„Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólották néktek az Isten beszédét és figyelmezvén az ő életök végére, kövessétek hitöket.” Zsid 13,7
Kedves Testvéreim!
1996. július 2-án hunyt el Hodosy Imre püspök-lelkipásztor, akiről ma emlékezünk meg, halálának 25. évfordulóján, Isten igéjének fényében és tükrében. Általában olyan személyekről szoktunk megemlékezni, akik már nincsenek az élők sorában. Ilyen szempontból valakiről megemlékezni mindig fájdalmas. Alakját, szavait, gondolatait vissza lehet idézni, de mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy mindez már nem valóság, hanem emlék. Emlékezni mégis jólesik. Az emlék valamiképpen visszahozza azt, ami elmúlt. Visszaidéz kedves, boldog időket, amelyek beragyogják a sokszor szürke és sivár jelent. Emlékezni azonban nemcsak jólesik, hanem mintegy kötelesség is. Erre a kötelességre figyelmeztet bennünket a felolvasott ige: „Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólották néktek az Isten beszédét és figyelmezvén az ő életök végére, kövessétek hitöket.”
Emlékezzünk meg röviden egy életútról: Hodosy Imre 1919. február 27-én született a bánáti Magyarittabén. Itt végezte elemi iskolai tanulmányait, középiskolai tanulmányait pedig a nagybecskereki gimnáziumban. Édesapja, Hodosy Orbán szülőfalujának a lelkipásztora volt. Az ő nyomdokaiba lépett, amikor a lelkészi pályát választotta élethivatásul. Teológiai tanulmányait Kolozsváron végezte. Befejezve tanulmányait, hazajött és jelentkezett segédlelkészi szolgálatra. Első szolgálati helye a baranyai Várdaróc, ahol egy idős lelkész mellett volt segédlelkész. Itt érte a háború és a vele járó nehéz körülmények. Innen egy még nehezebb szolgálati helyre, a daruvári misszióba került. Innen hívta meg 1949-ben az újvidéki gyülekezet másodlelkipásztorának. Édesapja halála után, 1958-ban szülőfaluja, Magyarittabé lelkésze lett. Ágoston Sándor püspök halála után megüresedett a feketicsi lelkészi állás. A gyülekezet meghívta lelkipásztorának. Ő ebben az Úr akaratát érezte, neki engedelmeskedve elfogadta a feketicsi lelkészi állást, és 1961 augusztusában kezdte el Feketicsen a szolgálatot mint a gyülekezet megválasztott lelkipásztora.
„Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólották néktek az Isten beszédét...” – mondja tovább alapigénk. Pontosan ezt tette Hodosy Imre, hirdette az Isten beszédét, több mint ötven éven keresztül. Ezt tette a maga legjobb tudása szerint, hiszen a lelkipásztori szolgálatot választotta élethivatásul. Nagy erénye volt Hodosy Imrének az, amit ma nagyon kevés lekésznél tapasztalhatunk, az alázatosság és a szerénység. Hodosy püspök úr őszinte, igaz és nagyon egyszerű ember volt. Mindig hálás szívvel gondolok vissza gyermekkoromra, az általa tartott vasárnapi iskolára és hittanórákra. Le tudott ereszkedni a gyermekek szintjére, és emberközelbe tudta hozni Isten igéjének időszerű üzenetét felnőttek és gyermekek számára egyaránt. Kiváló és elismert igehirdető volt.
Igehirdetéseit mindig mindenki megértette, nem használt nagy szavakat, magasröptű teológiai gondolatokat, igehirdetései többnyire megszólító és tanítójellegű prédikációk voltak. Isten beszédét nemcsak szóval lehet hirdetni, hanem tettekkel és életfolytatással is. Hodosy püspök úr mindkét módon hirdette az igét. Több egyházi tisztséget is betöltött, 1972-től zsinati főjegyző, 1982 és 1996 között pedig a Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház püspöke volt. Az egyházkormányzás felelősségteljes feladatát sem méltóságnak, hanem szolgálatnak tekintette. A református és magyar identitás megtartásáért folytatott harcának elismeréseként a Debreceni Református Teológiai Akadémia 1991-ben díszdoktorává avatta.
