„Szabadság tér következik. Átszállhatnak a Bajmok, illetve Csantavér irányába közlekedő vonalakra” – riaszt fel gondolataimból a jól ismert hang. Felveszem a táskámat és megindulok a hömpölygő tömeggel, amelyben jócskán vannak ismerősök. Ez a szabadkai metróvonalak csomópontja, itt szállnak fel és le a legtöbben. Balra a városközpont, jobbra pedig a mélygarázsok felé mehetek, mutatják a jelzőtáblák. Leveszem fejemről az SFM-et, mert amikor felérek a fénybe, a hirtelen napsütés rendre elsötétíti a szemüveget. Ez a multifunkciós eszköz, amely egyben szemüveg, fülhallgató és mikrofon is, néhány éve került forgalmazásra. Egy környékbeli fiatal kutató találmánya, amellyel egy csapásra megoldotta az egyenrangú nyelvhasználatnak egy sor gondját. A készülék műholdas kapcsolatban van a hangosbemondókkal, jelzőtáblákkal, így a felhasználója csak beállítja, melyik nyelven kívánja elérni ezeket a tartalmakat és már meg is kapja. Ez az önkormányzatnak is olcsóbb, mert nem kell terjedelmes táblákat elhelyezni, azokon pedig cirill meg latin betűkkel, magyarul meg esetleg még angolul és németül is kiírni a tájékoztatásokat, mint ahogy a tömegközlekedésben sem kell többnyelvű hangosbemondó. Az ember csak beállítja, hogy ő ezeket a tartalmakat magyarul szeretné megkapni és hiphop már meg is van oldva. Persze, a 18 éven aluliak ezt az SFM-et csakis a számukra idegen nyelven hallgathatják, mert a mindennapi beszédre még nem létezik ilyen találmány. Ebből, mondjuk kerekednek vicces jelenetek is, amikor a szerb és magyar anyanyelvű kisgyerekek „metrónyelven” beszélgetnek.
A városháza melletti mozgólépcsőn érek fel az utcára, amely tele van gyalogos emberekkel. Hogyisne, hiszen autó nincs a városban. Legalábbis a felszínen. Néhány évvel ezelőtt az egész város alatt kiépült egy monumentális mélygarázs és a városközpont környezetkímélésére hivatkozva az autósok csakis ezen keresztül juthatnak be a városba. Ez azt jelenti, hogy bármely irányból is érkeznek, több kilométert a föld alatt kell vezetniük. Ezért és hát mert gyorsabb is, a legtöbben a metrót választják. A városháza mellett, az egykori nyugdíjbiztosító épülete helyén egy gyermekmegőrző működik. Miután 13 évvel ezelőtt a kormány eltörölte a nyugdíjat és a nyugállományba vonulást és meghirdette az élethosszig tartó munka stratégiáját, értelemszerűen nem volt rá többé szükség. Mint ahogy a munkaközvetítőre sem. Hiszen a négyórás munkaidőnek köszönhetően a gyárakban napi hat váltásban dolgoznak az emberek, így hát sikerült elérni a teljes foglalkoztatottságot.
A Városi Könyvtár felől hatalmas zsivaj hallatszik. Nyilván megint meghibásodott a némító készülék. Néhány hete a legkorszerűbb, interaktív berendezéssel gazdagodott az intézmény, aminek köszönhetően az olvasóteremben az emberek kézrátétellel „olvashatnak”. Csak hát, mivel a berendezés még kísérleti fázisban van, időnként az összes olvasott könyv kihangosodik és akkor eszméletlen hangzavar keletkezik, néhányan hallássérülést is elszenvednek. Képzeljük el, amikor Stephen Kingtől a Ragyogás összekeveredik mondjuk valamely Petőfi verssel…
A Népszínház pompás épületére szeretnék egy pillantást vetni. A májusi napsütésben mindig jókedvre derít, amikor a kultúra eme szentélyére nézhetek. Hosszas huzavona után végül csak elkészült. Sőt, egy teljesen új, interaktív épületet kaptunk, amely szemet és lelket is megnyugtatóan terül el a város szívében. Csak hát nincs szerencsém, mert az épület épp nincs itt, helyette vidámpark csattog. Ugyanis a szabadkai Építőmérnöki Kar néhány mérnöke olyan építményt tervezett, amely elmozdítható, így hát, amikor a színészek tájolnak, vihetik magukkal az épületet is.
