Tisztelt atya!
Sajnos harag van bennem, méghozzá önmagam felé. Hívő családban születtem, vallási nevelést kaptam. Fontos nekem, hogy Krisztus útját járjam. Mégis történt valami, ami tudom, hogy bűn. Nem akartam, mégis elítéltem a szomszédot, akiről megtudtam, hogy többször is lopáson fogták. Most próbálok érte imádkozni, de azelőtt csúnya gondolataim is voltak. Még attól is tartottam, hogy nehogy anyut is meglopja, aki egyedül él. Ilyen idióta, valóságtól elrugaszkodott téveszméim voltak, képzelje. Rémképként láttam magam előtt, ahogy az anyura rátámad. Miközben ő semmit se tett. Ezután magamban még inkább orroltam rá. Butaságból. Most haragszom magamra, hogy hogyan gondolhattam efféléket.
Köszönöm, hogy meghallgatott atya. Üdvözlettel Katalin
Tisztelt Katalin!
Ha jól értem a levelében leírtakat, akkor Ön a szomszédjáról rémképet gyártott, holott ő ártatlan volt. Emiatt haragszik magára, és nem érti, hogy tehetett ilyesmit.Ilyen gyanúsítgatásról szól egy kínai tanmese:
Egy ember nem találta helyén a baltáját. Bizonyos volt benne, hogy a szomszéd fia lopta el. Leste, hogy jár-kel a legény: pontosan úgy lépkedett, mint egy tolvaj. Figyelte az arckifejezését: éppolyan volt, mint egy tolvajé. Kihallgatta, amint beszélt: mintha egy tolvajt hallott volna. Egy szó, mint száz, a legény egész viselkedése arról árulkodott, hogy csakis ő lehetett a tolvaj.
Később a mi emberünk kiment ásni a kertjébe, és a kertben meglelte a baltát. Amikor pedig újra megnézte magának a szomszéd legény gesztusait, semmit sem talált már bennük, ami tolvajra emlékeztette volna.
Miért nézünk mi gyanakodva embertársainkra, miért gyártunk róluk rémképeket, miért gondolunk róluk rosszat?
Az ember azt tartja igaznak, azt hiszi valóságnak, amit a képzeletében megteremt. Amit elképzel a világról, amit elképzel az emberekről, amit elképzel önmagáról, azt mondja valósnak, azt vallja igaznak. Ismerjük a mondást: minden fejben dől el, minden az agyban dől el. Árvai Péter, a magyar származású svéd üzletember ezt így mondja: „Életünk alakulása fejben dől el. Az dönt, hogy milyen világot, milyen jövőt képzelünk el saját magunknak.” Az orvosok mondják, hogy az érzelmek és a stressz nyomában betegségek alakulnak ki, például a negatív érzelmek gátolják az immunsejtek együttműködését.
Az emberekkel kapcsolatban a mi agyunk, a mi képzeletünk, a mi „szívünk szándéka” – szentírási kifejezéssel: 1Kor 4,5 – határozza meg, hogy kicsoda, micsoda számunkra a másik ember. Mindig az, amit a szívünk hajlama vagyis az érzelmünk elgondol róla. Ha szeretjük, akkor jó embernek tartjuk. Ha gyűlöljük, akkor rossz embernek mondjuk. Így például, ha tiszteljük, akkor ő számunkra tanító, ha megvetjük, akkor ő nekünk zsarnok; ha kedveljük, akkor barát, ha félünk tőle, akkor ellenség; ha gyönyörködünk benne, akkor gondviselő, ha utáljuk, akkor élősködő; ha hasznunkra van, akkor jótevő, ha kárunkra, akkor kihasználó; ha tolja a szekerünket, akkor munkatárs, ha sikeresebb tőlünk, akkor vetélytárs; ha ragaszkodik hozzánk, akkor családtag, ha máshoz ragaszkodik, akkor áruló; ha osztozik velünk, akkor testvér, ha kifoszt bennünket, akkor rabló.
Az a közmondás, hogy „tévedni emberi dolog”, azt fejezi ki, hogy az ember hibázó lény, akarva, nem akarva rosszat tesz, rosszul cselekszik. Látva a rossz tetteket, a vétkeket, a bűnöket, mi emberek egymást megvetjük, megtámadjuk, megutáljuk, megbüntetjük, meggyűlöljük, megfojtjuk, kifosztjuk. Ezekkel a negatív érzelmekkel, a szívnek ezen rossz szándékaival a képzeletünkben gyártjuk róluk a rémképeket: a zsarnok, az agresszor, a parazita, a naplopó, a vetélytárs, a hűtlen, a rabló agyrémét. A Biblia ezt a műveletet ítélkezésnek, elítélésnek nevezi.
