A zősök a héten vettek egy új szekrényt, amit részekben szállítottak ki, és így atatának kellett összeszerelnie. Káromkodott is közben nagyokat, hogy ő bezzeg bútort vett, nem egy kartondoboz fadarabot, csavart meg sarokvasat.
– Ha játszogatni lett volna kedvem, akkor veszek egy doboz LEGO kockát! – dünnyöge az öreg, és a nagy kánikulában nem győze törölni magáról az izzadságot.
– Ugyan nyughassál, Tegyula – csitítá őt amama –, nézd milyen szép útmutatót kaptunk hozzá – lebegteté meg a dühöngő fater előtt a mindenféle fura rajzokkal teli füzetecskét. – Csak feleslegesen stresszeled magad.
– Stresszelsz majd te is, Tematild, ha binyegős lesz a szekrény, félre állnak rajta a porfogó porcelánnyavalyák, és majd összehajtogatott kartondarabot kell bedugni valamelyik szekrényláb alá, hogy rendesen álljon – dohoga továbbra is atata.
– Dehogy lesz csálé, egészen jól megy ez neked, csak nem szereted csinálni – nevete az öreglány. – Az a te alapvető bajod, hogy túl magas az elvárásod magaddal szemben, és non-stop valamilyen potenciális katasztrófáról fantáziálsz, ha nem teljesíted kellőképpen az adott feladatot. Csak hogy tudd: a pszichológiában ezt túlzott lelkiismeretségnek hívják. És mielőtt még azt hinnéd, hogy ez valami pozitív, hadd áruljam el, hogy ez bizony rossz tulajdonság! A perfekcionista úgy gondolja, ha valamit nem tökéletesen csinál meg, akkor megszégyenül mások előtt. Minél inkább törekszik azonban a tökéletességre, annál több időt kell fordítania egy-egy feladatra, ami miatt idővel időszűkébe kerül, és lassan már azzal emészti magát, hogy nem tudja megszervezni az életét, tehetségtelen, rendezetlen.
– Ördögi kör – ismeré el az öreg. – De ha inog a szekrény lába, akkor mégis igaz lesz az önvád.
– A cél az, hogy bármi is történik a külső világban, az ember őrizze meg belső békéjét – okoskoda a muter, mintha csak egy jóga szeánszról érkezett volna haza.
– Azt jó lenne – így a fater –, de ahogy a Facebookon egy idézetben olvastam: „A tisztességes ember este tízkor lefekszik és hajnal négyig idegeskedik.”
– Lazítanod kellene, Tegyula – tanácsola atatának az öreglány. – Azok, akik a pihenést és a szórakozást idővesztésnek tartják, idővel krónikus stresszállapotba hajszolják magukat. Merthogy ha nem dolgoznak, haszontalanoknak érzik magukat, amiből kifolyólag az öngyűlölet lesz úrrá rajtuk, és lassan depresszióba süllyednek.
– Lehet, hogy igazad van – gondola bele a fater –, de annak, aki kitalálta, hogy ezt a szekrényt diribdarabokban kell kiszállítani a vásárlónak, akkor is szívesen küldenék egy Dobos-tortát.
– Nahát, milyen gáláns lettél! – lepőde meg amama.
– Igen – erősíté meg az öreg. – Egy nagy kartondobozba tennék tíz tojást, ötven deka porcukrot, tíz deka finomlisztet, harminc deka vajat, húsz deka étcsokoládét, meg a finom ínyencséggel gazdagon illusztrált receptet. A dobozra pedig ráírnám: Dobos-torta – Készítsd el és edd meg!
A szekrényösszerakás mellett a héten azonban még valami irtó nagy fejtörést okozott atatának. A zomzéd Zacsekkal azon kezdtek aggódni, vajon hogyan fogunk majd a Zacsekpeti meg én csajozni, ha felnövünk. Merthogy manapság már nagyon nehéz megközelíteni egy nőt, a férfiember kétszer is meggondolja, megtegye-e, hiszen könnyen megtörténhet, hogy zaklatással vádolják majd meg. Ez még akkor is benne van a pakliban, ha az ember csak figyelmes szeretett volna lenni. Talán az a legokosabb, ha uopste nem is próbálkozik, morfondíroza a két atyafi, ám abban az esetben meg rásütik, hogy egy teszetosza sónyó.
– Hallotta már, zomzéd, néhány éve létezik egy olyan fogalom, hogy „erőszakolás tekintettel”, ami arra a jelenségre vonatkozik, amikor a férfiember végigmér egy nőt – mondá a Zacsek.
– Hogyne hallottam volna, zomzéd – bólogata a fater –, sőt, ha jól értelmezem a bejelentéseket, ezt a fogalmat majd beleépítik a törvényekbe, amelyeknek az utóbbi időben újabb funkciója is van: az emberek gondolkodásmódjának a megváltoztatása.
– Ez mind szép és jó, csak azt kellene valahogy megállapítani, hol a határ az udvarlás és a zexuális zaklatás között – töprenge a Zacsek.
