltűnt, hogy egyes politikusok és járványügyisek egyre többet használják az úgynevezett harcias retorikára vonatkozó kifejezéseket. Hadat üzentünk a vírusnak! Legyőzzük a koronavírust! A feladás nem opció!
– Még szép, Tematild – bólogata atata –, hogy ez a nyavalyás vírus ellen háborút folytatunk, hát errefelé még a csecsemőknek szervezett jótékonykodási akció is harc a babákért!
– Emlékszik, zomzédasszony – sóhajta a Zacsek –, tavaly micsoda csaták zajlottak a zupermarketokban az élesztőért meg a WC-papírért?! A patikák előtt pedig sorban álltak a zemberek, hogy akkor még méregdrága maszkhoz jussanak!
– Jaj, ne is emlékeztessen arra a zörnyű időszakra – hüledeze az öreglány –, pláne azok a napok voltak megterhelők, amikor napokra be voltunk zárva, és még egy rövid egészségügyi sétát sem tehettünk, pedig a napokban olvastam, hogy már egy óra séta az erdőben csudát művel a szervezetünkkel, és javítja a vérképet! Három csoportot vizsgáltak meg a tudós orvosok. Mindenkinek leellenőrizték a vérképét, majd az első csoport tagjai elmentek sétálni az erdőbe, a másik csoport tagjai a városközpontba vonultak nézelődni, a harmadik csoport tagjai pedig különösebb feladat nélkül otthon maradtak. Egy óra után ismét vettek tőlük vért. Azoknak, akik otthon maradtak, nem változott a vérképük, azoké, akik a városba mentek, enyhén rosszabbodott, azoké pedig, akik az erdőben jártak, jelentősen javult!
– Akkor még mindig jobb itthon ülni, mint a városban császkálni! – csillana fel a fater szeme.
– De még jobb a fa alatt ücsörögni, vagy az érintetlen természetben gyönyörködni! – kontráza amama. – Nekünk is jót tenne, ha többször kimozdulnánk.
– Nem félsz a kullancsoktól, Tematild?! – kérdé meghökkenve az öreg. – Azt mondják, az idén irtó sok van belőlük, megtalálhatók a parkokban, a kirándulóhelyeken, sokan arra panaszkodnak, hogy még a fákról is potyognak.
– A fákról egyéb veszély is fenyeget! – fűzé hozzá a Zacsek. – Azt olvastam a zújságban, hogy a napokban több emberre is rátámadtak a dolmányos varjak, néhányuknak még a fejét is megcsípték, egyesek az orvosnál kötöttek ki.
– Nem elég a vírusoktól meg a kóbor kutyáktól tartani – hüledeze a muter –, hanem még a szárnyasoktól is rettegni kell?!
Az állatokról pedig a Zacseknek a következő vicc jutott az eszébe.
Háziállatok versenyeznek, hogy melyikük a legfélelmetesebb.
Azt mondja a disznó:
– Belehempergek a sárba, visítva rohangálok körbe, az összes baromfi megijed tőlem.
Mondja a bika:
– Felszegem a fejem, fújtatok egy kicsit, rohangálok a réten, az összes tehén, birka szerteszéjjel fut.
Mire a csirke:
– Úgy teszek, mintha döglött lennék, és a fél ország összerezzen a félelemtől, hogy madárinfluenzám van...
Az állatokról azonban amamának egy friss tudományos hír jutott eszébe.
– Képzeld, Tegyula, a nagyobb aggyal rendelkező állatok hosszabban ásítanak! – magyaráza lelkesedve az öreglány.
– Csakhogy végre ez is kiderült, Tematild! – jegyzé meg némi malíciával a hangjában atata. – Uopste nem tudom, hogy voltam meg ennyi év alatt e nélkül az információ nélkül.
– Hiába gúnyolódsz, Tegyula – így a muter –, egy bécsi székhelyű nemzetközi kutatócsoport tényleg készített egy ilyen kutatást. Nemrég publikált tanulmányának eredménye alátámasztja azt az elméletet, amely szerint az ásítás az agy hűtőmechanizmusaként alakult ki. A vizsgálat során a kutatók ásító emlősökről és madarakról készített videofelvételeket elemeztek. Összesen 101 fajhoz tartozó 697 állat 1291 ásítását vizsgálták meg, és megállapították, hogy az emlősök lényegesen hosszabban ásítanak, mint a hasonló agy- és testtömegű madarak.
– Ezek szerint Ödönkének is irtó nagy agya lehet – szólék közbe.
– Honnan szeded ezt, Tepisti?! – csodálkoza a fater.
Mire én:
– Onnan, hogy tegnap egész matekórán hosszasan ásítozott!
Pistike, focirajongó természetbarát