Nehéz időszakban végezte Hodosy Imre a lelkipásztori szolgálatot és az egyházkormányzás szolgálatát. Személyesen is jól ismertem. Engem is, mint sokakat, ő keresztelt, majd konfirmált. Talán abban is része volt, hogy magam is a lelkészi pályát választottam élethivatásul. Meggyőződésem, hogy ő a szó bibliai értelmében „elöljárója” volt a délvidéki reformátusságnak és a feketicsi gyülekezetnek is. Elöljáró volt elsősorban a hitben, a szolgálatban, a példaadásban.
Van egy utolsó figyelmeztetése az idézett alapigének: „...és figyelmzevén az ő életök végére kövessétek hitöket.” Amikor az ember figyelmesen végigolvassa ezt az igét, egy pillantra elgondolkozik azon, hogy miért kell az apostolokra, a reformátorokra, hitvalló őseinkre, egyházi vezetőkre úgy figyelni, hogy az ember az életük végét szemléli. Ez nagyon nehéz kérdés, az ember azt gondolná, hogy egy-egy személy esetében csak az fontos, amit életében tett, arról szükséges megemlékezni. Ezt az apostoli intést úgy is fel lehet fogni, ahogy a Heidelbergi Káté mondja: Mit kell tenned ahhoz, hogy ebben a vigasztalásban boldogan élhess és halhass meg? Vagyis isteni ajándék nemcsak boldogan élni, de boldogan meghalni is. Ez nem mindenkinek adatik meg. A 90. zsoltár 12. verse ezt mondja: „Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.”
A zsoltár azt akarja mondani, hogy boldog ember csak az lehet, aki számol a halálával is. Mert a halált valamiképpen fel kell dolgozni, be kell iktatni az életünkbe. Az élet értelmét nem lehet anélkül megtalálni, hogy az ember a halállal ne számolna, anélkül, hogy tisztában ne lenne azzal, mit jelent élete végén a halált elfogadni. Tulajdonképpen a hitünket is minősíti az, hogy a halálról hogyan beszélünk, hogyan vélekedünk. Arra figyelmeztet bennünket az ige, hogy elöljáróink életének végére is odafigyeljünk. A kérdés az, hogy akik ezen a világon Krisztus egyházának tanítói, apostolok, vezetők, papok, püspökök, életük végéig megtartják-e a hitet. Öregségükben, halálukban olyan életet mutatnak-e elénk, amire azt mondjuk: ez az ember tényleg hívő volt. Az ember öregsége, a halála mutatja ezt igazán. Mert ha életemet átragyogja az Isten ajándéka, akkor öregségemet és halálomat is át fogja ragyogni. Úgy gondolom, hogy ma, amikor Hodosy Imre halálának 25. évfordulóján róla emlékezünk meg, elmondhatjuk, hogy nemcsak életét ragyogta be a az Isten dicsősége, hanem elmúló életét is.
„...kövessétek hitöket.” Olvassuk a legutolsó figyelmeztetés befejező részét. Talán ez a legfontosabb figyelmeztetés az apostoli figyelmeztetések sorában. Valahol mindannyian érezzük, hogy nagyon nagy ajándék volt Isten kezében Hodosy püspök úr élete és szolgálata. Nem keveset hagyott az Orsztágos Egyházra és ezen belül ránk, feketicsiekre is „reformátori örökségül”. Élete, szolgálata, emlékezete arra kötelez bennünket, hogy ezt az örökséget továbbvigyük és átadjuk az utókornak.
Áldott legyen Hodosy Imre püspök-lelkipásztor emlékezete közöttünk! Ámen.
(Elhangzott dr. Hodosy Imre püspök halálának 25. évfordulóján a bácsfeketehegyi református templomban 2021. július 4-én megtartott megemlékező istentiszteleten.)
