Jó ötletnek tartja-e, hogy minden szerbiai állampolgárnak alanyi jogon járjon az egészségbiztosítás?
Igen, minden szerbiai állampolgárnak joga van az ingyenes orvosi ellátáshoz: 225 (46%)
Nem, aki nem fizeti, vagy aki után a munkaadója nem fizeti az egészségbiztosítást, az ne járhasson ingyen orvoshoz: 49 (10%)
Az államnak nincs pénze erre, ez még inkább rontana az egészségügyi rendszer helyzetén: 87 (17%)
Eddig sem volt teljes mértékben ingyenes az orvosi ellátás: 128 (26%)
(A magyarszo.com olvasóinak szavazatai alapján)
Mennyire megalázó és felháborító az, mikor egy munkás ember megbetegszik és nem tudja kezeltetni magát az állami egészségügyi intézményben, mert a munkaadója nem fizette be az egészségügyi biztosítását. Kezeltetheti magát, de igen borsos áron. Akkor már többet ér, ha magánrendelőbe megy. Talán kevesebbet kell várakoznia és kevesebbet sétáltatják egyik specialistától a másikig. Persze mindez csak akkor ilyen egyszerű, ha a történet elején szereplő munkás rendszeresen megkapja a bérét és ki tudja fizetni az orvosi ellátást. Valamint ha a bére történetesen annyi, hogy abból még orvosra is telik. Legtöbbször sajnos nem így van. Mellesleg egy bejelentett munkás után valamely családtag is a foglalkoztatotton keresztül van biztosítva, sokszor az egész család, így még nagyobb csapást jelent számukra ha a családapa vagy családanya munkáltatója nem tesz eleget kötelezettségeinek. Főleg, ha nem csak egyszerű nátháról van szó, hanem komoly betegségről, ami kórházi ellátást, különféle vizsgálatokat, teszteket, valamint művi beavatkozást is követel. Nem ritka, hogy ilyenkor a családnak pénzzé kell tennie a szántóföldjét vagy más ingóságát, ingatlanját, hogy fedezni tudják a csillagászati összegű kórházi számlát. Nem egyszer hallottam olyan esetről is, hogy a biztosítással nem rendelkező beteg a művi beavatkozás és a pár napos vagy hetes kórházi ellátás után elhunyt és a család azt sem tudta kinek maradjon adós, a kórháznak, ahol kezelték a hozzátartozót vagy a papnak, aki elföldelte őt.
Másfelől, azok a szerencsések, akiknek van állásuk és a munkáltatójuk rendszeresen be is fizeti a nyugdíj- valamint egészségügyi járulékot, éppen ezért méltán elvárja, hogy a foglalkoztatottja egy egyszerű nátha miatt ne töltsön napokat az egészségügyi otthonban arra várakozva, hogy a választott orvosa megvizsgálja és orvosságot írjon ki számára, rákényszerül, hogy privát orvos szolgáltatásait vegye igénybe borsos fizetség ellenében.
Ezt az igazságtalanságot szeretné most orvosolni Saša Radulović gazdasági miniszter, aki szerint minden szerb állampolgárnak alanyi jogon kellene megkapnia az egészségügyi biztosítást vagyis az „ingyenes” orvosi ellátást, attól függetlenül is, hogy a munkaadója vagy ő maga befizette-e az egészségügyi illetéketeket. Az elképzelés igen nemes, annak ellenére, hogy sem a pénzügyminiszter sem az egészségügyi miniszter, de a Köztársasági Egészségbiztosítási Alap, valamint az Orvosi Kamara vezetői szerint sem alkalmazható ez a humánus törekvés. Legalábbis belátható időn belül nem. Miért? Egyrészt mert nem világos, hogy miként lehetne a jelenlegi gazdasági helyzetben pótolni az erre szánt költségvetési összeget. Másrészt ez az intézkedés pillanatok alatt romba döntené a már emígy is katasztrofális állapotban senyvedő egészségügyet. Harmadrészt, mert már régen nem ingyenes a betegellátás Szerbiában, mindennek ára van, ha van biztosítása az embernek, ha nincs. És még csak meg sem pedzettük az emberek által már kötelezőként elkönyvelt hálapénz intézményét.
A katasztrofális állapotot jól tükrözi az az év elején napvilágot látott nemzetközi felmérés, mely szerint Szerbia a 2012-es valamint a 2013-as évben utolsó helyen áll Európában az egészségügyi szolgáltatások tekintetében. A vizsgált kritériumok a következőek voltak: a diagnózis felállítását követően 90 napon belül elvégzett műtétek száma, a rákos megbetegedés diagnosztizálását követően a terápia megkezdése 21 napon belül, mágneses rezonancia vizsgálat hét napon belül, az újszülöttek halálozási száma, szívinfarktusban elhunytak száma, valamint a rákos megbetegedésekben elhunytak száma.
Ha Szerbia összes állampolgára, vagyis hét és félmillió ember alanyi jogon kapna betegkönyvet az egészségügyi járulékok befizetésétől függetlenül, az megoldás lenne-e arra a megalázó, szégyenteljes, katasztrofális, elszomorító és szívszorongató helyzetre, mellyel nap mint nap szembesülnie kell mind az orvosoknak, mind az egészségügyi dolgozóknak, mind a pácienseknek? Magában ez az intézkedés megoldás lenne-e az egészségügyi otthonokban nap mint nap megtapasztalható tumultus csökkenésére, vagy az egyes vizsgálatok, művi beavatkozások várakozási listájának zsugorítására? Megoldás lenne-e a gyógyszerhiányra, az egészségházak, kórházak fejlesztésére, fenntartására, új műszerek beszerzésére?
Valamint megoldaná-e az orvosok, egészségügyi technikusok elvándorlását? A válasz egyértelmű, nem. Teljes körű reformok, hatalmas pénzek beruházása nélkül, valamint konkrét válaszok hiányában, hogy milyen szerepet vállaljon az állam az egészségbiztosításban lehetetlen az egészségügyet megmenteni és humánussá tenni.
Kormányunk az utóbbi időben keresi az utat a gazdasági csőd kiküszöbölésére, az összeomlás elkerülésére. Átgondolatlanul, összehangolatlanul ígérgetnek, fenyegetnek, hitegetnek. Számukra most minden nagyon drága és semmire sincs pénz. Egyetlen dolog olcsó és értékvesztett, az emberi élet. Politikusainknak úgy látszik, csak az számít, hogy addig legyen egészség, míg a szavazó leadja a voksát, annak reményében, hogy holnaptól már alanyi jogon ő is „ingyen” halhat meg valamely kórház várótermében.
