Szabadkai politikai aréna. Ilyen felcímmel futnak az egyik városi hírportálon a helyi politikai események. Az elnevezés mindenképpen találó, mert amit a mögöttünk hagyott évben (sőt, korábban is) végignézhettünk a város politikai életében, az a korabeli gladiátorokat is megszégyenítette volna. Azzal a különbséggel, hogy a cirkusz mellé itt elég kevés kenyér jutott.
Az év legfontosabb politikai eseménye mindenképpen a hatalmi koalíció átalakulása volt, amely többé-kevésbé úgy zajlott le, hogy a demokraták helyére a haladók kerültek, illetve öt év után ismét a VMSZ adhatta a polgármestert Maglai Jenő személyében. Maga a hatalomváltás olyan volt, mint egy szoros vb-döntő, ugyanis az utolsó pillanatig bizonytalan volt, végül ki kivel fog szövetkezni és ki fog kiszorulni a hatalomból.
A hatalomcsere óta Maglai többször is elmondta, hogy a koalíció stabil és gond nélkül betölti majd mandátumát. Ennek a kijelentésnek az apropója pedig a haladó párton belüli viszonyok voltak. Nem titok ugyanis, hogy a szabadkai SZHP-n belül két áramlat alakult ki, az egyik a demokraták felé húzna, a másik pedig a VMSZ-szel kötendő szövetség mellett kardoskodott. Azt is lehetett hallani, hogy végül a legfőbb úr, Vučić mondta ki a végső szót, ezért dőlt el dolog a VMSZ irányába. Aztán, a december 30-i képviselő-testületi ülésen kiderült, hogy a haladó párton belül továbbra is komoly belharcok dúlnak a két áramlat között, amely ellentét az ülésteremben öltött testet. A 14 tagú haladó frakciónak pontosan a fele, heten (mint a…) Gojko Radić egykori fő radikálissal majd fő haladóval az élen új képviselői csoportot szándékoztak létrehozni. A belső csaták végkifejlete az lett, hogy a város 2014-es költségvetését hajszál híján sikerült megszavazni, a 67 tagú testület 34 képviselőjének támogatásával.
Elhamarkodott dolog lenne itt most emiatt ismét a „szendvicsezőket” emlegetni, az effajta ideológiai hangulatkeltés rég bevált módszer a figyelemelterelésre. Igaz, hogy egyes helyi radikális–haladó politikai kiválóságok élen jártak a frontra való toborzásban és a nagyszerb propaganda terjesztésében, de ha most, a párton belüli viszonyok elemzése során ebbe az irányba mozdulnánk, nem lenne más, mint porhintés. Kőkemény üzletről, kiváltságokról beszélhetünk, amelyekről már nagyon sokszor esett szó ezeken a hasábokon. Az utóbbi években a DP és a Szerbiai Demokrata Párt közös uralma idején remekül leosztották a városi javakat egymás között az érintettek. Aztán, amikor ez a helyzet már tarthatatlanná vált, a nyáron az SZDP-sek kollektíven átigazoltak a haladókhoz, minden eshetőségre felkészülve. Innentől komoly háttérmunka folyt azért, hogy demokrata–haladó nagykoalíció alakuljon, a VMSZ kitúrásával, így ugyanis folytathatták volna üzelmeiket, pardon, ügyviteli tevékenységüket úgy, ahogy eddig is.
Ennek a közepébe tenyerelt Maglai Jenő, amikor elvállalta a polgármesteri tisztséget. Miközben ő azt állítja, hogy a koalíció stabil, a jelek pontosan az ellenkezőjét mutatják. A várost a háttérből irányító személyek semmiképp se engednék ki a kezükből az üzletet, ezért a célért bármit megtesznek. Tudva, hogy mondjuk Gojko Radić a szerbiai parlamentnek is képviselője, a haladó párt vezetőségi tagja és Aleksandar Vučić egyik tanácsadója, nem elképzelhetetlen, hogy végül egy aknamunka, egy szabotázsakció miatt nem kapott Szabadka egyetlen dinárt sem a Népszínház építésére. Ez a viselkedés az, ami miatt Szerbia a legposhadtabb, legbűzösebb mocsárban toporog és süllyed évek óta. Az a fajta politizálás, amely nemcsak a szomszéd tehenét veszejtené el, hanem a sajátját is, csak hogy ezzel árthasson. Nem baj, ha a város közepén továbbra is ott csúfoskodik a jó esetben félkész színházépület, ha ezzel egyetlen jó pontot is szerezhet a politikus önmagának, akkor már kit érdekel több mint százezer szabadkai polgár érdeke.
A dolgok jelen állása szerint Maglai és csapata nehéz helyzetben van. Miközben eltökélt szándéka rendet tenni a város gazdálkodásában, pénzügyeiben, átvilágítani és olcsóbbá tenni a közvállalatokat és a közigazgatást, addig a haladó párt belharcai miatt két tűz közé került, az ő hátán vívják harcukat az SZHP helyi vezetői. És ha már társasjátékokkal példálózunk, ilyen módon tegyük fel a kérdésünket is: ember (vagy jós) legyen a talpán, aki meg tudja mondani, itt Ki nevet a végén?