„Uram, egy fagylaltot?” – kérdi egy hang. A város egyik közkedvelt cukrásza áll előttem, a kiskorzón a családnak már egy évszázada van üzlete. Kérek, de csak két gombócot – felelem. Parancsoljon uram, nyújtja a fagyit és a pénzt. Visszaadok neki. Merthogy a 2010-es évek közepén egy olyan gazdasági fellendülési hullám vette kezdetét, amelynek köszönhetően a kisvállalkozásokat, különösen pedig a régi szakmákat olyan mértékben szubvencionálja a kormány, hogy ők fizetnek a vevőknek, ha azok az ő portékáikat vásárolják.
A Corvin Mátyás utca felé indulok, mielőtt bemennék a Magyar Sajtópalotába. Munka előtt még van egy megbeszélésem. A Főnök éttermében egy budapesti vállalkozóval van megbeszélésem. Amióta a város fellendülésének és lobbizásának köszönhetően Szabadka lett a Közép-Európai Gazdasági Unió adminisztratív központja, a magyar főváros vállalkozói egyre gyakrabban jönnek ide. Nyilván ez az oka annak is, hogy hétvégenként a legjobb zenekarok és a fővárosi színházak társulatai is itt lépnek fel. Látni kellene szombat esténként a Szabadság teret. Az egykori Jovan Nenad szobor helyén, a Szent István platón felállított színpad körül hömpölyög a tömeg, hihetetlenül nagy itt az élet. Szinte menetrendszerű lett, hogy a térség lakosai szombaton Szabadkára jönnek, aztán helyben eldöntik hova mennek. Színházba, koncertre, vagy csak sétálnak egyet a központban. Amióta kiépült a Belgrád–Budapest vonalon a gyorsvasút, és a magyar–szerb együttműködésnek köszönhetően a határellenőrzés is megszűnt, a magyar vagy a szerb fővárosból is egy óra alatt Szabadkára lehet érni. Állítólag a két nagyváros hétvégeken teljesen kihalttá válik, a vendéglátósok forgalma jócskán visszaesett.
A megbeszélés után van még némi időm, ezért kiugrom a Sárga lakótelepen, az egykori Prozivkán lévő uszodába egy kis rekreációra. Olivér, az úszómester barátságosan fogad. Húsz évvel ezelőtt miniszter volt, előtte meg orvos, legalábbis ezt mesélik. Láthatóan jól érzi itt magát. Sétál a medence szélén, néha összeszedi a széthagyott szemetet és igyekszik rendet tartani. Havonta egyszer „Tisztítsuk meg a medencét!” elnevezéssel takarítási akciókat szervez a lakótelepen, ilyenkor a medence előtti sétányon régi barátja, Sanyi főzi a bográcsost. Ő azelőtt polgármester volt, most egy pizzériát tart, de a pörköltje se rossz. Olyan magyarosra igyekszik főzni, mondja mindig. Hát, még nem árt gyakorolni.
Elindulok a munkahelyemre, a Magyar Sajtópalotába. Az ötszintes, korszerű üvegépületen megtörik a fény. Az épület a város szívében, a Színes szökőkút mellett kapott helyet. Itt székel a Pannon RTV, a Hét Nap és természetesen a Magyar Szó is. Meg még egy tucat különböző, magyar nyelvű média, sőt a budapesti szerkesztőségeknek is vannak itt irodáik, hiszen az uniós parlament ülései miatt Szabadka fontos hírközpont. Igazán nagy elismerés, ha valakit ide küldenek tudósítónak, nagy is a tolongás az újságírók körében.
Lassan felmegyek az ötödikre, ahol az irodám van, a hatalmas ablakon ezúttal is lenézek az alattam elterülő városra. Jockey Ewing megzöldülne az irigységtől, gondolom, miközben whiskyt töltök magamnak.
