Tisztelt atya!
Fiatal nő vagyok, hét éve élek házasságban. Hiába teszünk meg bármit, s járunk orvosról orvosra, nálunk nem fogan meg a baba. Kínlódunk, s néha nagyon elegünk van. Eközben megtudtam, hogy egy anyuka a kórházban „felejtette” újszülöttjét, mert kiderült róla, hogy nem egészséges. Azt is látom, hogy olyan családokban születik egymást követően több baba, ahol a szülő alkoholista, s nem törődik a családdal. Isten nem igazságos. Ezt miért engedi? Így mindenki szenved.
Köszönöm válaszát, egy csalódott olvasó!
Tisztelt Olvasó!
Ön csalódott önmagában és a férjében, csalódott az orvosokban, és csalódott Istenben, mivel hét év kitartó törekvése ellenére Önnél nem fogant meg baba. Eközben egy anyuka csak úgy „ottfelejtette” újszülöttjét a kórházban, mert az nem egészséges; más alkoholista és nemtörődöm szülőknek meg csak úgy egymás után jöttek a babák. Mindezek alapján Ön úgy látja, hogy Isten nem igazságos, mivel megengedi, hogy felelőtlen szülőknek legyen gyermekük, Önöknek meg, felelős szülőknek ezt nem engedi meg. Ön úgy látja, hogy Istenen múlik a gyermekáldás, és úgy tartja, hogy Isten az Ön gyermektelenségének az oka.
Az igazság az, hogy Isten akarja legjobban, hogy Önnek legyen gyermeke. A teremtő Isten a termékenység áldását adja a férfira és a nőre, ahogyan ezt a Bibliában olvassuk: „Megteremtette Isten az embert, férfinak és nőnek teremtette, megáldotta őket, és azt mondta nekik: Szaporodjatok, sokasodjatok!” (Ter 1, 27–28) Ezek szerint semmiképpen nem Istenen múlik, nem Isten az oka, hogy Önöknél nem fogant meg a baba. Ha Ön nem meddő és sem Önnek, sem férjének nincs szervi betegsége (amit az orvosok biztosan kezeltek volna), akkor ez Önön múlik, ennek csak Ön az oka. Megmagyarázom.
Szervezetünk belső környezetét az autonóm (vegetatív) idegrendszer és a belső elválasztású mirigyek rendszere szabályozza a génekbe írt isteni törvények alapján. Ezt a szabályozást mi, emberek nem vehetjük át, mi nem szólhatunk bele szervezetünk működésébe, mert nem mi „gyártottuk” a szervezetünket, és nem mi írtuk bele a működését szabályozó törvényeket. Ez kizárólagosan Isten műve. (A XX. század egyik leghatalmasabb tudományos felfedezése – a közzététel 1953-ban, Nobel díj 1962-ben – a genetikai kód, a DNS felfedezése volt. A génekbe írt bonyolult tervrajzról van itt szó, amely a szervezet fejlődésének és működésének parancsait, törvényeit tartalmazza. Ezt az intelligens tervet csak egy Intelligens Tervező – Isten – alkothatta meg.) Nekünk, embereknek az egyetlen helyes tennivalónk az, hogy nyugodtan engedjük működni a szervezetünket, derűsen hagyatkozzunk rá a génjeinkbe írt törvények irányítására, amit vallásos kifejezéssel úgy mondunk, hogy „legyen meg Isten akarata!”.
Mi azonban éppen az ellenkezőjét tesszük. Például egy nő nagyon kívánja, hogy legyen gyermeke, s ezzel azt mondogatja a szervezetének, hogy: „Tessék, foganj babát!” Ezt és az összes többi erőszakos beleszólást szervezetünk működésébe nyugtalankodással, idegeskedéssel, szorongásokkal, rémüldözésekkel, görcsös ragaszkodásokkal visszük végbe. Ezt mondja ki az az elv, hogy minden az agyunkban dől el, a létünket és a közérzetünket az agyunk gondolkodása dönti el. Akaratoskodásunkkal leblokkoljuk, leállítjuk az autonóm idegrendszerünket és átvesszük tőle szervezetünk működésének az irányítását. Itt jönnek aztán a bajok, itt keletkeznek sorra az idegalapon történő megbetegedések. Az idegeskedéssel megkárosítjuk és tönkre tesszük egészségünket.
Ez történik akkor is, amikor a nő nagyon akar foganni babát. Ezzel az erőszakos akarásával, állandó szorongásával, görcsös ragaszkodásával leblokkolja szervezetének a fogamzást irányító parancsait, ezért a megtermékenyülés folyamata nem tud végbemenni, valahol mindig megakad.
