A karácsony a szeretet ünnepe, ami sokak számára nemcsak azt jelenti, hogy igyekeznek minél több időt családi körben tölteni, hanem azt is, hogy elérkezett a jótékonykodás ideje. Valahogy az adventi időszakban mindenki egy kicsit fontosabbnak érzi, hogy segítsen, hogy jót tegyen, hogy adakozzon. Részben azért, mert jóleső érzés hasznosnak lenni, de erre ösztönöz minket a környezetünk is. Az interneten barangolva úton-útfélen belebotlunk a különböző hirdetésekbe, amelyek mind arról igyekeznek meggyőzni minket, hogy segítsünk valakinek, aki nálunk sokkal sanyarúbb körülmények között él. Egy-egy hátrányos helyzetű vagy beteg gyerekeket segítő alapítványnak, háborús övezetben születő kisbabákkal foglalkozó nemzetközi szervezetnek, vagy éppen a kétségbeesett szülőknek, akik minden erejüket összeszedve igyekeznek előteremteni a csillagászati összeget a ritka betegségben szenvedő gyerekük gyógyíttatására.
Nagy hirtelenjében azt sem tudjuk, kinek is segítsünk előbb. Ki a fontosabb? A kérdés becsapós, hiszen nincs kevésbé fontos gyerek; mindegyik egyaránt számít. De mindenkit nem tudunk megmenteni. Azért azonban igenis tehetünk, hogy valahol egy kicsi gyerek egy lépéssel közelebb kerüljön az életben maradáshoz.
A gyerekekkel mindenki együtt érez. Ők nem tehetnek se a háborúról, se az éhezésről, se a betegségükről. Megszakad az ember szíve, ha arra gondol, hogy nem minden csöppségnek adatik meg, hogy az anyja karjaiba zárva, egészségesen, biztonságban nőhessen föl. És bár a világ másik végén lévő háborúkat meg éhínségeket nem tudjuk megszüntetni, szeretjük azt gondolni, hogy ha elegen vagyunk, akkor legalább a környezetünkben élő beteg gyerekeket megmenthetjük. Ezért utalunk el időnként egy-egy összeget bankszámlára, ezért küldözgetjük az sms-eket, ezért licitálunk a jótékonysági csoportokban, és végső soron ezért tesszük lehetővé, hogy egy-egy beteg kisgyerek meggyógyuljon, és teljes, boldog, hosszú életet éljen.
Ráadásul az olyan kezdeményezések, mint egy licitálós csoport, egy adakozással egybekötött nyereményjáték vagy egy jótékonysági vásár, a fogyasztói igényeinket is kielégítik. Hát van annál csodálatosabb, mint hogy a beteg kisgyerekeken való segítés közben szert tehetünk egy régen áhított bőrkabátra, nyerhetünk egy autót, vagy házi készítésű süteményeket kóstolgathatunk a piacon?! Ha egyszerre vásárolunk és segítünk, este elégedetten dőlhetünk hátra a kanapén, hiszen ma is megtettünk minden tőlünk telhetőt.
A felhőtlen idill közben azonban nem kellene elfelejtenünk, hogy egy-egy ilyen akció nem rólunk szól. A cél pedig nem csak az, hogy összegyűljön a pénz, hiszen az igazi sikert az jelentené, ha olyan rendszerszintű társadalmi változások indulnának el, amik a jövőben lényegesen megkönnyítik a gyógykezelésekhez való hozzájutást, mégpedig minden gyerek számára. Ha a jövő Olivérjeinek és Minjáinak már nem kellene ekkora port kavarniuk maguk körül, mert enélkül is magától értetődő lenne, hogy meg fogják kapni a számukra nélkülözhetetlen gyógyszert, akkor végre az őket nevelő családok is föllélegezhetnének.
Hogy egy-egy ritka betegségben szenvedő kisgyerek meggyógyul-e, az sajnos nem pusztán attól függ, hogy eladtunk-e három könyvet, és megvettünk-e két plüssmackót az ő javára. Hiszen elképzelhetetlen összegekről van szó, egy-egy kísérleti gyógyszer ára több millió euróra rúghat, és meglehetősen esetleges, hogy a sok apró segítség, ha összeadódik, eléri-e azt az összeget, amiért a beteg gyerek megkapja az életmentő gyógyszert. Belegondolni is szörnyű, hogy ez nem mindig történik meg. Néha egyszerűen nincs elég adomány, nincs elég adakozó, vagy túl sokáig tart, amíg összegyűlik a gyógykezelés ára. Összefogás nélkül ezek a beteg gyerekek nem fognak meggyógyulni, de néha a sok jó szándékú ember is kevés ehhez. Ilyenkor sokkal nagyobb léptékű összefogásra van szükség.
Olvasom, hogy több helyi önkormányzat úgy döntött, a szilveszteri ünnepségre szánt pénzt a súlyos vagy ritka betegségben szenvedő gyerekek számára csoportosítja át. Hiszen a koronavírus-járvány miatt úgysem lesznek hatalmas utcabálok, ahogy az évek óta elmaradhatatlan tűzijátékra sincs szükség. A pénz tehát megmarad, valamit kezdeni kell vele, és ugyan hol lehetne jobb helye az összegnek, mint egy beteg gyerek bankszámláján? Egy város szilveszteri költségvetése kategóriákkal nagyobb összeget takar, mint az, amit egy-egy család tud összekapargatni jótékonysági célokra. Nagyon sokat számít minden egyes utalás, de szinte fölbecsülhetetlen, ha egy vállalkozás vagy önkormányzat a saját költségvetéséből fordít egy nagyobb összeget a beteg gyerekek kezelésére.
A helyi önkormányzatok szerepvállalása nemcsak az egyes gyerekek gyógyulására nézve fontos, hanem azért is, mert ezzel megmutatják, hogy a közös ügyekért közösen kell kiállni. Hogy a család nem csak addig család, míg mindenki egészséges benne, hogy a beteg gyerekek is fontosak és számítanak, hogy a gyerekeknek akkor is joguk van az egészséghez, ha nem milliomos családba születtek. Mert családbarátnak lenni nem merülhet ki abban, hogy az új év első szülöttjének ajándékcsomagot adunk. A beteg gyerekeket nevelő szülők nagyon nehezen tudják képviselni az érdekeiket, és most itt az alkalom, hogy az önkormányzatok végre egyértelműen és határozottan melléjük álljanak.
