Tisztújító közgyűlésre készül a Demokrata Párt. A dolgok jelen állása szerint a pártelnöki tisztségért a jelenlegi pártvezéren, Dragan Đilason kívül a legsikeresebb vajdasági demokrata politikus, Bojan Pajtić tartományi kormányfő száll ringbe.
Több lesz ez, mint egyszerű választási közgyűlés, maga a közhangulat, illetve annak eredménye számos végkifejletet rejthet magában. A sajátos médiaháború már zajlik, nyilván mindkét tábornak megvannak a kampányszakemberei és az eszköztára. Mással ugyanis nemigen magyarázható, hogy mindössze négy napon belül a Blic napilapban két olyan szöveg jelent meg, amelyek közül az egyik szerint a vajdasági és a koszovói pártszervezetek mind a vajdasági jelölt mögé sorakoztak fel, illetve számos szerbiai bizottság is így tett, a jelenlegi pártelnököt azonban többnyire csak a fővárosban támogatják. Majd a következő cikk már nagyjából ennek az ellenkezőjéről beszél. Vagyis, jelen pillanatban egyáltalán nem tudni, melyik oldal áll nyerésre, mint ahogy az is számos érdekes kérdést felvet, hogy mi történik a párttal, illetve a vesztes jelölttel egyik vagy másik jelölt győzelme esetén.
PAJTIĆ KIVÁR
Bojan Pajtićot méltán nevezhetjük a DP legsikeresebb politikusának, hiszen immár 10 éve áll a tartományi kormány élén, ráadásul a legutóbbi választásokon, amikor a párt országos szinten megroppant, és elveszítette a hatalmat, ő a tartományi parlamentben hajszál híján abszolút többséget szerzett. Így, miután Dragan Đilast menesztették a főváros polgármesteri székéből, ő maradt az egyetlen demokrata politikus, akinek a kezében továbbra is komoly hatalom van, még ha annak mértéke vitatható is. Ha Pajtić valamit bizonyított az elmúlt időszakban, az az, hogy taktikus politikus, kivárja a saját idejét. Így például, a 2012-es választások után, amikor kezdetét vette a párt válsága, sokan várták, hogy ő veszi át a DP irányítását, de erre nem került sor. Talán ezért is reális az elvárás, hogy ha most úgy döntött, indul az elnöki tisztségért, akkor ezt olyan felkészültséggel és olyan háttértámogatással teszi, hogy sikerülhet neki, ellenben Tadićtyal, akinek a pártelnöki székbe való visszatérése néhány hónappal ezelőtt csúfos kudarcba fulladt. Annyit lehet tudni, hogy „a nagy öregek”, többek között Dragoljub Mićunović is őt támogatja.
Pajtić annak ellenére sem kapkodta el a pártelnöki tisztség megtámadását, hogy 2008-ban nem kis keserűséget okozhatott neki, hogy nem lehetett a szerb kormány elnöke. Akkor Tadić pártelnök favoritja Vuk Jeremić volt, aki azonban a párt elnökségén belüli szavazáson fölényesen alulmaradt vele szemben, ezek után Tadić, nyilván részben hiúságból is, nevető harmadikként rántotta elő a kalapból Mirko Cvetkovićot, aki meg, enyhén fogalmazva, nem a legsikeresebb szerb kormányfőként vonulhat be a történelembe.
A jelenlegi pártelnök ambícióit felesleges részletezni. Két évvel ezelőtt, a választási vereség után átvette a pártot, azóta folyamatosan kereszttűzben áll, a hatalmi oldal mindent megtesz, hogy szétverje őt és pártját, ráadásul a számára olyannyira fontos belgrádi polgármesteri székből is kibuktatták, mindezek ismeretében meg érthető, ha ragaszkodik hozzá, hogy a DP élén maradhasson, és ebből a pozícióból igyekezzen revánsot venni.
