Teljesen biztos vagyok abban, hogy nem Dragan Đilas volt minden idők legjobb polgármestere. Abban is, hogy rossz döntéseket is hozott ötéves városvezetői tevékenysége alatt. Az ez irányú kritikák, politikai csúfolódások mind megállhatják a helyüket. Pontosabban megállhatnák, ha nem azoktól jönnének, akik most a polgármester leváltása mellett döntöttek. Elsősorban az alkalmazott módszer, a nevetséges indoklások, az átlátszó „jóhiszeműség” miatt van ez így.
Nem tudok nem párhuzamot vonni a vajdasági kormány nyár előtti leváltási kísérletei és a belgrádi hatalomváltás között. Egyetlenegy szándékot látok mindkét elhatározás mögött, függetlenül attól, hogy az egyik egyelőre sikertelennek, a másik viszont már sikeresnek nevezhető: hatalomra jutni mindenáron a hatalmi struktúrák minden szintjén. Azokban a községekben vagy akár a köztársaság szintjén, ahol a haladók a legtöbb szavazatot szerezték, azért kell hatalmon lenniük, mert „a polgárok többsége üzente a választási eredménnyel meg ezen akaratát”. A legnagyobb hatalmi párt logikája azonban ugyanerre a következtetésre jut azokban a képviselő-testületekben, képviselőházakban is, ahol történetesen nem ők szerezték meg a szavazatok többségét. Ott általában azért kell hatalomra jutniuk különféle választások utáni kombinációkat alkalmazva, mert az aktuális vezetőség rossz, mert biztosak abban, hogy a polgárok időközben már meggondolták magukat, s ma rájuk szavaznának, vagy egyszerűen azért, mert a mandátumok mágikus világában az a törvény uralkodik, hogy aki többet összegyűjt, azé a diadal. Jól jönnek ilyen esetekben az egy-egy községben lezajlott olyan időközi választások is, melyeken történetesen a hatalomért áhítozó párt győz – rá lehet mutatni: íme, mi megmondtuk, mi vagyunk a legerősebbek, mi élvezzük a polgárok bizalmát. Azt persze el kell hallgatni, hogy az adott község még véletlenül sem reprezentatív a követelt hatalomváltás által érintett terület – főváros, tartomány – egészére, a lényeg a politikai nyilatkozatokban kiemelni az igazságnak azt a részét, amelyik még összhangban áll a párt célkitűzéseivel.
Ennek a módszernek köszönhetően hangozhattak el Đilas leváltása során olyan megmosolyogtató kijelentések is, melyek szerint a zimonyi választások eredményei – haladó párti fölénye – a belgrádiak hangulatának megváltozását és a demokraták támogatottságának csökkenését jelentik. Aki csak keveset is foglalkozott a főváros politikai múltjával, az tudhatja, hogy a zimonyi választási eredmények a leggyakrabban éppen az ellenkezőjét szokták felmutatni a főváros egészére jellemző hangulatnak, s hogy az utóbbi időben mindig a jobboldali pártok élvezték a legnagyobb támogatottságot a főváros ezen községében. Az efféle kijelentések, azt hiszem, a szavazók intelligenciaszintjét kérdőjelezik meg.
A belgrádi hatalom sorsának kérdése minden bizonnyal eldőlt még a kormányátalakításról folytatott egyeztetések során. A haladók már egy évvel ezelőtt sem nézték jó szemmel, hogy a miniszterelnöki posztot nyert szocialista partnerek az egyik legédesebb tortaszeletnek számító fővárosban az ellenzékkel alkotnak hatalmi többséget. Szerbiában létezik egy teljesen értelmetlen értelmezése a választásoknak, azok eredményeinek. A polgárok szavaznak, köztársasági, tartományi, helyhatósági szinten is, s végeredményként azt kapják, hogy akár ilyen-olyan beteges koalíciók, többségek kialakítása révén községüket is azok irányítják, akik a köztársasági kormányt alkotják. Ezt nevezik a hatalmi koalíciók összehangolásának, melyre rendszeresen esküszik mindegyik kormánypárt, függetlenül attól, melyik van éppen hatalmon. A kérdés csak az: minek tartanak helyhatósági választásokat, ha a végén úgyis a köztársasági hatalmat képezik le a helyi önkormányzatok szintjére, ahol csak egyetlen mód is van arra.
A legnagyobb gond mégis az, hogy ezek a változások valós érvek, átgondolt programok, új célkitűzések nélkül mennek végbe. Belgrád esetében is kevés kifogást lehetett hallani arról, miért nem volt Đilas jó, arról pedig szinte szót sem ejtettek, mit fognak konkrétan másként csinálni. Végső soron egyelőre azt sem tudni, ki az új polgármester-jelölt, elképzelései és célkitűzései ennélfogva szintén ismeretlenek.
Nem hiszem, hogy a Belgrádban kierőszakolt lépés jót tesz majd az egyébként népszerűségének csúcsfokán álló SZHP-nek. Érzékeny kérdéshez nyúltak, ráadásul az egyéves várakozás ellenére is, meggondolatlanul. Ugyanakkor elképzelhető, hogy a sebeit nyalogató DP, éppen ennek a lépésnek köszönhetően kezd majd el ismét erősödni – most még egy érve van sokat hangoztatott véleményének bizonyítására: Szerbiában az egypárti uralom bevezetése van folyamatban.
