Kedves Atya!
Nagyon szomorú vagyok. Ugyanis megtudtam, hogy egyes asszonyok, akikkel eddig együtt imádkoztam, olyan pletykát terjesztenek rólam, aminek nincs alapja. Igaztalan vád, negatív rám nézve. Ráadásul én jóban voltam ezekkel a nőkkel. Most mit tegyek? Miért teszik ezt? Miért bántanak? Nekik ez miért jó?
Köszönöm a válaszát: Teri
Tisztelt Teri!
Pletykát az emberek mindannyiunkról terjesztenek. „Aszerint ítélnek, amit a szem lát, és aszerint döntenek, amit a fül hall.” (vö. Iz 11,3) Minden, amit a szemük lát rajtunk, az emberek megítélik szívük hajlama szerint, mindenről, amit a fülük hall rólunk, az emberek döntenek szívük szándéka szerint. A pletyka igazából mindig arról az emberről szól, aki terjeszti, a pletykálásával elárulja szívének hajlamát és szándékát. A gőgösök, vagyis az önmaguk kiválóságával eltelt emberek pletykája a megvetésünkről szól. A haragosok pletykája gyilkosnak mutat be minket. A kéjencek pletykája a megutáltatásunkra irányul. A haszonlesők pletykája tűrhetetlennek híresztel minket. Az irigyek pletykája „gyűlöletessé tesz minket az emberek előtt”. (Mt 10,22) A féltékenykedők pletykája fagyasztó kígyómérget mar belénk. A kapzsik pletykája jogtalannak, jogosulatlannak bélyegez minket.
Miért pletykálnak az emberek? Azért, mert elvárással vannak irántunk. Ha az elvárásaiknak nem felelünk meg, akkor a szívük hajlama és szándéka szerint pletykálnak rólunk. Ha a gőgösöket nem dicsérjük, ha a haragosoknak nem adjuk át a hatalmat felettünk, ha a kéjencek étvágyait és kéjvágyait nem elégítjük ki, ha az ingyenélőknek a potyát nem biztosítjuk, ha a sikereseknek nem szurkolunk, ha a molesztálóknak nem adjuk meg magunkat, ha a fösvények előtt a jogainkra hivatkozunk, akkor megtorlásként pletykálkodnak rólunk. A pletykálkodók azért teszik ezt, azért bántanak minket, hogy a bosszúvágyukat kielégítsék.
Az igazi alapot a pletykálásra nem a mi hibáink adják, hanem a pletykálkodó önszeretete. Az önző ember pletykálkodik arra, aki önzését nem elégíti ki. Ezért van az, hogy olyan pletykát terjesztenek rólunk, aminek nincs alapja.
Sok esetben azonban a pletykára az alapot a mi valódi hibáink adják, amelyeket az emberek látnak, és amelyekről hallanak. Ezt a mi vétkességünket fejezi ki a közmondás: Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. Tehát valami igaz van abban, amit rólunk mondanak. De csak valami. Csak az, amit a látszat mutat és a híresztelés állít. Ez azonban felszín, csak a külső része, egy nagyon kicsi része a valóságnak. Ez, amit kívülről látnak, amit a látszat alapján híresztelnek olyan, mint egy tengerben úszó jéghegynek a vízből kiálló egytized része. Alatta ott van még a szemmel nem látható, füllel nem hallható kilenctized. A jéghegy csak tíz tizedben a teljes igazság. Ha csak a látható egy tizedről beszélünk, akkor nem teljes igazságot, hanem csak egytized igazságot mondunk, ami ezért kilenctized hazugság és rágalom. Ez az oka annak, hogy minden pletyka rossz, az is, aminek nincs alapja, és az is, aminek van alapja; 9/10 része a víz felszíne alatt van.
