A napokban amama komolyan elkezdett aggódni a brit monarchia jövőjéért.
– Láttad, Tegyula, hogy mekkora cirkusz kerekedett a királyi család körül, miután Harry herceg és neje, Meghan sajtótörténeti jelentőségű exkluzív interjút adtak Oprah Winfrey amerikai tévésztárnak?! – kérdé megrökönyödve a muter.
– Sajnos nem tudtam elkerülni, hogy ne találkozzak e ritka fontos hírrel – válaszola higgadtan atata.
– Képzeld, a beszélgetés alatt az is elhangzott, hogy a királyi családon belül egyesek nyugtalankodtak amiatt, vajon milyen lesz a pár gyermekének a bőrszíne, mivel az anyja félvér – hüledeze az öreglány.
– Úgy vélem, Tematild, hogy ezekben a nyomorúságos időkben ezek a traccs-ínyencségek piszok jól jönnek mindenkinek, hogy legalább egy röpke időre ne kelljen a saját gondjaival foglalkoznia – bölcselkede a fater. – A pár gondjai és motivációi nemigen foglalkoztatnak, attól tartok azonban, hogy a ruha, amelyet Meghan a műsorban viselt, többe került, mint a nézők zömének havi bevétele, ami sok mindenről árulkodik.
– Mit gondolsz, ez az interjú, amelyet közel ötvenmillióan néztek élőben, és amellyel még napokig foglalkozott a sajtó, meginogtathatja a brit monarchiát, ahogyan azt egyesek vélik? – kérdé amama.
– Véleményem szerint a britek túl konzervatívak és pragmatikusak, hogy bármiféle kísérletezésbe kezdjenek – nyugtáza az öreg.
– Nekem azért kissé furcsa, hogy kicsi-kicsi, és ezzel a celebpárossal mindig történik valami rendkívüli – jegyzé meg csipkelődően az éppen betoppanó Zacsek.
– II. Erzsébet királynő biztos nem nagyon örül Harry unokája és annak szíve választottja akcióinak – sóhajta a muter.
– Erről jut eszembe egy anekdota, amelyet nemrég olvastam, ízig-vérig angol humor – mondá a fater. – Amikor az ifjú Vilmos herceget megkérdezték, mit tanult meg felnőtt korára, azt felelte: „Azt, hogy jobb, ha sosem bosszantod fel a nagymamádat!”
– Ezt a leckét a Peti fiam is megtanulta a héten – kuncoga a Zacsek –, amikor megkérdezte a kedves anyósomat, hogy nyugdíjosztás után miért szokott néhány napig mindenki elől bújni.
A brit monarchia sorsánál azonban atatát a napokban sokkal inkább foglalkoztatta a koronavírus brit variánsa, amely fénysebességgel terjed felénk, egyre inkább súlyosbítva a járványhelyzetet.
– Úgy tűnik, hogy véget ért a sízős szezon – állapítá meg az öreg.
– Miből gondolja ezt, zomzéd? – kérdé a Zacsek.
– Abból, hogy a válságtörzs immár a hétköznapokra is zigorúbb intézkedéseket rendelt el – felele a fater –, nyilván a járványügyi adatokból végre leszűrték, hogy a zegészségügyi rendszer fenntartása érdekében határozottabb lépéseket kell tenni, merthogy a januári-februári telelések benyújtották a zámlát.
– És mi még erről az össznépi síelésről is lemaradtunk – panaszkoda amama –, most meg még a fodrászhoz sem mehetek el!
Kárpótlásképpen a kihagyott telelésért, a Zacsek elmesélt egy viccet az öreglánynak.
Hazajön az atyafi a síelésről, és megkérdi tőle a barátja.
– Áruld már el, a kedves feleséged hogyan síelt?
– Mint a villám! Minden alkalommal másik fát célzott meg.
No de újabban a koronavírus-helyzet nélkülözhetetlen velejárója a védőoltások körüli hercehurca.
– Miközben a világ országai abban versenyeznek, hogy ki fogja előbb beoltani a lakosságát, egyre több hírt lehet olvasni arról, hogy egyik-másik vakcina nem eléggé hatékony, vagy különféle mellékhatásai jelentkeznek – zörnyülköde a muter.
– Tetszés szerint vegyél egy gyógyszeres utasítást, Tematild – mondá atata –, és olvasd el, hogy annak a bizonyos gyógyszernek mik a mellékhatásai. Biztos vagyok benne, hogy felháborodsz! Ami pedig a hatékonyságot illeti, egy zakember szerint ebben a pillanatban senki sem tudja megmondani, hogy melyik védőoltás pontosan mekkora védettséget nyújt, ezt majd néhány év múlva lehet csak megállapítani.
