Alapos perpatvart váltott ki a médiában napvilágot látott és a Szerbiai Munkáltatók Szövetségének egyes tagjai által pozitívnak tartott munkatörvényt illető módosításokról szóló hír. A sajtó megtudta, hogy a foglalkoztatási minisztérium szigorítana a betegszabadságokat érintő előírásokon, a terv szerint a munkáltatónak jogában állna folyamatosan ellenőrizni, valóban beteg-e az illető, amit a legtöbben, természetesen, a magánéletbe való beavatkozásnak, s nem mellékesen, a gyógyulás megnehezítésének tartanak. Aztán felmerült még egy olyan a munkáltatók uniója által szintén elfogadhatónak vélt javaslat is, hogy a munkahelyről való távolmaradások első három napját egyáltalán ne fizesse senki sem, ne járjon bér arra a pár napra a dolgozónak. Itt abból indultak ki, hogy sokan bizonyára csak pihenés gyanánt használják ezt a három napot, kimaradást indokolttá tevő háromnapos betegség, az elmélet támogatói szerint, nincs. Onnan indult el ez az egész ügy, hogy a Szerbiai Gazdasági Kamara közzétette, a szerbiai betegszabadságok több mint tíz százaléka visszaélés eredménye, színlelt és nem valós alapokon nyugvó távolmaradás.
Eléggé sok szempontból támadhatók azonban azok az elképzelések, amelyek indokoltnak tartják a szigorítások bevezetését. Először is, ahogyan arra egyes szakszervezetek is rámutattak, már a jelenlegi törvény is lehetővé teszi a munkáltatónak, hogy amennyiben gyanút fog, ellenőrizze, orvosi bizottsági vélemény kiállítását kérje adott esetekben, létezik tehát törvényes lehetősége annak, hogy a betegszabadsággal csalókat „utolérjék”. Másodsorban semmi sem teheti indokolttá azt, hogy – vegyük igaznak a kamara által közölteket – tíz százalék miatt megbüntesse az állam a fennmaradó kilencven százalékot. Harmadsorban amellett sem mehetünk el, hogy sokan sokszor bizony betegen is elmennek a munkahelyükre, így nagyon is valószínű, hogy vannak olyanok, akik azért maradnak éppen csak két-három napot távol szükség esetén munkahelyükről, mert ez az az időszak, amíg úgy-ahogy talpra tudnak állni, s utána máris várja őket a taposómalom.
Hogyhogy arról nem esik szó, hogy senki nem akarja ellenőrizni, vajon a munkáltatók valamelyike gyakorol-e nyomást az éppen betegszabadságon levő dolgozójára annak érdekében, hogy szakítsa meg a kimaradást, hogy ugorjon be megcsinálni ezt-azt, hogy ne hosszabbítsa meg a távollétét, még akkor sem, ha azt az orvos is indokoltnak vélné. S különben is: mi ez az általános bizalmatlanság az orvosokkal szemben? Ha egy szakember azt mondja, az illetőnek akárcsak a napi stressz miatt is pihenésre van szüksége ahhoz, hogy ne vágódjon végkimerültség miatt el a padlón, akkor azt meg lehet a törvényhozónak kérdőjeleznie azzal, hogy „az első három nap nem ér”?
Az egyik televíziós vita során a munkáltatók képviselőjének nemigen esett meg a szíve a dolgozókon és a foglalkoztatottak jogait védő szakszervezeti vezetőn. Azt mondta, az sem lenne csoda, ha egyáltalán nem fizetnék a betegszabadságot. A jelenlegi 65 százalékos megoldást sem tartotta egyáltalán diszkriminációnak: aki nem dolgozik az nem is produktív, nem termel, nem hoz hasznot, nem jár neki pénz sem – vezette le nagyjából ekképpen véleményét, majd előállt azzal a javaslatával is, hogy a hosszabb betegszabadságok esetében ne az első hónapot fizesse a munkaadó, hanem csak az első 15 napot. Ilyenkor mindig vannak példát statuáló érvek is: Csehországban és Szlovákiában mindez bevált, csökkent a betegszabadságok száma, boldogok lettek a munkáltatók.
A vita – szerencsére – odáig fajult, hogy Zoran Đorđević foglalkoztatási miniszter bejelentette: mehet mindenki nyugodtan betegszabadságra. A tárca nem fontolgat efféle módosításokat. Egyelőre. S ez az utóbbi szó az, amelynek kapcsán továbbra is aggódhatunk, hiszen „bizonyos” változásokat 2020-ra kilátásba helyezett azért. Egy valamit meg kell jegyezniük a dolgozóknak: ezentúl hosszabb betegszabadságot kérjenek orvosaiktól, nehogy felmerüljön, hogy csak színleltek néhány napig…
