Súlyos incidens történt csütörtökön az egyik belgrádi középiskolában, egy 16 éves fiú úgy megverte egyik iskolatársát, hogy a lány fejsérüléssel került kórházba, de orvosi ellátásra szorult az őket elválasztani próbáló fiú is. Márciusban egy újvidéki általános iskolában szíjjal látták el a baját az egyik áldozatnak, akit aztán arra kényszerítettek, hogy megigya a vizeletüket. A nyolcadikosok már szeptember óta rendszeresen erőszakoskodtak ezzel a hatodikos fiúval, de több másik tanulóval is, akcióik felvételét büszkén meg is osztották a nyilvánossággal. A többször bántalmazott és megfélemlített fiú ezzel szemben még a szüleinek sem számolt be a történtekről.
A gyerekek kíméletlenek tudnak lenni egymással. Ahol gyerekek vannak – iskolában, táborban, játszótéren, edzésen – ott persze konfliktusok is vannak. De vajon mennyi „fér bele”, és mikor kell közbelépni? Ha egy felnőtt bántalmaz egy gyereket, általában tudjuk erre a választ, de a gyerekek esetében sokszor elbizonytalanodunk, holott a gyerekeknél is megengedhetetlen az erőszak, ráadásul a bántalmazáskor nemcsak az áldozat, hanem a szemtanú, sőt a bántalmazó gyerek is bajban van: dühe lehet szomorúság, félelem, vagy gyász következménye, esetleg visszatükröződése annak, ahogyan a szülei reagálnak egy helyzetre. A pszichológusok szerint az erőszakos gyerek családjában szinte mindig gondok vannak. Bár hosszú távú és tartós megoldást csak az oktatás révén lehet elérni, a szakértők szerint elsősorban a szülő a felelős azért, hogy a gyereke például az óvodában bántja-e a társát.
A kortárs erőszak a közösséget működtető szabályok meggyengülése és a közösségért érzett felelősség csökkenése miatt válik egyre súlyosabb problémává. Minél nagyobb a másokkal szembeni közöny, annál jobban terjed az agresszió, ezért van óriási szerepük ebben a szemtanúknak: ha ők félrenéznek, megerősítik az erőszaktevőt, de ha védelmére kelnek az áldozatnak vagy szólnak egy felnőttnek, aki véget vet a helyzetnek, az gyengíti az erőszak ismételt előfordulásának a kockázatát. Aki gyakran utazik tömött buszon vagy villamoson, nagy valószínűséggel volt már tanúja erőszakos jelenetnek. A zaklató ilyenkor mindaddig élvezi a hatalmi helyzetet és a rá irányuló figyelmet, amíg senki nem száll szembe vele, a terrorizáló ugyanis mások bántalmazásával erősnek, hatalommal bíró személynek érzi magát. Ha valaki megteszi az első lépést, akkor mások is felbátorodnak, és ebben a pillanatban kicsúszik a talaj a zaklató lába alól, hiszen elvesztette a hatalmát. Az iskolában sem működik ez másként, egy magányos osztálytárs mindig könnyű célpont, de ha mellé állunk, a zaklató már egy csoporttal találja szemben magát, amivel kivesszük a kezéből a „fegyvert”.
Dragana Ćorić, az újvidéki Jogi Kar docense szerint a kortárs erőszak formái egyre morbidabbak, a pszichikai terrorizálás eszközei egyre kifinomultabbak, és az együttérzés hiánya egyre nyilvánvalóbb. Az Aleks törvényének kidolgozásában részt vett szakember szerint az erőszakos gyerekek sok mindenre képesek a kétes hírnévért vagy egy like-ért. Vanja Udovičić ifjúsági és sportminiszter mostanában jelentette be, hogy rövidesen a szerbiai képviselőház elé kerül Aleks törvénye, amely nem csak a kortárs erőszak ellen lép majd fel szigorúbban, hanem az is büntetésre számíthat, aki a lehetőségei ellenére nem akadályozta meg azt.
A 14 éves niši Aleksa Janković öt évvel ezelőtt azért ugrott ki a harmadik emeletről, mert iskolájában nyolc hónap alatt nyolcszor bántalmazták, fenyegették, sértegették, üldözték őt a társai. A szülei hiába kértek segítséget az iskolától, nem történt semmi. Mivel a 14 év alatti gyerekeket nem terheli büntetőjogi felelősség, a három elkövető közül a verekedő banda vezetője hat hónap és két év közötti szigorított felügyeletet kapott, a másik kettő bírói intelemmel megúszta a tragikus végkifejletű esetet. Aleks iskolájának félmillió, az igazgatónak pedig ötvenezer dináros büntetést kellett fizetnie azért, mert nem intézkedtek az erőszak és bántalmazás eseteire előírt protokoll szerint. Az eset óriási közfelháborodást váltott ki, ennek nyomására született meg a fiú nevét viselő törvénytervezet.
Tamara, Marija, Tijana nevét is egy-egy törvény őrzi Szerbiában, ők mindannyian erőszakos halált halt fiatal lányok, gyerekek. Ahogy Aleks halála után, úgy ezekben az esetekben is egy borzalmas tragédia és a közvélemény nyomása kellett ahhoz, hogy a szerb törvényhozás tegyen valamit annak érdekében, hogy minél kevesebb ezekhez hasonló eset rázza meg az országot.