SZAKÍTS, HA BÍRSZ
Ha áttekintjük a szerbiai politikai palettát, megállapítható, hogy a Demokrata Párt a legdemokratikusabb erő, legalábbis, ami az irányítást illeti. Hiszen, nincs még egy olyan párt, amelynek élén 1990-től kezdve négy elnök váltotta volna egymást, azzal, hogy ha most Pajtić nyerne, ő lenne az ötödik a sorban. Hiszen, tudjuk, a Szerb Megújhodási Mozgalom, a Szerb Radikális Párt vagy a Vajdasági Szociáldemokrata Liga élén alapításuk óta ugyanaz a személy áll, a szocialistáknál az elnök halálára volt szükség a személycserére, mondjuk, a Szerbiai Demokrata Párt élén pedig nemrégiben volt változás, de akkor is csak azért, mert Koštunica visszavonult a politizálástól. Ennek a demokratikusságnak a velejárói voltak a folytonos pártszakadások. Felsorolni is nehéz lenne, hány jelenlegi politikai erő alakult meg a DP-t elhagyó személyek által. Elég csak az elmúlt hónapokra visszagondolni, amikor Tadić távozott a pártból, és megalakította az Új Demokrata Pártot, vagy Dušan Petrović, aki pedig Együtt Szerbiáért néven hozta létre saját pártját. Ezért egyik nagy kérdése ennek a tisztújításnak az, hogy amennyiben Pajtić alulmarad, akkor mi lesz a következő lépése. Nem elképzelhetetlen, hogy ebben az esetben a tartományi vezetőségben lévő kollégáival és az őt támogató vajdasági demokratákkal létrehoz egy új, vajdasági szintű pártot. Ez már csak azért is lenne logikus lépés, hiszen az egykori úgynevezett autonomista tömb már a múlté, a vajdasági kérdéssel jelen pillanatban kizárólag a VMSZ foglalkozik, a szerb előjelű pártok közül senki, éppen ezért itt lenne számukra tér egy erős pártszervezet kialakulására.
MENNI VAGY MEGHALNI
Amikor meg a tisztújító kongresszus következményeiről beszélünk, ezen a vonalon továbbhaladva, mindenképp beszélni kell Pajtić bázisáról, a tartományi hatalomról. A korábbi időszak agresszív fellépésével szemben, amikor a haladók mindenáron meg akarták dönteni a vajdasági vezetőséget, a jelek szerint taktikát váltottak. Jelenleg sokkal inkább arra játszanak, hogy Belgrádtól függővé tegyék a vajdasági vezetőséget, és csökkentsék annak mozgásterét. Ilyen vonatkozásban jelen pillanatban egyfajta vihar előtti csend tapasztalható. A héten sikerült elfogadtatni Belgrádban és Újvidéken is a módosított statútumot, amellyel kapcsolatban szinte egyöntetű a megállapítás, hogy kompromisszum eredménye, és ahogy ilyenkor lenni szokott, egyik fél sem elégedett vele. Hogy végül milyen jogkörei lesznek a tartománynak, ezt majd csak az új alkotmány fogja definiálni, tehát Vajdaság addig egyfajta stand-by, készenléti állapotban lesz. Mindezzel tisztában van Pajtić is, aki pontosan tudja, nem őrizheti meg kormányfői hatalmát mandátuma végéig, ezért hát várható, hogy a május 31-i tisztújító közgyűlés után esetleg ő maga fogja kezdeményezni az előrehozott tartományi választásokat. Csak hát, nyilván valamiféle, a jelenleginél előnyösebb pozícióból kíván nekiindulni azoknak, akár mint a DP, akár mint egy újonnan alakított, kifejezetten vajdasági előjelű párt elnöke.
Még egy érdekesség megállapítható ezzel a tisztújítással kapcsolatban. A DP-nek kilencvenes évek eleji újraindulása óta kizárólag belgrádi elnökei voltak, éppen ezért a mostani párharcra valamilyen formában úgy is tekinthetünk, mint Belgrád és az ország többi része közötti párharcra.
A Demokrata Párt 2012 májusa óta húzódó belső válsága olyannyira elmélyült, hogy immár a megmaradás a tét. Nem lenne precedens nélküli, Közép-Kelet- Európában, hogy a rendszerváltás legfontosabb pártja felmorzsolódik és eltűnik. A demokratáknak ráadásul komoly riválisuk is van, nem máshol, mint a hatalmi oldalon. Dačić olyan irányba kívánja megreformálni a szocialista pártot, hogy az korszerű baloldali pártként néhány éven belül betöltheti azt a teret, amelyben jelenleg a DP mozog, és ők lehetnek a váltópárt, a haladók ellenpólusa. Éppen ezért a demokratáknak e tisztújító közgyűlést követően nem sok választásuk marad. Vagy viszonylag rövid időn belül rendezik a soraikat, vagy pedig eltűnnek a történelem süllyesztőjében.