Ahhoz, hogy a fogamzás szabályosan megtörténhessen, a nőnek el kell engednie ennek erőszakos kívánását, teljes nyugalommal rá kell hagyatkoznia szervezetének a működésére és nagy hittel rá kell magát bíznia Isten akaratára-tervére, aki a génekbe írt parancssoraival teremti meg az új emberi életet.
Több házaspár esetét ismerem, akiknél a nő éveken át szorongva akart babát foganni, de ez minden próbálkozás ellenére nem sikerült. Aztán, amikor teljesen feladta az idegeskedést, amikor egyáltalán nem foglalkozott a dologgal, akkor végre fogant, és utána még többször is. Olvasónk a levelében említ egy anyát, aki újszülöttjét a kórházban „felejti”, és beszél alkoholista szülőkről, akiknek egymás után jöttek a babák. Bennük nem volt görcsös idegeskedés, blokkoló szorongás a fogamzásra vonatkozóan, ezért a szervezetük szabadon foganhatott.
Jézus kimondta azt a törvényszerűséget, hogy „aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét Őérte, megtalálja azt.” (vö. Mt 16, 25) Ez azt jelenti, hogy ha mi akarjuk az idegeskedésünkkel és a szorongásunkkal megmenteni egészségünket vagy például babát foganni, akkor elveszítjük egészségünket és az esetleges gyermekünket, mert leblokkoljuk az autonóm idegrendszer működését. Ha viszont nyugodtan engedjük működni a génjeinkbe írt isteni törvényeket, ha bizalommal ráhagyatkozunk Isten akaratára és tervére (Jézus mondja: „Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek Istenben és bennem is higgyetek!” (Jn 14, 1), akkor megmentjük egészségünket és gyermekeknek adhatunk életet. Ez azért van, mert a nyugalmunkkal és a hitünkkel engedjük Istennek, hogy munkálja a mi testi-lelki épségünket és új embereket teremtsen.
Isten minden egészséges (nem meddő, szervileg nem beteg) nőnek akar gyermeket adni. Van olyan, hogy az árva, például az anyától a kórházban „ott felejtett” gyermeket akarja neki adni. Ugyanis nemcsak a nőnek van szüksége gyermekre, hanem a gyermeknek is szüksége van anyára. Ezért történik, hogy Isten nem áldja meg gyermekkel a nőt mindaddig, amíg az örökbe nem fogad egy árvát. Tudunk esetekről, amikor több évi gyermektelenség után akkor kezdtek sorra születni a babák, amikor a házaspár örökbe fogadott egy anyátlan, apátlan gyermeket. Lehet, hogy „csalódott” olvasónkkal is megtörtént volna ez, ha befogadta volna a kórházban „felejtett” újszülöttet.
Biztos, hogy minden idegeskedésünkkel, aggodalmaskodásunkkal ártalmasan beleszólunk szervezetünk működésébe, és elveszítjük a magunk és mások életét. Az is biztos, hogy az Istenre való bizalomteljes ráhagyatkozással és gondjainknak az Istennek való odaadásával jól működtetjük szervezetünket és megmentjük a magunk és mások életét.
„Csalódott” olvasónknak ajánlom megélésre ezt az igét: „Bízzátok rá Istenre minden aggodalmatokat, mert Neki gondja van rátok!” (1Pét 5, 7) Kívánom, hogy tudjon Istenben való megnyugvásban és békében élni, hogy Isten teljesíthesse szíve vágyát, vagyis hogy megadhassa neki a gyermekáldást!
László Atya
Kedves Olvasóink,
Pósa László atyának szánt kérdéseiket, gondolataikat a következő e-mail-címre várjuk: lelkesz@magyarszo.rs illetve hagyományos, postai úton is az alábbi címre: Magyar Szó – Tiszavidék szerkesztősége, 24400 Zenta, Posta utca 14. A borítékra kérjük írják rá: PÓSA ATYA, A LELKÉSZ VÁLASZOL.
Kérnénk, hogy gondjukat pár mondatban, érthetően, a problémát alaposan elmagyarázva fejtsék ki az atya számára, aki lapunk hasábjain fog erre felelni. Levelük meg fog jelenni a válasszal együtt, azzal, hogy igény szerint ez történhet névtelenül, vagy álnéven. Mindenképp tüntessék fel a felénk intézett soraikban, hogy milyen aláírás vagy monogram megjelenését engedélyezik.