Az embertárs elítélését Isten kifejezetten tiltja: „Ne ítélkezzetek, és titeket sem fognak elítélni! Ne ítéljetek el senkit, és benneteket sem fognak elmarasztalni!” (Lk 6,37)
Ne ítélkezzünk elsősorban azért, mert mi emberek nem tudunk igazságosan ítélni, mivel nem látunk bele embertársunk lelkébe és életébe, mi ugyanis csak a felszínt látjuk. Ezért parancsolja Jézus: „Ne ítéljetek a látszat után, hanem igaz ítélettel ítéljetek!” (Jn 7,24) vagyis teljes belátással a szív szándékaiba és az élet fájdalmas eseményeibe. Erre a belelátásra azonban csak Isten képes, csak Jézus, aki „ismer mindenkit, aki jól tudja, hogy mi lakik az emberben.” (Jn 2,24-25) Ezért mondja Pál apostol: „Senki ne mondjon rólam ítéletet, sőt én se ítéljem el magamat. Az Úr az, aki megítél engem. Ő nyilvánosságra hozza a szívek szándékait.” (vö. 1Kor 4,3-5)
Ne ítélkezzünk másodsorban azért, mert mindegyikünknek van rossz cselekedete, vétke, bűne. Emiatt nem vethetünk követ a vétkesre, ahogyan a házasságtörő asszonyt megkövezni akaró írástudóknak és farizeusoknak mondta Jézus: „Aki közületek bűn nélkül van, az vesse rá az első követ.” Ennek hallatára egymás után elmentek, kezdve a véneken. (Jn 8, 7.9.)
Ne ítélkezzünk harmadsorban azért, mert maga az ítélkezés súlyos bűncselekmény. Az ítélkezés az embertárs megvetése, meggyilkolása, megutálása, kihasználása, meggyűlölése, elnyomása, kirablása. Ez az a gerenda, ami a mi szemünkben van, miközben az ítélkezéssel ki akarjuk venni a szálkát-elbotlását a vétkes szeméből.
De mi van akkor, ha nyilvánvaló az embertárs gaztette, ha biztosan és bizonyítottan kényúr, gyilkos, kéjenc, ingyenélő, rivális, csalfa, zsugori?
Akkor mentegetnünk kell a bűnös embertársat, úgy, ahogyan a nagy egyházdoktor, Aranyszájú Szent János tanítja:
„Ha nem tudod mentegetni a rossz cselekedetet, akkor legalább a szándékot mentegesd. Tételezd fel, hogy az illető vagy nem tudta, hogy rosszat tesz vagy megtévesztették vagy véletlenül tévedett.
Ha pedig a vétkesség annyira bizonyos, hogy kizár minden kételyt, akkor is törekedj mentegetni a vétkest úgy, hogy azt mondod magadnak: a kísértés túlságosan erőszakos volt. Ki tudja, milyen gyalázatossá tett volna engem, ha ugyanilyen erőszakkal támad rám.”
Ez a módja és útja annak, hogy ne gerjesszünk negatív érzelmeket, ne gyártsunk rémképeket embertársainkról, melyek hatására megvetjük, megtámadjuk, megutáljuk, kihasználjuk, meggyűlöljük, megfojtjuk, kiraboljuk őket. Ezzel valósággá tesszük önmagunkban a róluk gyártott agyrémet.
Az Atyaisten bennünk, emberekben az ő gyermekeinek a képét látja, a Jézus, a Fiúisten az ő testvéreinek a képét. Ilyen képeket alkossunk mi is embertársainkról! Ugyanis ez a valóság, ez az igazság.
Tisztelt Katalin! Nézze Ön is Isten szemével embertársait és lássa meg bennük a mennyei Atya édes gyermekeit és a Jézus Krisztusnak, Isten Fiának édes testvéreit! Akkor nem lesznek többé stresszet okozó rémképei, hanem a valóságnak pozitív érzelmeket keltő látása. Nagyon kívánom, hogy szert tegyen erre a tiszta látásra. László atya
Kedves Olvasóink!
Pósa László atyának szánt kérdéseiket, gondolataikat a következő e-mail-címre várjuk: lelkesz@magyarszo.rs illetve hagyományos, postai úton is az alábbi címre: Magyar Szó – Tiszavidék szerkesztősége, 24400 Senta, Posta utca 14. A borítékra írják rá: PÓSA ATYA, A LELKÉSZ VÁLASZOL.
Kérnénk, hogy gondjukat pár mondatban, érthetően, a problémát alaposan elmagyarázva fejtsék ki az atya számára, aki lapunk hasábjain igyekszik megoldást találni rá. Levelük meg fog jelenni a válasszal együtt, igény szerint névtelenül vagy álnéven. Mindenképp tüntessék fel a hozzánk intézett soraikban, hogy milyen aláírás vagy monogram megjelenését engedélyezik.
