Az internet széleskörűbb elterjedésével együtt járt az egyénnek az a lehetősége is, hogy véleményt formáljon. Közismertebb szóval: kommenteljen. Évről évre szélesebb az a populáció, amely a világhálót birtokba veszi, aki itt tájékozódik és mondja el véleményét. Nemrégiben egyik bejegyzésemhez egy 75 éves néni a következő megjegyzést fűzte: „süket duma”. Nem sértődtem meg rajta, sokkal inkább lenyűgözőnek tartottam, hogy a vajdasági magyarság körében is gyakorlatilag kortalanná vált a szájbertér használata.
Ez a jelenség hozta magával a névtelen hősöket is, azokat, akik valamilyen ötletes vagy kevésbé ötletes álnév mögé bújva, a népmesei legkisebb fiúhoz hasonlóan járják a híroldalakat és mindenhol odamondják a véleményüket. Ami, tekintve, hogy védi őket a névtelenség, sok esetben illetlen, sértő, személyeskedő, sőt akár büntetőjogi felelősségre vonást is maga után vonhatna. Arról nem is szólva, hogy ez a névtelenség számos esetben biztosít teret nem túl egészséges pszichéjű embereknek arra, hogy frusztrációikat itt éljék ki. Sok esetben nem is gondolnánk, hogy mondjuk, a Vagány Turul álnév mögött esetleg nyugdíjas szomszédasszonyunk rejtőzik, aki egész életében takarítónőként dolgozott és a politikáról a kávézások során egy szót sem ejtett. A neten azonban mindent visszakövetel, földet, országot, koronát talán még a szüzességét is, és mindenről meg mindenkiről kiforrott véleménye van.
Ennek a véleményáradatnak számunkra legközelebbi megnyilvánulása épp a Magyar Szó korábbi internetes oldalán volt megtalálható. Még mindig némi pátosszal vegyes nosztalgia kerít hatalmába, ha eszembe jutnak az akkori véleményvezérek, mint például a Kanos Vince vagy Libra. Micsoda szócsatákat vívtak egymással, mennyi árulózás, sértegetés volt ott.
Na de komolyra fordítva a szót, az, hogy annak a fórumnak olyan formában vége lett, nem is baj. Azt hiszem, nem titok, hogy politikai nyomásgyakorlás is jelen volt ilyen irányban, amely végül kifinomultabb, visszafogottabb formában az MNT Médiastratégiájában is helyet kapott, de nekem is személyes véleményem, hogy az ilyen kontroll nélküli, névtelen (és ez utóbbin van a hangsúly), komment-áradat következtében itt már nem szólásszabadság, hanem szólásanarchia volt. Ráadásul egy idő után maguk a politikai pártok is úgynevezett kommentcsapatokat állítottak össze, amelyek ezt a fajta hadviselést végezték, úgyhogy a névtelen egyének mellett megjelentek a hivatásos kommentelők is.
Így egy olyan helyzet állt elő, hogy miközben az újságíró nevét és arcát adta véleményéhez és aláírta jegyzetét, kommentárját vagy más műfajú írását, és miközben a közszereplő, legyen az színházi ember, vállalatvezető vagy politikus szintén teljes névvel és arccal nyilatkozott, addig a mi névtelen hőseink álarc mögé bújva neveztek újságírót és közszereplőt is bunkónak, idiótának, rablónak, árulónak és tették ezt nem ritkán botrányos helyesírással. Mielőtt még bárki megszólna, nem a cenzúra híve vagyok, hanem az egyenlő véleménynyilvánításé. Ha én egy kommentárban – mint ahogy most is teszem – leírom a véleményemet, kritizálok stb., és azt aláírom, akkor a véleményét kifejtő személy is legyen annyira bátor, hogy saját nevét adja véleményéhez.
Ma már a domináns portálokhoz hasonlóan a Magyar Szó Online is moderálja a hozzászólásokat, de az ilyen fajta névtelen hősködéshez még mindig ott a Facebook, ahol egyesek ma is több profillal rendelkeznek, amelyeken keresztül igen csak markáns véleményt osztanak meg velünk.
Ami azonban sokkal inkább zavar, hogy a vajdasági magyar internetes médiatérben megjelent ennek az egykoron individualista mozgalomnak az intézményesített változata. Egész internetes oldalak működnek, magukat szavahihető hírportálnak feltüntetve és hírekkel meg véleményekkel bombázva bennünket. Egyik kissé epés, beszólogatós, gúnyolódó hangnemű, a másik némileg kulturáltabb, de igazából az előbbit akarja lejáratni, a harmadik az első kettőt… Azonban, ezeken az oldalakon már maguk a szerzők is névtelenek. Természetesen nem teszem meg a szívességet és nem említem meg sem az oldalak elnevezését, sem valamely (ál)újságíró nevét, mert nem kívánom reklámozni a professzionalizmus ilyen jellegű megcsúfolását.
Manapság, amikor pont a tömegmédia által árasztott hírmennyiségben annyi a valótlanság, a ferdítés, a téves információ, az átlagolvasó megcsúfolásának tartom azt, hogy egyesek „jól értesült forrásokból származó információkkal” látják el a polgárokat, miközben nem csak a hírforrás névtelen, hanem az is, aki ezt megírja. Könnyű egy álnév mögé bújva eljátszani a menő csávót és köpködni mindenkire…
Az újságíró, különösen, ha egy kicsit is rendelkezik szakmai felelősséggel, attól lesz szavahihető, attól lesz megbízható, akkor vívhat ki magának valamiféle tekintélyt, ha ellenőrzött információk alapján olyan érveket és tényeket közöl, amelyeket védeni tud, ha emiatt felhívják, vagy megállítják az utcán, ami időnként velem, mondjuk, megtörténik. Ezzel szemben ezeken az álhíroldalakon meg blogokon a fentebb említett névtelen hősök csoportja rágalmaz, epéskedik, sérteget, félinformációkat közöl, ezzel megtévesztve, manipulálva az olvasót. És még mielőtt az lenne bármely érintettnek az ellenérve – természetesen valamilyen álnév mögé rejtőzve –, hogy a cenzúra, meg az egyszólamúság ellen lépnek fel, azért akik az érintett oldalakat látogatják, pontosan tudhatják, hogy azok egészen konkrét érdekcsoportokat szolgálnak.
Az átlagos internetező, hírfogyasztó a megbolydult térben sokszor nem is tudja, hova tévedt. Jelen pillanatban sokan követik ezeket a névtelenségbe burkolózó csoportok és egyének által futtatott oldalakat, mert nyilván jópofának tartják, ahogy azok odamondogatnak. Név szerint konkrét embereknek. Miközben az ő nevük, arcuk, kilétük a többség számára ismeretlen. Biztos vagyok benne, hogy hosszabb távon a vajdasági magyar olvasók is képesek lesznek felismerni a valódi értéket, azokat a szerzőket és forrásokat, akiknek és amelyeknek a neve a garancia arra, hogy megbízható információkat kapnak, legyen az jobbos, balos, kék, sárga vagy zöld, de mivel alá van írva, ennél fogva szavahihető, és elkerülik majd a mindenféle fantomokat. Virágozzék száz virág és legyen többféle vélemény, többféle irányzat, induljon minél több hírportál, véleményblog, de azok, akik ezeket az oldalakat készítik, ne bújjanak egy álarc, egy álnév mögé.
Bízom benne, hogy a vajdaság magyar olvasó hamarosan virtuálisan kitűz egy táblát, amelyen ez áll majd: Névtelen hősök kíméljenek!
