A napokban azt álmodtam, hogy járom a várost, utcai tankönyvárusok után kutatva. Miután rábukkantam egy sötét alakra, megrendeltem a könyveket, ő pedig azt mondta, majd késő éjjel vehetem át, egy sötét kis utcában. Közben kiderült, hogy egy másik anyuka azt lódította, családostul elutaznak, ezért ő már este nyolckor átveheti a csomagot. Erre ismét nyakamba vettem a várost, és különböző fura helyeken kutatva végre ráfutottam az illető árusra, és kétségbeesetten próbáltam meggyőzni, hogy nekem is mielőbb kézhez kell kapnom a könyveket.
Sajnos ez az álom lett az eredménye annak, hogy megígértem magamnak: az idén egy percet sem vagyok hajlandó idegeskedni a tanévkezdés miatt. Úgy tűnik, a tudatalattim másképp gondolta. Márpedig valóban nem lehet azt mondani, hogy a tanévkezdés nyomása váratlanul ért az idén, vagy akár egy szikrányi reménység is mutatkozott arra, hogy könnyebb lesz nekivágni az új tanévnek.
Ami a tankönyveket illeti, minden bizonnyal már a végjátszmánál tartanak a szülők. Mostanra esetleg csak az maradt, hogy felmérjék, mi hiányzik még, mi maradt le a listáról, mit kell mégis megrendelni, és persze rendezni a számlát.
Azután jöhet a füzetek és egyéb tanszerek beszerzése. Könnyebb leírni, mint megtenni, mert ez újabb bonyolult pénzügyi tervezést von maga után, ami miatt a tanévkezdés egyáltalán nem számít örömteli eseménynek. Sajnos, mert a könyvkereskedések igencsak felkészültek, jól felszereltek, a polcok roskadoznak a szemrevaló tárgyaktól, az üzletekre aligha lehet panasz. Szomorúságot csak az a szülő érezhet, akinek nem futja a szép tanszerekre, mert persze mindig a legmenőbbek a legdrágábbak. Egy normális világban a tanszereket minden baj nélkül, a fizetésből fedezzük. Ehhez képest a miénkben az a kérdés, hogy a fizetés fedezi-e egyáltalán a kiadásokat. Sok esetben nem. Nem mindig hozhat eredményt az sem, ha a havi járandóságból félreteszünk. Megpróbálhatjuk, de vajon mennyit lehet félretenni a számlarendezések és az élelem megvásárlása után? Nem sokat vagy éppen semmit. A banki hitel megoldást nyújthat azoknak, akik már nincsenek nyakig a hiteladósságban. Azután persze azzal is számolni kell, hogy a bankok fájdalmasan magas kamatokkal sújtják ezeket a próbálkozásokat. Mindezek miatt sok szülőnek még fogalma sincs, miből hozza össze mindazt, ami nélkülözhetetlen az iskolakezdéshez. Csak reménykedni tudnak abban, hogy a tanárok megértést tanúsítanak, ha néhány óra erejéig a tanulónak nem teljes a felszerelésük.
Ha összegezzük, hogy mi minden szakad ilyentájt a szülők nyakába, siralmas képet kapunk. A probléma nemcsak a tanévkezdéssel, hanem eleve az ősszel van, az R betűs hónapokkal. Beköszöntenek a hűvös napok, számolni kell a fűtéssel, készülni a hosszú télre, az iskolai felszerelés mellett pedig a megfelelő ruházatra is tetemes összeget szükséges fordítani. A tavalyi holmikat ugyanis bizonyára kinőtte a gyerek, vagy már nincsenek is olyan állapotban, hogy hordja őket. Egy ruhadarab maximum egy szezont bír ki, de legtöbbször annyit sem. Az egyéb kiadások mellett pedig sok esetben nem is lehet teljesen újra cserélni a régi ruházatot, legalábbis nem egy fizetésből. Dönteni kell: új nadrágot vagy új cipőt vásárolunk? Márpedig köztudott, hogy a gyerekek, a diákok, rekordidőn belül tudják rongyosra hordani a ruhájukat. Ehhez kapcsolódik egy igaz történet, amely akár azt a címet is kaphatná: Hogyan válik az ember lányából vagány csaj, avagy nem a ruha eszi meg az embert.
Az anyuka gondterhelten nézi, hogy a nemrég vásárolt farmernadrág teljesen szétfeslett a két nadrágszár között. Abból a kevés pénzből, ami a hónap végére maradt neki, mégis nekivág a lányával együtt újabb farmernadrágot venni. Nem butikba mennek, hanem a kínai üzletbe, ahol reményei szerint elég nagy a választék, és a nadrág ára sem túl magas. A tizenéves lány egész úton azzal próbálja meggyőzni anyját, hogy ezúttal szakadt farmernadrágot vegyen neki, mert az a menő. Az anyuka hallani sem akar róla. Megpróbálja lebeszélni, mondván: nem szükséges a konzervatív ízlésű tanárok figyelmét magára vonnia. Az üzletbe érve persze a lány azonnal egy szakadt farmert mutat, amelynek ráadásul az ára is pont jó. Az anyuka ezzel ellentétben egy visszafogott fazonút szed elő, miután nagy nehezen megfelelő méretűt talál. A „biztosítékot végül az vágja ki”, hogy ez a farmernadrág persze jóval drágább a szakadtnál. Erre az anyuka végül megadja magát: – Mit is mondtál, hogy szakadt farmert akarsz? Miért nem ezzel kezdted?...
