Az elmúlt évek tapasztalata az, hogy semmi jó sem származik belőle, ha a köztársaság és a tartomány szintjén eltérő a hatalmi felállás. A Szerb Haladó Párt irányította szerbiai kormány és a Demokrata Párt által vezetett tartományi hatalmi koalíció időszaka a „nekünk van igazunk és ti vagytok a hibásak” elv mentén annak bizonygatásáról szólt, hogy ki miatt nem fejlődik Vajdaság, miért nincs elég beruházás, miért rossz az életszínvonal, ki bánik rosszul a pénzzel. A Demokrata Párt számára ez az időszak egy skizofrén állapotot is okozott: egyrészről ugyanis bizonygatnia kellett, hogy Vajdaság rossz helyzetben van, mert a köztársasági vezetőség rá se hederít, másfelől meg eredményekről, sikerekről kellett beszámolni, mert hát mégiscsak ők voltak a tartományban hatalmon. Minden kétséget kizárva, a haladók voltak most könnyebb helyzetben, hiszen kezükben tartva a siker kulcsát – a költségvetést és az állami szintű hatalmi szerepből adódó fokozottabb médiafigyelmet –, eredményesebben beszélhettek a demokrata kormány mulasztásairól. Hozzá kell tenni persze mindehhez azt is, hogy a demokraták meg is érdemelték az efféle bánásmódot, hiszen amikor maguk voltak döntéshelyzetben a hatalom mindkét szintjén, nem tettek egy lépést sem a tartomány pénzelési gondjainak rendezése érdekében, annak ellenére, hogy már akkor is alkotmányos kötelezettségnek számított a hét százalék, meg a vonatkozó jogszabály megalkotása is.
(Fotó: Ótos András)
Áttörésnek minősítették sokan azt az együttes kormányülést, melyet Újvidéken tartott meg a köztársasági és a tartományi kormány, s melyen konkrét beruházásokról, fejlesztésekről, projektumokról volt szó. Döntések születtek számos témakörben, egyebek mellett a Vajdasági Rádió és Televízió lebombázott épületének, továbbá a szabadkai Népszínháznak a felújításáról, a szabadkai Y-elágazás befejezéséről, Újvidék tatarozásáról az európai kulturális fővároshoz méltó kinézet megvalósítása érdekében, óvodák, általános iskolák és középiskolák, szociális intézmények felújításáról, az úthálózat fejlesztéséről. Az együttes ülést követően a szerbiai és a vajdasági – mindkét esetben haladó párti – kormányfő közös sajtótájékoztatón ecsetelte, milyen megállapodások jöttek létre, s hogy mennyire egyszerű tenni valamit a tartomány és a polgárok érdekében, ha arra van hajlandóság. Nem győzték hangsúlyozni, hogy Vajdaságban a költségvetés hét százalékánál jóval több pénz landol a különféle beruházások révén, ahogyan azt a köztársasági kormányfő megfogalmazta: „a tartományt nem lehet hét százalékra leegyszerűsíteni”.
Ez valóban bizalomgerjesztő hír, következtetni lehet arra, hogy a hatalmi struktúra számára a jelen pillanatban valóban prioritásnak számít Vajdaság fejlesztése, ami mögött természetesen az a nem is nagyon titkolt vágy áll, hogy a tartományban a polgárok egy következő választási megmérettetés alkalmával ismét bizalmat szavazzanak ennek a struktúrának.
A probléma abban van, hogy rendszerszerű, örök érvényű megoldást – ha létezik egyáltalán ilyesmi a politikai életben – továbbra sem láthatunk, és minden a politikai szándékon múlik. Ez a szándék pedig változhat, egyszer kedvezhet egy adott közösség vagy régió fejlődésének, másszor a perifériára helyezheti azt. Kiszámítható, előre látható megoldásnak semmiképp sem nevezhető az, hogy ideig-óráig tartó projektumokkal szavatolják a tartomány fejlődését. Négy év múlva ugyanis változhatnak a politikai érdekek, változhatnak a hatalmi felállások, eltérő koalíciók alakulhatnak ki Belgrádban és Újvidéken, s akkor megint olyan időszak elé nézhetünk, amelyben az egymásra mutogatást művelik a legmagasabb szinten.
Ezért fontos az, hogy a Vajdaság esetében még hiányzó finanszírozási és hatásköri törvények megszülessenek. A köztársasági és tartományi kormány jelenleg tapasztalható igyekezete Vajdaság fejlesztésére nézve minden dicséreret megérdemel, főleg akkor, ha az elképzelések meg is valósulnak belátható időn belül. Mindez azonban nem elég a boldogsághoz, tovább kell lépni és ennek a jó szándéknak törvényes megoldások által is meg kell mutatkoznia.
Ne feledkezzünk meg az alkotmánymódosítás Szerbia előtt álló feladatáról sem, mely az európai integrációk előfeltételét jelenti. Jó lenne, ha ez is egy lehetőséget jelentene arra, hogy Vajdaság biztosabb és kiszámíthatóbb alapokon álló szerbiai régióvá váljon. S jó lenne, ha nem arról folyna a módosítás kapcsán a legnagyobb vita, hogy hova kerül benne Koszovó, vagy hogy nem ad-e túl sokat Vajdaságnak az új alaptörvény.