– Egyetértek, zomzéd – helyesele a Zacsek. – Nekem úgy tűnik, hogy a zinterneten meg a médiában különleges háború folyik egyes vakcinák ellen, és az a sanda gyanúm, hogy e mögött a konkurencia állhat.
– Elég zomorú, hogy egy világjárvány sem tudja összefogásra bírni az embereket – sopánkoda a muter –, és még most is sokkal inkább a széthúzás és a rivalizálás tapasztalható.
– No de ha minden igaz, akkor nekünk hamarosan nem lesznek vakcinagondjaink – jelenté ki elégedetten az öreg –, mert mi is gyártani fogjuk a zorosz és a kínai védőoltást.
– Hallja, zomzéd, a globális piac legkeresettebb árucikkének előállításával Zerbia igazi nagy játékossá válik a térségben – spekulála a Zacsek.
– Egy igazi vakcinahatalom! – így a fater. – Ki tudja, lehet, hogy még a nyugatra vándorolt vendégmunkások is hamarosan hazaköltöznek.
Atata megjegyzésére a Zacseknak a következő vicc jutott az eszébe.
A gastarbeiter kifogja az aranyhalat, amely felajánlja neki, hogy ha elengedi, teljesíteni fogja három kívánságát.
– Na szóval – mondja a vendégmunkás mély lélegzetet véve –, az első kívánságom, hogy a zomzéd gastarbeiternek a Pentagonnál is nagyobb háza legyen. Másodszorra azt szeretném, hogy sárgarézzel bevont kapuja legyen, hatalmas oroszlánszobrokkal a bejárati oszlopok tetején. A harmadik kívánságom pedig nem más, mint hogy ez a gyönyörűséges palotája Argentínában legyen neki, hogy a faluból senki se láthassa.
Ám a járványügyi zigorítások ezúttal engem sem kerülnek el, állítólag hamarosan ismét nem kell suliba menni, hanem amama nagy örömére itthonról fogunk tanulni. Az öreglány már figyelmeztette is a fatert: ha így lenne, ne feledkezzen meg arról, hogy itt olykor online tanítás zajlik majd, s mivel a laptop kamerája a fél nappalit beveszi, ne flangáljon gatyában le-fel a lakásban, ne kezdjen el énekelni, s pláne ne zúgassa a fúrógépet óra alatt.
Egyébként a muter a héten ismét áttért az itthoni munkavégzésre, zakszerűen mondva: home office-ban melózik, úgyhogy folyamatosan jelen van a virtuális világban. Igaz, a zokostelóját egyre inkább csak suttyomban használja, mert atata gyakran szóvá teszi neki, hogy már megint azt a nyavalyás szerkentyűt babrálja. No de ez uopste nem akadályozza meg amamát abban, hogy megvalósítsa elképzeléseit. A napokban rendelt a zinterneten egy csomó rózsafát meg rózsatövet. El is dicsekedett az öregnek, hogy milyen ügyesen kitalálta és lebonyolította az üzletet.
– A terasz elé kerül majd egy rózsaszín virágokat hozó bokor, a kerítés mellett lesznek a sárga, a fehér és a ciklámen színűek, az udvar végébe pedig egy vérvörös virágokkal pompázó rózsafát ültetek – adá elő a terveit atatának az öreglány. – Mit gondolsz, Tegyula?
– Hogy is mondjam, Tematild – keresé a megfelelő szavakat a fater –, ennyi rózsa mindenütt… Tán csak nem bizniszelni akarsz velük?! Mégcsak az hiányzik, hogy majd végül nekem kelljen egyenként vagdosnom a tüskés rózsaszálakat.
– Ez egyáltalán nem rossz kezdeményezés, zomzéd – mondá a Zacsek –, Zerbia tavaly 2,5 millió euró értékben exportált külföldre rózsát!
– Hallod, Tegyula – lelkesede fel a muter –, ha szeretnek itt a virágok, akkor jövőre vehetünk még többet, s akár az utcára, a ház elé is tehetünk néhány bokorral! Mit szólsz hozzá?
– Szóhoz sem jutok, Tematild – válaszola atata.
Amiről a Zacseknek az alábbi vicc jutott az eszébe.
Bemegy egy férfi a virágüzletbe, melynek a következő a szlogenje: „Mondja el virággal!”
– Kérek egy szál rózsát! – mondja az eladónak.
– Egyet? Biztos, hogy elég lesz? – kérdi az eladó.
– Hogyne, én meglehetősen szűkszavú ember vagyok.
Pistike, rózsanemesítő kis herceg
