Rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be Aleksandar Vučić első kormányalelnök, Miljko Radisavljević, szervezett bűnözéssel megbízott ügyész és Veran Matić az újságíró-gyilkosságok felderítése céljából alakított munkacsoport vezetője, hogy felderítették Slavko Ćuruvija gyilkossági ügyét.
Az elmúlt 15 év során számtalanszor elhangzott, mi is ez az ügy, és ki is volt az áldozat, erre most csak röviden térjünk ki. Slavko Ćuruvija újságíró, a kilencvenes évek második felében két ellenzéki lap kiadója volt, ezek az Evropljanin és a Dnevni Telegraf. Miután valóságos médiahajsza indult személye ellen, végül 1999 áprilisában a szerb húsvét napján lőtték le annak a lakóépületnek a lépcsőházában, ahol élt. Akkor javában zajlottak a NATO Szerbia elleni hadműveletei, rendkívüli állapot volt érvényben, ami részleteiben kiterjedt arra is, hogy a média miről és hogyan tudósíthat, úgyhogy ez a gyilkosság mindössze egy rövid újsághírként jelent meg. Az országot akkor a vörös-feketének gúnyolt radikális–szocialista koalíció irányította, a tájékoztatási miniszter pedig ugyanaz az Aleksandar Vučić volt, aki kedden bejelentette, hogy sikerült megoldani az ügyet.
Mindazok, akiknek az elmúlt másfél évtized során lehetőségük lett volna, hogy felgöngyölítsék az ügyet, most fanyalognak. Pedig igazából jobban tennék, ha egészen kicsire húznák össze magukat, és meg se szólalnának. Vonatkozik ez a magát anno demokratikus ellenzéknek, majd európai irányultságú erőknek nevezett pártokra és vezetőikre, azok közül is elsősorban a Demokrata Pártra. Miközben mantraként ismételgették évről évre, hogy ezt az ügyet biztosan megoldják, és időről időre megszellőztették, hogy újabb tények kerültek a birtokukba, a valóságban magasról tettek az egészre. Önnön hatalmuk fényében fürödve, évtizeden keresztül tudtak úgy milliónyi szavazatot szerezni és uralkodni, hogy azzal ijesztgették a jó érzésű polgárokat, hogy ha nem ők kerülnek hatalomra, akkor jönnek a múlt sötét erői. Azok, akik háborúztak, szétrabolták az országot, és üldözték, sőt meggyilkolták a másként gondolkodókat. Mondjuk, mindebben igazuk van, viszont ezt az alibit olyannyira elegendőnek találták, hogy éveken át ültek a babérjaikon, gazdagodtak a nép zsírján, a kilencvenes évek hordalékával pedig nem kezdtek semmit. Persze, szögezzük le, hogy az egy diktatúra volt, egy terrorállam, ahol valóban először lőttek, aztán kérdeztek, ahol újságírókat és politikusokat gyilkoltak, az egyszerű polgárt a frontra hurcolták, a hiperinfláció örve alatt pedig szétraboltak mindent. És ami a legfontosabb: nacionalista hisztériát keltve háborús bűnöket követtek el, Srebrenica, Vukovár, Szarajevó és sok más állomás jelzi barbár ténykedésük útvonalát.
Na de mit tett a demokratikus hatalom 2003, vagyis Đinđić meggyilkolása után? Dumált. És üres szlogeneket koholt, mint amilyen ez: Koszovó is és az EU is. A kilencvenes évek gyilkosságai ügyeinek jelentős része máig megoldatlan, a háborús múlttól nem határolódtak el, a gazdasági életet meg azok az oligarchák irányítják, akik a kilencvenes évek zűrzavarában Milošević jóváhagyásával szerezték meg az első milliójukat. Úgyhogy nekik van a legkevesebb joguk arra, hogy Vučić akkori szerepét emlegessék fel, mert bőven eljátszották ebben az ügyben (is) a hitelüket.
Tulajdonképpen úgy is meg lehetne közelíteni ezt az ügyet, hogy Ćuruvija csak egy volt a sok meggyilkolt személy közül, és nincs is ennek a dolognak akkora fontossága. Csak hát ez nem így van. Ez a gyilkosság szimbolikus jelentőségű. A kilencvenes évek viszonyait jelképezi. Mert Ćuruviját államvezetői parancsra, az állambiztonsági szolgálat tagjai lőtték le. A híresztelések szerint a parancsadó Slobodan Milošević vagy Mira Marković volt, erről beszélt az áldozat fivére is. Tehát egy terrorista rezsim végzett azokkal, akik nem voltak a talpnyalói. Nem első és nem is utolsó eset ez errefelé.
Azzal, hogy Vučić kézbe vette és felgöngyölítette az ügyet, végre tett egy konkrét lépést is. A szavakon túl tettekben is szembefordult egykori önmagával, és első jelét adta annak, hogy valóban megváltozott. Mondjuk, ezen az úton még bőven akad tennivaló, de már ez is elismerést érdemel. Ezenkívül, az ügy megoldásával, azt is jelezte, hogy kész a sérthetetlennek számító állambiztonság darázsfészkébe is belenyúlni, amely a kilencvenes évek óta igazából változatlanul működik, változatlanul irányítja a háttérből a dolgokat. A titkosszolgálat szétverésébe annak idején Đinđić is belebukott.
A jelenlegi Vučić tehát megtette az első lépést, és vezetést szerzett a régi Vučićtyal szemben. De a mérkőzésnek még koránt sincs vége, nem kell lebecsülni a régi Vučićot sem, okozhat még meglepetéseket, de azért reméljük a legjobbakat.
