„Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: »Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!« Mária megszólalt: »Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben! Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék. Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, Szentséges az ő neve! Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt. Nagyszerű dolgot tett karja ereje, széjjelszórta mind a gőgös szívűeket. Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat, és felmagasztalta az alázatosakat. Az éhezőket elhalmozta minden jóval, de a gazdagokat elküldte üres kézzel. Felkarolta gyermekét, Izraelt, megemlékezve irgalmasságáról, amint atyáinknak megígérte: Ábrahámnak és utódainak mindörökre!« Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért az otthonába.” Lk 1,39-56
Krisztusban, Kedves Testvéreim!
Ma, Nagyboldogasszony napján azt ünnepeljük, hogy Szűz Mária testestül és lelkestül felvétetett a mennybe. Ezt a Dogmát az Egyházban 1950 november 1-jén hirdette ki XII. Piusz pápa. Alapja a Szentírás, amely úgy tárja elénk a jóságos Istenanyát, mint aki legszorosabb kapcsolatban van az Ő isteni Fiával, és annak sorsában mindig részt vállal. És ezért szinte lehetetlennek látszik, hogy eme földi élet után Krisztustól az, aki Krisztust foganta, szülte, tejével táplálta, karjában tartotta, ha lelkében nem is, de testben elvált volna. Megváltónk, Mária Fia, az isteni törvény legtökéletesebb megtartója, semmiképpen sem tehette, hogy örök Atyja mellett legszeretettebb Anyját is ne tisztelje. Mivel pedig képes volt arra, hogy igen nagy tisztelettel felmagasztalja őt, hogy sértetlenül megőrizze őt a sír romlásától, hinnünk kell, hogy ezt valóban meg is tette. Olyan hittételről van itt szó, amely reményt ad számunkra. Rámutat az örök életre, az örök romolhatatlanságra, amelynek majd mi is részesei leszünk.
A mai evangéliumban egy találkozásnak lehetünk tanúi. A találkozások életünk elkerülhetetlen eseményei. Egyik örömet hoz, a másik pedig szomorúságot. Figyeljük meg Máriát! Ellátogat Erzsébethez, és a kettőjük találkozásában ott van az igazi öröm, az a boldogság, ami nekünk is megadatott. Erzsébet ezt mondja Máriának: „Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” Mária válasza erre az Úr magasztalása. Elgondolkodhatunk azon, hogy mi mikor voltunk életünk során igazán boldogok? Mi az igazi öröm számunkra? Tudunk-e örülni annak, hogy megszülettünk, és hálát adni eddigi életünkért? Engedjük-e, hogy Isten ujjongó örömet adjon szívünkbe? Úgy gondolom, hogy ezek nehéz kérdések saját életünkre vonatkoztatva. Talán fel sem merjük tenni magunknak. Mert ott érezzük legbelül, hogy a boldogságot keressük, és mintha mégsem tudnánk elérni. Egy édesanya örül gyermeke születésének. Mária is és Erzsébet is hordozója ennek az örömnek. Mária azzal, hogy igent mond Isten akaratára, nagy kockázatot vállal. Vállalja azt, hogy megkövezhetik, hogy József elbocsáthatja, hogy a társadalom kirekesztheti. De mégis mindezen kockázat ellenére boldog, mert van bizalma Istenben, és ebben a boldogságban megmutatkozik a szívbéli hála is. Minden nehézség ellenére van öröm a szívében, mert egyedüli reménysége az Isten. Ezért tud hálát adni. Mi mikor adtunk hálát szívből Istennek? Tudunk-e hálát adni akkor, amikor összecsapnak a fejünk felett a hullámok, amikor bajban vagyunk? Vagy csak a gondjainkat soroljuk fel, és várjuk, hogy Isten, mint egy automata, megoldja őket. Ha így teszünk, akkor nincs elég bizalmunk Isten iránt.
Ha imádság közben nem születik meg bennünk a hála, nem nyílik meg a szívünk, nem leszünk igazán boldogok. Megfigyelhetjük a panaszzsoltárokban, hogy először csak a baj és panaszkodás van feltárva. De a zsoltáros ennél tovább megy, nem áll meg a bajok felsorolásánál, hanem emlékezik Isten nagy tetteire, jóságára. Ez az, ami megszüli benne az igazi hálát és örömet az Isten iránt. Mária nem vitatkozik Istennel, és nem is sorolja fel érveit, hogy miért nem kéne vállalnia ezt a gyermeket. Ma sok édesanya nem meri vállalni gyermekét, nem mer az élet mellett dönteni, fél a felelősségvállalástól, attól, hogy majd nem tudja felnevelni. Mária aggodalma talán csak abban érezhető, hogy megkérdezi az angyaltól: „Miként lehetséges ez, amikor férfit nem ismerek?” És miután magyarázatot kap, megerősítve őt az angyal azzal is, hogy Erzsébet meddő létére gyermeket vár, mondván: „Istennek semmi sem lehetetlen.” Mária kimondja az igent, és azokban a napokban sietve elindul Erzsébethez. Ebben a találkozásban Mária rádöbben arra, hogy valójában milyen nagy dolgot tett vele az Isten. Mária hitt, és boldognak nevezi magát. Annak örül, hogy lehajolt hozzá az Isten, hogy figyelemre méltatta. Látja azt, hogy népéhez irgalmas és, hogy az ígéret beteljesedik. Ahogyan az Ószövetségben az Egyiptomból való szabadulás után Mirjam éneke elhangzik:
„Énekeljetek az Úrnak, mert fenségeset művelt.”, úgy hasonlóképpen Mária is győzelmi éneket zeng: „Mert nagy dolgot cselekedett velem a Hatalmas.” Ez az öröm, ez az ujjongás egyetemes. Nemcsak Máriáé, nemcsak Mirjamé, nemcsak Izrael népéé, hanem a miénk is, kedves testvéreim! Az Istenre rátaláló szív imája, amely örvend a találkozásnak. A szabadulás öröme. A hétköznapokban milyen nehéz ezt a találkozást megvalósítani. Igen, embernek lehetetlen, de ha megadjuk az esélyt az Istennek, hogy belépjen az életünkbe, akkor lehetséges számunkra is ez az őszinte öröm és hála. Meg kell állnunk ebben a rohanó világban. Hallgatni és meghallani Isten igéjét, befogadni a szívünkbe, ahogyan Mária is tette. Elhitte az angyal által mondott üzenetet, és az ige megfogant a testében. Komolyan vette az igét. A hallgatott és meghallott ige következménye (bárkinek az életében) az, hogy Jézus megfogan a szívben. Így válhatunk mi is Krisztus-hordozóvá, ahogyan Mária is lett.
Ámen.
