Kedves atya! Szeretném, hogy a böjtről írna. Nem értem, hogy miért fontos a léleknek. Miben segít? S miért mondják, hogy a böjt nem diéta? Köszönettel: Zozó
Tisztelt Zozó!
Az embert két erőszakos életösztön hajtja. Az egyik a létfenntartás ösztöne, a másik a fajfenntartásé. Az első állandóan arra készteti, hogy léte fenntartása érdekében újból és újból táplálkozzon valamivel, hogy fogyasszon, konzumáljon valamit, a második pedig folyamatosan arra irányítja, hogy egyre gyakoribbá tegye a kapcsolatot a neki tetsző embertársával, hogy habzsolja az élvezeteket, hedonista legyen. A két életösztön hatására az embernek a fogyasztásvágy és az élvezetvágy kezd parancsolni, egészen addig, hogy az ember függővé lesz tőlük, a rabságukba esik. Amikor bekövetkezik ez a függőség, akkor a féktelen fogyasztás károsítja az életét, a féltékeny ragaszkodás tönkreteszi a kapcsolatát. A szállóige így szól: a jóból is megárt a sok. Ez az ártalom tehát abban van, hogy a mértéktelen táplálkozás leépíti a testi-lelki egészséget, a túlfűtött kéjelgés lerombolja a családot és összetöri a házasságot. Az emberiség legvégzetesebb kártevője mindig az erkölcsi romlás volt és lesz, mert ez létében és lényében megrohasztja az embert. A romlottság az emberre nézve összehasonlíthatatlanul károsabb ártalom, mint például egy világméretű epidémia. A jelenlegi 21. században az emberiség a romlás lejtőjén száguld lefelé, a mértéktelen konzumálással és a gátlástalan hedonizmussal megállíthatatlannak tűnő szennyezésbe, romlásba sodorja önmagát és a bolygóját.
Az emberiség bolygójának a Teremtője és életének a Védelmezője, vagyis az Isten erre a konzumizmus és a hedonizmus „pandémiájára” mindig is, de főleg most, a böjtöt kínálja ellenszerként, „vakcinaként”. A böjtölés a fogyasztásvágy és az élvezetvágy megfékezése. A böjtölés, a koplalás mértéktartásra képesít az evésben, ivásban, mindenféle táplálkozásban és időszakos megtartóztatásra edz meg az élvezetet nyújtó személyektől. A böjt tehát arra irányul, hogy az ember megszerezze a hatalmat mindkét erőszakos életösztöne fölött, a táplálékok mértéktelen fogyasztása és a zsákmányként megszerzett tetszetős személyek birtoklása fölött.
A böjtölésen általában az első ösztönnek, a mértéktelen fogyasztásvágynak a megfékezését, az étel-italtól való megtartóztatást értjük. Jézus például a pusztában „40 nap és 40 éjjel böjtölt” (Mt 4, 2), „azokban a napokban nem evett semmit” (Lk 4, 2). Keresztelő János böjtölése abból állt, hogy „sáskákat és vadmézet evett” (Mk 1, 6). A zsidók „hetente kétszer böjtöltek” (vö. Lk 18, 12). A keresztények sokféleképpen böjtölnek, a legáltalánosabb formája náluk a pénteki hústilalom. A katolikusoknak a hamvazószerda és a nagypéntek a szigorú böjti napjuk, de sokan élnek „kenyéren és vízen” szerdán és pénteken, vagy más napokon.
