A hitel az úr!

Szerbiában mindenki hitelre vásárol. A szegényebbek kis boltokban, ott, ahol ismerik őket, a kissé gazdagabbak nagyobb áruházakban, a még gazdagabbak pedig mindenhol.

Emlékszem, amikor kisgyerek koromban Kishegyesen nagymamám elküldött kenyérért, estefelé pedig tejért, pénzt soha sem adott. A pék elővette füzetét és feljegyezte Tóth Jolán neve mellé az öt kilogrammos kenyér árát. A tejet alumínium vödröcskében hoztam, néha egy litert, néha kettőt. A tejes néni sem kérte tőlem a pénzt, először csak annyit kérdezett, kinek viszem, másodszor már ezt sem kérdezte. Persze hazafelé menet törtem a kenyérből, belekortyoltam a tejeskannába is.

A boltokban, a pékeknél, de még a mészárszékokban soha sem láttam azt a feliratot, amely minden kocsmában ott lógott a söntésben: Hitel nincs. De még ott is adtak hitelre egy-két sört, pálinkát, fröccsöt.

Ma mindenki hitelre vásárol. A hitelnek, hitelezésnek nagyon sok formája van. Hitelt ad a boltos, ha ismer, a kocsmáros is kivár néhány napot, persze, csakis akkor, ha törzsvendége vagy, de hitelt adnak a bankok is, a bankok által pedig a kisebb, nagyobb üzletláncok.

Mert a hitel az is, amikor bankomtól felveszek néhány csekket, és ezekkel a csekkekkel indulok el bevásárolni. Legtöbb nagykereskedőnél választani lehet a csekk érvényesítésének időpontját, akár egy év elteltével is megteszi a kereskedő. Vagy nagyobb értékű áru, például mosógép ilymódon öthavi lefizetésre is megvehető, méghozzá kamantmentesen. A bolt hitelez a bank közvetítésével. Mellesleg soha sem értettem meg, hogy mi haszna van abból a kereskedőnek, hogy a ma eladott áruért majd csak egy év múlva kapja meg a pénzét, de biztosan van, ha más nem eképpen is gyorsabban tudja forgatni az árut, és mivel az infláció elenyésző, ezt megteheti. De valószínűleg az efajta hitelezésben más huncutság is van.

A csekkeket a szatócsboltokban is elfogadják. A vásárló kitölt egyet 5000 dinár értékben – ugyanis ez a legnagyobb összeg, amit egy csekkre lehet írni –, nem tüntetik fel a dátumot, csak akkor, amikor tulajdonosa levásárolta a pénzét.

Gyakorlatilag mindent lehet hitelre vásárolni, autót, lakást, de még a büntetések is fizethetők részletekben. És az utazási irodák is hitelezik a turistákat, ha igénylik.

Persze nem mindenhol kapható áru hitelre. Például a piacon. Ott viszont alkudozni lehet.

A benzinkutakon sem tölthetünk üzemanyagot hitelre, viszont elfogadják a hitelkártyát, és a banktól kaptunk hitelkártyát, akkor a bank révén benzint is vásárolhatunk hitelre. Persze némi kamat fejében.

Szerbiában tehát mindenki él a hitel valamelyik formájának lehetőségével. Legtöbben azért, mert bérükből nem tudnak megélni, nem tudnak lakást venni, házat bővíteni, mások pedig nagyobb terveiket csak hitellel tudják megvalósítani. És erre, mármint a hitelből élésre bőven adatott a lehetőség. Sőt a hitelezők versengenek is abban, ki szerez magának több hitelélvezőt, mert belőlük csakis haszna származik. Még a kisboltosnak is, állandó vásárlótábort biztosítva magának.

Pedig nagyon jó volna ebből a mókuskerékből kilépni. Mert egyre többen roppanunk össze hiteleink súlya alatt.

Végül internetes körkérdésünket elemezve, meggyőződésem, hogy az ferde képet mutat. Mert embert nem ismerek, aki soha semmilyen hitellehetőséggel nem élt, még a munkanélküli is, aki kölcsönkér rokonától, ismerőseitől, és majd megadja. Hitelből élünk, csak nagyon sokan ezt nem valljuk be. Szégyeljük nyomorunkat.

De mindenki tudja, hogy ma a hitel az úr!

Vajon meddig?

Mindaddig, amíg nem lesznek meg a feltételek arra, hogy mindenki megadja saját hitelét.

Még az állam is.