Lenyom engem, présel téged, kettőbe hasítja a családot, utcára teszi az embereket. Ezekkel a gondolatokkal kezdődik a Queen és David Bowie 1981-es közös slágere, az Under Pressure, ami arról szól, hogy a „nyomás” miként teszi tönkre az egyént és vele együtt az egész világot. De hol van már 1981?! Mai loholó, online térbe áttelepült, elidegenedett társadalmunk igazi dísztópiája ennek a dalnak. A szívverésünk magasabb, a tűrőképességünk alacsonyabb, a prés, amelyben vagyunk, lassan tényleg szétnyom bennünket.
(Illusztráció – Pixabay.com)
A stresszbetegségek mára olyan könnyen elkaphatóvá váltak, mint az influenza. A stressz azonban eredendően egy pozitív mechanizmus. Legalábbis az volt, amíg az ember túlélését szolgálta. Őskori felmenőinkben például akkor termelődtek stresszhormonok, amikor egy veszélyes vadállattal találták szembe magukat, s ezeknek köszönhetően menthették az életüket. A mai „vészhelyzetek” azonban nem azonosak az ilyen szituációval. A vadállat látványa más reakciót igényel, mint például az, amikor a főnök már megint üzenget. Mivel szervezetünk nem képes olyan gyorsan fiziológiai változásokat produkálni, mint századunk technológiai előremenetele, így hátrányban maradtunk a minket körülvevő digitális környezettel – vagy ahogyan mondani szoktuk –, a felgyorsult világgal szemben. Tehát, mi még mindig ugyanazokat a szervi válaszokat adjuk a stresszhelyzetekre, viszont ez a mechanizmus ma már túlélésünk helyett korai halálunkat idézi elő. Szó sincs róla, felmenőink is átéltek traumatikus eseményeket, azonban nem érte őket annyi oldalról behatás, mint manapság minket. Az ingerek kiváltotta tehetetlenség és a bizonytalanság érzése pedig szorongást generál bennünk. Munkánkban a „minél gyorsabban, minél többet” utasításokkal várnak el hibátlan teljesítményt, amely, mivel abszurdum, szintén próbára teszi az idegrendszerünket. Erre, sőt sokszor ebből kifolyólag pakolódnak ránk a magánéleti problémák, és előbb-utóbb megjelenhetnek a súlyosabb betegségek. Nem 50–60 éves kortól, hanem akár húszas, harmincas éveinktől.
(Illusztráció – Pixabay.com)
A stresszhelyzetet felgyorsult szívverés, megemelkedett vérnyomás és vércukorszint, valamint éber idegrendszeri állapot jellemzi. Amennyiben folyamatos a nyomás, a szervezet kénytelen fenntartani az állandó „védekezést”. Amikor ebbe belefárad, legyengül az immunrendszerünk és megjelennek a betegségek. A visszatérő fejfájás, az álmatlanság, a gyomorfájás, a megmagyarázhatatlan fáradtság és a depresszió is a stresszbetegségek előfutára lehet. A tapasztalatok azt mutatják, hogyha ezekkel a panaszokkal orvoshoz fordulunk, akkor általában valamilyen tünetkezelő gyógyszeres recepttel távozunk a rendelőből, s nem értjük, miért nem javul az állapotunk, sőt, ha elfogy a tablettánk, attól tébolyodunk meg. Nemrég jelent meg az az adat, miszerint Szerbiában tavaly több mint hétmillió doboz antidepresszáns és nyugtató fogyott el. Valószínűleg jóval nagyobb számmal kell kalkulálnunk, hiszen ez csak az, amit legálisan, receptre szereztek be az emberek. Nehéz olyan szakembert találni, aki hajlandó lenne a dolgok mélyére ásni és a gyökérokot megtalálva segíteni a páciensnek. Két olyan dolog biztosan kell hozzá, amiben nem bővelkedünk: türelem és pénz. Habár megérné. Természetesen, vannak olyan tevékenységek, amelyek nem feltétlenül kerülnek pénzbe, mégis segíthetik a mentális egészségünk fenntartását. Ilyen a fizikai aktivitás, a napi rutin kialakítása, a barátainkkal való offline(!) kikapcsolódás vagy akár olyan lelki gyakorlatok végzése, amelyek a környezeti stresszfaktorokat kizárva segítenek a jelenre koncentrálni. Sokszor még mindig vicc tárgya, ha valaki jógázni jár, esetleg valamilyen vallási felekezetben találja meg a számára feltöltődést jelentő lelki nyugalmat. Arról nem is beszélve, ha esetleg valaki pszichológushoz fordul. Pedig, ha ezeket a lehetőségeket választja, legrosszabb esetben nem történik vele semmi, ellentétben azzal, ha már az említett gyógyszerekhez, esetleg alkoholhoz nyúl szorongása enyhítésére. Utóbbi kettő nem segít abban, hogy jobban megismerjük önmagunkat, abban sem, hogy asszertíven, vagyis magabiztosan, félelem és agresszió nélkül átlendüljünk egy-egy nehéz szituáción.
Sajnos már annyira berántott minket a gépezet, hogy a prés alól kilátástalanul tekintünk a jövőbe. A stressz oldására rendszerszintű megoldásokra lenne szükség, hiszen hiába törekszik az egyén, ha időről időre ugyanabban az ördögi körben találja magát. Több szakemberre, az egészségügyön belül elérhetőbb pszichológiai ellátásra lenne szükség, a cégeknek kiszámíthatóbb munkamennyiség és munkarend mellett kellene foglalkoztatniuk az alkalmazottaikat, nem utolsósorban meg kellene engednünk magunknak, hogy időnként lekapcsolódhassunk az online felületekről. Utópisztikus gondolatok ezek térségünkben, hiszen úgy tűnik, (mentális) egészségünk már nem érdeke senkinek, sajnos önmagunknak sem.
Hogyan kezeli a stresszt?
Fizikai aktivitással (torna, takarítás, kerti munka stb.) – 33%
Lelki gyakorlatokkal, a külső világ teljes kizárásával – 4%
Kikapcsolódással (olvasás, társalgás, szórakozás stb.) – 19%
Egy üveg sör vagy néhány pohárka itóka mindig segít – 17%
Sajnos kénytelen vagyok nyugtató gyógyszert bevenni – 17%
Amennyire lehetséges, kerülöm a stresszhelyzeteket – 10%
