Hőségnyilatkozat

Újabb hőhullám fojtogatja a héten Európa több országát. Ennek egyik oka az Afrikából, a Szahara térségéből érkező időjárási front, amelyet Olaszországban már Cerberusnak neveztek el az ókori görög mitológiából (eredetileg Kerberoszként) ismert háromfejű kutyáról, amely az akkori hiedelem szerint az alvilág kapuját őrizte.

A kánikula azonban másutt is tombol. Kínában is, ahol épp a napokban hosszabbították meg a hőségriasztást. Míg az ország egyik részében a hőhullámok okoznak fejfájást és számtalan egyéb gondot, a maradék területek jelentős részét szezonális áradások sújtják. Már évek óta menetrendszerűen. Csakhogy az idén némely régióban az utóbbi ötven év legsúlyosabb áradásai pusztítottak Kínában.

Nem sokkal jobb a helyzet Amerikában sem. Kanadában hetek óta hatalmas erdőtüzek pusztítanak, amit a szárazság folyamatosan szít. Elhúzódó hőség miatt (június végén) óvintézkedéseket kellett bevezetni az Egyesült Államok déli és középső részén, csaknem 55 millió ember lakhelyén. Több településen új melegrekordok születtek.

Észak-Amerika atlanti-óceáni térségében közben beindult a hurrikánszezon. Helyi meteorológusok szerint az 1851-ben kezdődött mérések óta most először fordult elő, hogy júniusban egymást követően két (nagyon erős) vihar is lesújtott a területre.

Az intenzív hurrikánszezon a tengervíz felmelegedésének a következménye. A vizek hőmérsékletének és a (sarkvidéki jégolvadás hatására tapasztalható) szintjének emelkedését a jelentős részben emberi tevékenység miatt erősödő globális felmelegedés okozza.

Sokan továbbra is félvállról veszik az egyre nyilvánvalóbb riasztó jeleket, fejleményeket. Sőt nem is érdeklik őket azok az adatok, amelyekből kiderült, hogy a múlt héten többször is globális rekordot döntött a napi átlaghőmérséklet, amely legutóbb 17,18 Celsius-fok volt. Pedig ezek egyértelműen jelzik, hogy a klímaváltozás eddig ismeretlen mértéket öltött.

A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a klímaváltozás ebben az évben is rekordmeleggel áraszthat el szinte mindent. Sőt a jövőben is, ami még több bajt, kárt, pusztítást hoz(hat) a Földre.

Egy ideje már szinte sorozatban jelennek meg a figyelmeztetések és a vészjósló tudományos összegzések, tanulmányok, mérések arról, hogy a szélsőséges időjárással párosuló példátlan hőhullámok, árvizek és – az éghajlatváltozással összefüggő – egyéb csapások következtében egyre több ember hal meg. A globális felmelegedés súlyosbodásával más fajok egyedei is (tömegesen) pusztulnak, sőt egész populációk kerülnek végveszélybe. Mármint a még létezőkből, merthogy az utóbbi fél évszázadban több tucat fajt tüntetett el az ember. A maradék állatfajok populációinak pedig csaknem 70 százalékát semmisítette meg.

Ez már nem kibontakozó, hanem ereje teljében levő globális válság, amelynek fő felelőse az ember. Az a faj, amely ahelyett, hogy radikálisan megváltoztatná saját pazarló rendszerét, életformáját, továbbra is görgeti maga előtt a problémáit, jó esetben megpróbál belőlük valamicskét a szőnyeg alá söpörni. Ám már ott sincs hely.

Erre egyre többen figyelmeztetnek. Vészjelzéseiknek van egy közös üzenete, amely szerint bizonyos természeti folyamatokban, mint az átlaghőmérséklet emelkedése, vagy az ökoszisztémák élete, hamarosan olyan fordulópontokhoz érünk, ahol elkezdenek borulni a dominók. Ha ez valóban megtörténik, már nem lehet leállítani, s az út a pusztulásba, de legalábbis az általunk ismert jelenlegi élet megszűnéséhez vezethet. Mikor? Nem tudni, de talán (bő) száz év múlva, rosszabb esetben már ennyi idő alatt – vizionálja több szakértő.

Addig nemcsak fajok tömegei tűnhetnek el, hanem akár országok is. Merthogy elnyelheti őket a tenger. A vízszint emelkedése máris többük létét fenyegeti. És persze a népükét, illetve mindenüket.

Hogy ez nem vaklárma, sem fölösleges aggodalom, riogatás, azt mi sem bizonyítja jobban, mint azok a szigetországok, amelyek nemrég diplomáciai kampányba kezdtek államiságuk megőrzése érdekében. Az érintettek attól tartanak ugyanis, hogy az óceánok növekedésével – száz év alatt – víz alá kerülhet a teljes területük, ami nemzetközi jogi szempontból is példátlan helyzetet teremtene. Eddig már több állam vezetése kongatta meg a vészharangot. Közéjük tartozik a csendes-óceáni Cook-szigetek, a Fidzsi-szigetek és Tuvalu is, amelyek – jó néhány sorstársukhoz hasonlóan – alig emelkednek ki a vízből, s a legveszélyeztetettebbek közé tartoznak.

Egy csoportjuk nemrég nemzetközi jogi szakértőket kért fel arra, hogy elemezzék a számukra egyre nyugtalanítóbb kérdéseket. Így például azt, hogy mi lesz, ha mindent eláraszt a víz? Továbbvihető-e az államiság valahol másutt? Megőrizhető-e a menekültté vált és szétszóródott lakosság kulturális egysége? Miként biztosíthatóak másutt a „klímaözönvíz” előtti otthoni törvényes jogok?

Nehéz erre válaszolni, miként a hasonló kérdésekre is. Az érvényes nemzetközi szabályozás ugyanis nem határoz meg jogi kategóriát a klímamenekültekre, sem a tengerszint emelkedése miatt hontalanná váló emberekre vonatkozóan. Ennek ellenére már lehetőségként fogalmazódott meg, hogy az elsüllyedt ország „egyesül” egy még létezővel. Mások azonban ennél sokkal jobb megoldásnak tartják a klímaváltozás elleni küzdelem fokozását és azokat az erőfeszítéseket, amelyek célja érdemi eredmények elérése lenne.

Ennek fontosságát már nemcsak szakértők, tudósok és polgárok tömegei hangsúlyozzák, hanem egyre több állam is. Egyikük, a Maldív-szigetek, 2009-ben sajátos módon hívta föl a nemzetközi közösség figyelmét a globális felmelegedés elleni harc, valamint a klímavédelem és a bolygó megóvásának fontosságára.

A korallzátonyokból álló és a víz alól alig kilógó parányi ország csúcsvezetése a trópusi halak közé vegyülve, az Indiai-óceánban hat méter mélységben ülésezett. A búvárruhába bújt előkelőségek ebből az alkalomból aláírtak egy dokumentumot is, amelyben felszólították a világ országait a Föld felmelegedését gyorsító szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére.