A hatalomhoz közel álló személyek kijelentései alapján egyre biztosabbnak tűnik, hogy az átalakított köztársasági kormányban külföldi szakértőket is alkalmaznak majd, akárcsak olyan szerbiai származású szakembereket, akik külföldön diplomáztak és szereztek szakmai tapasztalatot. A sajtóállításokat Aleksandar Vučić kormányfőhelyettes, a Szerb Haladó Párt elnöke is megerősítette. Eddig leggyakrabban Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap volt vezérigazgatójának a neve hangzott el, és a sajtó egyre többet emlegeti a niši származású és az amerikai egyesült államokbeli Yale Egyetemen diplomázott Lazar Krstićet is. A ma 29 éves Krstić az USA kormányának az ösztöndíjasaként jutott el a Yale-re, majd matematikából, közgazdaságtanból, politológiából és etikából diplomázott. A matematika és a politikai gazdaságtan területén több díjat, elismerést is szerzett az USA-ban. A vele egy időben diplomázó yale-esek közül őt választották meg a legreményteljesebb friss diplomássá.
Krstić elmondta: mindig is az volt a terve, hogy tanulmányainak befejezése után visszatérjen hazájába. Azt is elismerte, hogy kicsit fél a szerbiai élettől. Elmondása szerint elsősorban a fiatalok ideáljai rettentik el. Megkérdőjelezhető előéletű és bűnözéssel összefüggésbe hozható személyeknek nem lenne szabad példaképnek lenniük, fogalmazott Krstić, hozzátéve, hogy ennek ellenére is szeretne hazatérni. Ezért nem sokkal a diplomázás után 2008-ban néhány másik szerbiai származású fiatallal egyetemben levélben fordult a szerb kormányhoz és a külügyminisztériumhoz, hogy tudásukkal szeretnének hozzájárulni az államapparátus munkájához. Levelükben feltüntették, hogy nem számítanak azonnal magasabb beosztásra, bármilyen adminisztratív jellegű munkát hajlandók elvállalni.
Megkeresésükre soha nem érkezett válasz. Mindez annak az összetételű kormánynak az idejében történt, amelynek vezető tagjai folyamatosan a rossz demográfiai mutatók, valamint az agyelszívás negatív következményeiről nyilatkoztak a sajtónak. Újabb bizonyítéka ez a szerbiai politikusokra jellemző populizmusnak és közhelypufogtatásnak: arra panaszkodni, hogy tehetséges fiataljaink elhagyják az országot, máshol fejezik be tanulmányaikat, és feltehetőleg annak az államnak válnak értékes, építő polgáraivá, s közben semmit sem tenni azért, hogy Szerbiában tartsák ezeket a fiatalokat, és ugyanolyan perspektívát kínáljanak fel számukra, mint azok az országok, amelyek értékelik a tehetséget, a tudásszomjat és a szorgalmat.
Nem túloz Krstić, amikor azt mondja, hogy megrémisztik a szerbiai fiatalok ideáljai. A követendő példa ebben az országban sokak számára továbbra is a gyors, akár törvénytelen úton történő meggazdagodás, valamint a kapcsolatok útján szerzett közalkalmazotti munkahely. Amíg az állam nem vet véget a gyakorlatnak, hogy a pénz és a kapcsolatok nyitják meg az ajtókat és biztosítanak megélhetést, nem pedig a tudás, addig fiataljaink példaképei és életszemlélete sem változhatnak. Ha pedig nem változnak a példaképek és az életszemlélet, a szerbiai fiatalok sem fognak igyekezni, hogy minél minőségesebb képzésben részesüljenek. Ezt az ördögi kört egyedül az államvezetőség szakíthatja meg, tényleges intézkedésekkel, amelyekkel vagy a hazai egyetemekre vonzzák a fiatalokat, vagy visszacsábítják őket az országba külföldi tanulmányaik befejezése után.