A pletyka hazugság, a hazugságnak meg az ördög az apja, ahogy Jézus mondja az életére törő zsidóknak: „Ti az ördög atyától vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok cselekedni. Ő gyilkos volt kezdet óta és az igazságban meg nem állt, mert nincs benne igazság. Amikor hazugságot szól, magától beszél, mert hazug, és a hazugság atyja.” (Jn 8,44). A pletyka, mint hazugság, mindig ördögi mesterkedés, sátáni vádaskodás (vö. Zak 3,1). A pletykálkodó „testvéreink vádlója, az őskígyó, aki éjjel-nappal vádat emel ellenük.” (Jel 12,9-10)
A pletykálkodókból „kihűlt a szeretet” (Mt 24,12). Jézus ezt megjövendölte korunkra nézve is: „Sokan elárulják és gyűlölni fogják egymást. Megsokasodik a gonoszság, sokak szeretete kihűl majd.” (Mt 24,10.12)
Akiben van szeretet, az egyáltalán nem pletykálkodik, hanem az ellenkezőjét teszi: igyekszik elrejteni embertársai hibáit. Az arsi plébános mondja:
„Az, aki szeretetben él, nem büszke, nem szeret uralkodni másokon; nem halljátok soha, hogy hibáztatna, gáncsolna másokat; nem szeret arról beszélni, mit csinálnak mások. Aki szeret, az nem vizsgálja, hogy mi a másik szándéka, nem hiszi azt soha, hogy ő jobban cselekszik, mint mások, és nem tartja magát soha többre embertársainál; ellenkezőleg meg van győződve arról, hogy azok mindig jobban cselekszenek, mint ő. Nem sértődik meg, ha felebarátja nála többre becsüli magát; elégedett marad akkor is, ha lekicsinylésben részesül, mert arra gondol, hogy még több megvetést érdemelne.
Aki szeret, az amennyire csak lehetséges elkerüli, hogy fájdalmat okozzon másnak, mert a szeretet olyan királyi palást, amely jól el tudja rejteni az embertárs hibáit, és soha nem engedi, hogy az ember azt higgye: ő jobb, mint a többiek.”
Most pedig tisztelt Olvasónkhoz, Terihez szólok:
Érthető a szomorúsága a pletykák miatt. Azért is, mert ezeknek nincs alapjuk, ezek mind igaztalanok, hamisak; és azért is, mert ezeket a hívő közösség egyes tagjai teszik, akikkel – kívülről nézve, a látszat alapján – jó viszonya van, többek között együtt imádkoznak. Ezek a hívők – mint általában mi, hívők mindannyian – nem szentek, vagyis nincs bennük szeretet. Szent az, akiben szeretet van, a szeretet pedig Isten, ahogyan János apostol mondja: „Szeretet az Isten; aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne.” (1Jn 4,16) A nem szentek szívét sokféle önző hajlam és rossz szándék uralja, ami pletykálkodásra indítja őket. Meg kell látni ezt az ő siralmas lelki állapotukat, és irgalmasnak kell lenni hozzájuk, ahogyan ezt Jézus tette a kereszten: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!”
A pletykákat ne vegye a szívére. Nem számít a pletykálkodók ítélkezése, csak az számít, ahogyan Isten ítél meg bennünket. Isten pedig „nem aszerint ítél, amit a szem lát, és nem aszerint dönt, amit a fül hall, hanem igazságosan ítéli a gyengéket, és méltányosan dönt a föld szegényeinek érdekében”. (Iz 11,3-4) Isten „igazságos, a szívek és vesék vizsgálója”. (Zsolt 7,10)
Ha nincs alapja a pletykáknak, akkor mondjuk együtt János apostollal: Ha vádolnak is minket az emberek, de „a szívünk nem vádol minket, akkor bizalmunk van Istenhez, és bármit kérünk, megkapjuk tőle”. (1Jn 3,21-22)
Ha van alapja a pletykáknak, ha „azért zörög a haraszt, mert a szél fújja”, akkor ismét mondjuk együtt az apostollal: „Ha a szívünk vádol is minket, Isten nagyobb a szívünknél, és tud mindent.” (1Jn 3.20) Ezért folytassuk az imát ezekkel a szavakkal: „Uram, ők látják a jéghegynek vízből kiálló egy harmadát, Te látod a felszín alatti két harmadát. És Te, a szívek és vesék vizsgálója, tudod, hogy milyen körülmények, kényszerek, kísértések hatása alatt voltam és vagyok. Ezért Te irgalmas vagy hozzám, nem ítélsz el, hanem a mentésemre sietsz. ’Add vissza nekem üdvösséged örömét, és készséges lélekkel erősíts meg engem!’(Zsolt 51,14)”
Ilyen imával gyógyítsa ki a lelkét a pletyka okozta szomorúságtól, és töltse el derűs szeretettel!
László atya
