A tizenhét éves Ola édesanyjával és súlyosan beteg, mozgáskorlátozott bátyjával él egy lengyel kisvárosban. Bár a család folyamatosan anyagi gondokkal küzd, a lázadó természetű lány legnagyobb vágya, hogy saját kocsija legyen. Írországban dolgozó édesapja meg is ígérte neki az autót, ha megszerzi a vezetői engedélyt, egy telefonhívás a szigetországból azonban mindent felülír. Ola kénytelen egyedül a helyszínre utazni, hogy hazaszállítsa munkahelyi balesetben elhunyt édesapja földi maradványait. A távoli idegenben egy addig ismeretlen világ tárul eléje, másmilyen emberekkel ismerkedik meg, ami megváltoztatja világszemléletét és hozzáállását az élethez.
Piotr Domalewski Én sohasem sírok (Jak najdalej stad), lengyel–ír koprodukcióban készült alkotása egyszerre erős szocio-dráma és az emberi viszonyok jelentőségét boncolgató mozi. A többrétű mű bepillantást nyújt mind a lengyel társadalomba és ott uralkodó értékrendszerbe, mind a végsőkig kiszipolyozott, folyamatos bizonytalanságban élő vendégmunkások hétköznapjaiba nyugaton, s egyben arra is rámutat, hogy az anyagi javak biztosítása érdekében folytatott állandó rohanás közepette nagyon kevés figyelmet szentelünk az érzelmekre és az emberi kapcsolatok ápolására.
A rendező elmondása szerint a film cselekménye egy olyan környezetben játszódik, ahol a szülő elsődleges feladata biztosítani az anyagi szükségleteket családtagjai számára, az édesapa is annak idején azért hagyta el a hazáját, hogy jobb megélhetést nyújthasson a családnak, az érzelmekre sokkal kevesebb figyelmet szentelnek, ami a kulturális beidegződés következménye, amely szerint többé-kevésbé annyit érsz, amennyi földi javat birtokolsz. Ettől függetlenül Ola joggal érzi azt, hogy ha megkapja édesapjától az autót, akkor nem csak a járművel gazdagodik, hanem azt is fel tudja mutatni a környezetének, hogy apja gondoskodik róla. A lány utazásának a legnagyobb hozadéka éppen a ráébredés arra, hogy az, amire igazából szüksége lenne, nem más, mint a bensőséges viszony édesapjával, akit a körülmények következtében utólag igyekszik megismerni.
A világ, amelyben Ola él, a kőkemény kapitalizmus világa, amely kizárólag saját haszonelvű érdekeit tartva szem előtt, nem törődik az emberekkel, kizsigerel, majd félredob mindenkit, úgy, hogy közben esélyt sem nyújt az érvényesülésre. A kegyetlen versenyhelyzetben azért is hálásnak kell lenni, ha az ember lehetőséget kap arra, hogy kihasználják, és arra is van jogszerű magyarázat, miért nem kell a munkaadónak kártérítést fizetnie az üzemi baleset után. A film az egyéni tragédia feldolgozása mellett, a fizikai munkát végző vendégmunkások életét is szemléletesen megmutatja. Azokét, akik közül sokan, mivel nem jártak sikerrel, félnek hazatérni, vagy egzisztenciális okokból nem tehetik ezt meg, miközben a távolság a szülőföldjüktől lelkileg megbetegíti őket.
A gazdasági migráció árnyoldaláról, a fájdalomról és veszteségről szóló, mindvégig feszültséggel teli film dokumentumszerű hitelességgel ábrázolja a tizenhét éves lány küzdelmét a társadalmi nehézségekkel és önmagával. A kitűnő ritmusú történetvezetés mellett a mű nagy erősségét képezik a komplex érzésvilággal rendelkező hősök. Aligha mondhatjuk valakire, hogy negatív vagy pozitív személy, minden hős kifejezetten életszerű, ha tud, szívesen segít, ha nem tud, akkor nem bonyolódik bele túlságosan más problémájának a megoldásába. Nem kivétel az alól a gondterhes anya sem, aki egyszerre aggódik a lányáért és tart az emberek véleményétől. Kellően árnyalt jellemvonásokkal bír az állandóan dühös és mindenkivel szemben ellenséges, a megpróbáltatást sztoikusan tűrő, csüggedt helyzetében is határozott Ola, akit Zofia Stafiej a legapróbb arcrándulásokig kiválóan testesít meg. A sohasem síró lány a kalandokkal teli külső utazás alatt egy nem kevésbé izgalmas belső utazáson is átesik, ami addigi életének és hitének felülvizsgálatára készteti. Kihívásokkal teli felnövéstörténetén keresztül Piotr Domalewski az igazán számító érzésekkel szembesíti nézőjét. Azokra az értékekre hívja fel a figyelmet, amelyekről a hétköznapok forgatagában hajlamosak vagyunk megfeledkezni, holott az élet legfontosabb összetevőit képezik.