Nem általánosan ismert dolog, hogy a böjtölés a másik erős életösztönnek, a fajfenntartás ösztönének, a gátlástalan élvezethajhászásnak a megzabolására is vonatkozik. Erről a próféták és az apostolok beszélnek. Joel próféta mondja: „Hirdessetek szent böjtöt! Jöjjön ki hálószobájából a vőlegény, és nászházából a mennyasszony!” (2, 15–16) Pál apostol írja: „A férj és a feleség közös akaratból egy időre tartózkodjanak egymástól, hogy az imádságnak szenteljék magukat.” (vö. 1Kor 7, 5) „Isten akarata az, hogy megtartóztassátok magatokat a paráznaságtól, hogy mindegyiktek meg tudja őrizni testét szentségben és tisztességben.” (vö. 1Tessz 4, 3–4)
A böjtölés nem diéta, hanem önfegyelmezés, önnevelés. A böjtölés nem fogyókúra, hanem vad ösztöneink megszelídítése. Pál apostol ezt így mondja: „Megsanyargatom, megzabolázom a testemet, szolgaságba, rabságba vetem.” (1Kor 9, 26) Az önfegyelmezéssel, a böjtöléssel „levetjünk a régi embert, aki romlásba rohan a megtévesztő kívánságok miatt, és magunkra öltjük az új embert, a megújult gondolkodást.” (vö. Ef 4, 22–24) Ha gátat tudunk szabni ösztöneinknek, akkor megszerezzük az uralmat önmagunk felett, és lehetővé tesszük, hogy a Lélek, Isten Lelke irányítson minket. Pál apostol erről kifejezetten beszél: „Vezéreljen benneteket Isten Lelke!” (vö. Róm 8, 14) „Vezessen titeket a Lélek, járjatok a Lélek szerint, és ne teljesítsétek a test kívánságait! A test kívánságai ezeket eredményezik: paráznaság, tisztátalanság, bujaság, bálványimádás, mágia, ellenségeskedés, viszálykodás, versengés, harag, veszekedés, széthúzás, szakadás, irigykedés, részegeskedés, tobzódás. A Lélek vezetése pedig ezeket a gyümölcsöket termi: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.” (vö. Gal 5, 16–25)
A böjtölés a lélek edzése. Megszabadít a testi érzések uralmától, legyőzi a belső kényszereket, megjutalmaz az akaraterő örömével. Gandhi mondja: „Aki koplalni tud, az meg tudja változtatni a világot.” Ő böjtöléssel győzte le az angol gyarmatosítók uralmát India fölött.
A böjtölésben eltöltött első napok mindig nagyon nehezek. A harmadik, negyedik nap után egyszer csak lepattannak a lelket szorító abroncsok, feltör belülről az életkedv, és az ember úgy érzi, hogy szinte repülni tud. Az életöröm elkezd áramlani egész lényén keresztül, ami még a testi-lelki betegségeit is meggyógyíthatja. A böjtölés megfiatalítja, megújítja az embert.
Egy párizsi szerzetes közösségben az egyik testvér rettegett a böjttől. Különösen a hamvazószerdától és a nagypéntektől félt. Ennek ellenére beiratkozott egy ötnapos böjtölési lelki kurzusra. Elhatározta, hogy mindig csak arra figyel, ami pillanatról pillanatra jön. Már az első nap észrevette, hogy nem jelentkeznek a félelmei. Aztán azt látta, hogy minden simán megy, és egy pillanatra sem jut eszébe az, hogy mennyire hiányzik az étel, hogy milyen hosszúk és nehezek azok a napok. A végén olyan nagy lett az öröme, hogy szinte szárnyalni kezdett. Átadom a szót neki:
„Örültem a lelki szabadságnak, amire szert tettem, de legfőképpen a testi gyógyulásnak, amit kaptam, amire egyáltalán nem számítottam. Örökölt betegségem volt a vízsérv, aminek egyik nagy kellemetlensége a gyakori vizeletürítés volt. Hosszú utak, vagy bármilyen hosszú ideig tartó tevékenység előtt vigyáznom kellett, hogy ne igyak túl sokat. Sok gondot okozott nekem ez a betegség. Erre már a kurzus elején azt javasolták, hogy minden falatot alaposan rágjunk meg, és minden étkezésnél igyunk meg két-három nagy bögre teát. Mivel nagyon akartam ügyelni arra, hogy elkerüljem a böjtölés következtében jelentkező fejfájást, a hányingeringert és hasonló jellemző bajokat, nem is gondoltam bele abba, hogy ekkora mennyiségű folyadékbevitel milyen hatással lehet rám. Az első nap megittam összesen hat bögre teát, és nem történt semmi. Oda se figyeltem rá. Csak másnap jutott eszembe, hogy összesen csak kétszer mentem vécére. A következő nap megismételtem ugyanezt, és nagyon kíváncsi voltam az eredményre. Minden simán ment. Megállapítottam, hogy a vízsérvem elmúlt. Amikor a kurzus véget ért, első dolgom volt, hogy ittam egy pohár bort és egy csésze kávét. A várt következmény, ami ilyenkor történni szokott, nem következett be. Azóta semmi ilyen jellegű problémám nincs, és nem győzök hálát adni Istennek ezért a teljesen váratlan gyógyulásért. Ezután azt gondoltam: „Ha ezt tudtam volna, akkor már réges-rég elvégeztem volna az ötnapos böjtölést.”
Tisztelt Zozó! A böjt azért fontos, hogy uralomra képesítse a lelket a test ösztönei fölött és a böjt abban is segít, hogy meggyógyuljon a test. Teremjen Önnél is a böjtölés ugyanilyen gyümölcsöket!
László Atya
