„Abban az időben Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis Tibériás-tavának a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt. Jézus fölment egy hegyre, és ott leült tanítványaival. Közel volt a húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön felé, így szólt Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert tudta ő, hogy mit fog tenni. »Kétszáz dénár áru kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset« – felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: »Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi ez ennyinek?« Jézus meghagyta: »Telepítsétek le az embereket!« Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a férfiak. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett embereknek; ugyanígy (adott) a halból is, amennyit csak akartak. Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: »Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba.« Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek. Amikor pedig az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: »Ez valóban az a próféta, aki a világba jön.« Mikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni, hogy erőszakkal királlyá, tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.” Jn 6,1-15
Krisztusban, Kedves Testvéreim!
A mai evangéliumban Jézus kenyérszaporító csodáját olvashattuk. Tudnunk kell, hogy a kenyérszaporításról szóló beszámoló nem valamiféle népkonyha felállítását bemutató híradás, hanem annak a vallási tapasztalatnak a szimbolikus megfogalmazása, hogy Jézus személyében Isten életének és áldásának teljessége van jelen. Ő már nem közvetítő, mint az Ószövetségi próféták, Elizeus próféta vagy Mózes volt. Ő maga az adományozó és az élet forrása. Így Jézus nemcsak osztogatja Isten áldását, hanem ő maga Isten áldása, mert ő az örök élet kenyere. Az emberek, akik hosszabb ideig Jézus környezetében éltek, és látták csodáit, ezeket jelekként értelmezték. Így tekintettek a kenyérszaporítás csodájára is. Erről az evangélium számol be:
„Amikor az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: Ez valóban az a próféta, aki a világba jön." (Jn 6, 14). A Jézust körülvevő tömeg ezzel a megállapítással még helyesen értelmezi a jeleket, amelyeket Jézus tett. A csodáknak az a rendeltetése, hogy rámutassanak Jézusra, felhívják rá a figyelmet. Valóban követni kell őt útjain. Jézus a messiási idők végének nagy prófétája, akit vártak az emberek. A tömeg nagyon helyesen, Jézusban felismerte a Messiást. A következmények azonban azt mutatják, hogy ez a látszólag helyes megértés a felszínen maradt, és alatta egy alapvető tévedés rejtőzött. Erre építve Jézus hallgatósága őt erőszakkal királlyá akarja tenni. Mit remélnek ettől? Valószínűleg azt, hogy Jézus csodáiban most már mindig részük lesz. Ha ő lesz a nép ura, akkor többé már nem lesz betegség. Mindenki számára lesz elegendő kenyér, többé senkinek nem kell éheznie. A népnek újra lesz királya, ami azt is jelenti, hogy ezzel megszabadulnak a római uralomtól, elnyomástól. A tömeg tévesen értelmezi a csodajeleket, amelyeket Jézus tett.
Azaz az érdeklődés, amely bennük ébred Jézussal kapcsolatban, még nagyon felszínes. Hisznek a csodákban, azonban azok közvetlen eredményénél nem látnak többet. Jézus azonban elutasítja a csodákhoz kapcsolódó hamis várakozásokat és a hamis Messiásvárást: olyan helyre vonul vissza, ahol egyedül lehet. Amikor az emberek őt akarják birtokolni, „erőszakkal királlyá” akarják tenni, ő visszavonul tőlük, egészen egyedül. Ő csak szabad elhatározásából ajándékozza oda önmagát, de akkor teljesen. Jézus szabadon cselekszik, nem engedi, hogy a másoktól jövő kérések befolyásolják. Ő kezdettől tudja, hogy mit akar tenni. Most is a csodát teljesen egyedül teszi. „Vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett embereknek, ugyanígy adott a halból is, amennyit csak akartak.” Ő egyedül osztja szét a kenyeret mindenkinek. Pazarló bőséggel teszi. Mindenki annyit vehet belőle, amennyit akar. Ezzel már előre jelzi azt, amit a csodához kapcsolódó kenyérről beszédben majd ki is fejt: Jézus maga a csodálatos ajándék, az égből alászállott élő Kenyér. A kenyér, mint jel, Jézus személyére utal, aki majd szavaival is ezt fogja mondani:
„Én vagyok az élet Kenyere.” De ezt csak az fogja megérteni, és jut el erre a hitre, aki megnyitja szívét az isteni szeretetnek, és engedi, hogy megajándékozzák. Akkor majd csodálattal és szívből jövő hálával fogja megérteni, hogy Jézus az ő életének egy egészen új dimenzióját nyitja meg az élet Kenyere által. Jézus az élet Kenyere és ez az, ami pozitív irányba megváltoztatja a bensőnket, egész életünket, ha mi hagyjuk. Vágyakozzunk hát Jézusra, az élő kenyérre, és ne hagyjuk, hogy lelkünk éhen haljon. Adjunk hálát az Atyának, hogy elküldte nekünk Jézust, az örök élet kenyerét, és kérjük őt, segítsen, hogy Jézus Testéből és tanításából táplálkozva mindennap megtegyük az Ő akaratát.
Ámen.