– Nagyon nehéz itt már eligazodni – szögezé le az öreg, de hogy valami útmutatót mégiscsak adjon, gondolta, megkérdé az éppen a szobába belépő mutert, neki mi a véleménye a dologról.
– Áruld el már nekünk, Tematild – kérdé atata –, nőként hogyan különböztetnéd meg az udvarolni szándékozó férfit a zexuális zaklatótól?
– Mi sem egyszerűbb ennél, Tegyula – válaszola lezseren az öreglány. – Ha tetszik a közeledő férfi, akkor udvarlásról van szó, ha meg nem, akkor zaklatásról!
– Nahát! – világosoda föl a Zacsek. – Szóval, ha jól értem, a zaklatás az, ha a nő elküld a francba, te pedig tovább nyomulsz?! Mert majd te megmutatod, irgumburgum!
– Igen ám, de mi van akkor, ha te jóhiszeműen azt gondolod, hogy a nő igazából csalafinta módon incselkedik veled, és azt hiszed, csak arra vár, hogy jobban törekedj? – veté fel a fater.
– Azt hiszem, hogy ha valakinek van egy kis sütnivalója, könnyen ért a szóból vagy az utalásból – mondá amama. – Úgy vélem azonban, hogy ez egy nagyon összetett kérdés, hogy törvényekkel teljes mértékben szabályozni lehetne.
– Szó mi szó, udvarláskor a férfiember sok sületlenséget összehord – gondola bele a Zacsek.
– Neked, Tematild, mi a legviccesebb tapasztalatod ilyen téren? – kérdé az öreg.
– Nekem?! – vörösöde el a muter. – Az egyetemi évek alatt az egyik gólyabulin odajött hozzám egy fiú.
– És? – kíváncsiskoda atata.
– Sokáig idegesen egyhelyben toporgott – meséle az öreglány –, majd miután összeszedte a bátorságát, megkérdezte, melyik városrészben lakom. Azt válaszoltam neki, hogy a Telepen. Mire ő: A Telepen?! Ó, az nagyon jó! Az T betűvel kezdődik!
– Annyit el kell ismernie, zomzédasszony, hogy ez igen eredeti csajozós duma – kuncoga a Zacsek, és elmeséle egy zaklatós viccet.
A zsúfolt autóbuszban egy csinos nő odaszól a mögötte álló férfinak:
– Uram, ha még egyszer hozzám nyomja a micsodáját, feljelentem zaklatásért!
– Ugyan hölgyem, csak a fizetésem van a zsebemben, az ért magához, nem én! – feleli a férfi.
– Jó kis munkahelye lehet, mert ahogy éreztem, az elmúlt öt percben háromszor kapott fizetésemelést!
Ám nem csak a majdani csajozásunk felett töprengtek el a zősök a napokban.
– Olvasom, hogy valamelyik iskolában leszerelik az óramutatós órákat, mert a gyerekek nem tudják őket értelmezni – értetlenkede amama.
– Ahelyett, hogy megtanítanák őket a leolvasásra – dünnyöge az öreg.
– Mi lesz majd azzal a kifejezéssel, hogy az óramutatók járásával megegyező vagy ellenkező irányban? – veté fel a költői kérdést a muter.
– És hogy urizálnak majd egyszer a mai lurkók?! – dörmöge a fater. – Hogyan hordanak fancy karórát?! Tönkre mennek a neves óragyártók! És akkor majd ki finanszírozza a drága tenisztornákat?!
– Teljes társadalmi összeomlás fenyeget csak mert egyes kölkökkel nem lehet megtaníttatni olyasvalamit, amit mi még könnyedén elsajátítottunk – nyugtáza az öreglány.
– Biztos mondja a szülő a drága csemetének: Ezek az óramutatók, van a nagy meg a kicsi… Erre a gyerek dühösen közbevág: Nem értem! Nem érdekel! Földhöz vágja magát, sírva fakad, hisztit csap, mire a szülő: Akkor ezt nem erőltetjük. Miért terhelnénk zegény gyereket, meg hát úgyis ott van a digitális óra – karikíroza a helyzetet atata.
Az urizálás említéséről pedig az öregnek bevillant, hogy amíg mi azon töprengünk, vajon hogyan menjünk el a tengerre, a milliárdosok abban versenyeznek, ki megy előbb a zűrbe, és ki indítja be a zűrturizmust.
– Képzeld, Tematild – hüledeze a fater –, a Holdra szállás évfordulóján, július 20-án a Jeff Bezos tulajdonában lévő Blue Origin is elvégzi az első turisztikai „űrugrást”. A szerencsés anonim űrturista 28 millió dollárt fizetett a jegyért!
– Erről jut eszembe az egyszeri asszony – mondá amama –, aki a következő szavakkal dicsekedett barátnőinek: Tavaly bejártuk az egész világot, az idén biztos máshova megyünk!
Pistike, Dobos-tortával kedveskedő űrturista
