Több, mint húsz éve tart a Šešelj-jelenség. A jelenség két, nagyjából azonos időtartamú szakaszra osztható: egy szerbiaira és egy hágaira. Megtörténhet, hogy a fenomén hamarosan egy újabb, harmadik szakaszba lép át.
Nem véletlenül használom és hangsúlyozom a jelenség kifejezést. Több tényező is indokolja, hogy kiemeljük őt a kilencvenes évek kis- és nagyvezéreinek sorából, és külön jelenségként kezeljük. Elsősorban is a Szerb Radikális Párt alapítója és elnöke önként adta fel magát a hágai törvényszéknek – ami, ha nem is példa nélküli cselekedet a volt jugoszláv térségben, de mindenképpen ritkaságszámba megy. Šešelj rendkívül erős küldetéstudattal vonult Hágába: bebizonyítja saját ártatlanságát és egyben a nemzetközi törvényszék illegitim és részrehajló voltát is. Saját küldetésének beteljesítéséhez ugyanilyen alapossággal és elkötelezettséggel állt hozzá: védőt nem kért, önmaga látta el saját jogi védelmét, a tárgyalásokra rendkívül alaposan felkészült, az őt vádló ügyészeknek és tanúknak rendre olyan kérdéseket tett fel, amelyek valami egészen elképesztő felkészültségről tettek tanúbizonyságot. Ráadásul tette és teszi ezt immár 11 éve – Milošević például pár év után belehalt ugyanebbe a küldetésbe. Ennek a szívós következetességnek és kitartásnak valahol már meg is lett az eredménye, mert – habár a hágai törvényszék ezt így soha nem fogja beismerni – bírái és vádlói a jelek szerint tényleg nem tudnak mit kezdeni vele és ügyével. Már a harmadik bíró váltja egymást a perben, és az új bíró most újabb halasztást kért a törvényszéktől, hogy megismerkedhessen az eddig felhalmozódott, hatalmas mennyiségű peranyaggal. Ezért vetődött fel a vádlott ideiglenes szabadlábra helyezésének lehetősége a per folytatása előtt, amelyet mindkét fél (a törvényszék is, de maga Šešelj is!) feltételekhez kötne – de erről később. Mindenesetre ezek az előzmények és ezek a számok bizony arról tanúskodnak, hogy a šešelji önkéntes küldetés máris részsikerrel járt, mert ha egy bíróság 11 évnyi pereskedés után sem látja még az ítélethirdetés lehetséges időpontját sem, akkor az tényleg megkérdőjelezi annak élet- és működőképességét.
Mielőtt még az a vád érne, hogy tulajdonképpen dicshimnuszt akarok írni a kilencvenes évek hírhedt és rettegett csetnikvajdájáról, vizsgáljuk meg egy kicsit a jelenség korábbi, szerbiai szakaszát is. Nem kell nagyon, elég egy kis felületes vizsgálódás is. Elég csak előszedni és feleleveníteni kettőt Vojislav Šešelj sok híres és elhíresült mondása közül. Az egyik, talán a leghíresebb, mely szerint rozsdás kanalakkal kell kivájni az ellenség gyerekeinek szemét. A másik, a számunkra legemlékezetesebb, mely szerint szendvicset kell adni minden vajdasági magyarnak, mielőtt útra kel, hogy végleg elhagyja Szerbiát. Felesleges minden további politikai elemzés, bizonyítási eljárás, a felelősség megállapítása, ennyi bőven elegendő ahhoz, hogy kétséget kizáróan megállapíthassuk: egy sérült és beteg emberről van szó, akit semmiképpen sem szabad a hatalomnak még a közelébe sem engedni, de közveszélyes volta miatt az is erősen kérdéses, hogy egyáltalán van-e helye a szabad társadalomban.
A jelenség harmadik szakasza most egészen furcsa fordulatot vett, vagy vehet. A hágai törvényszék, közvetett módon beismerve saját tehetetlenségét, felkínálja az ideiglenes szabadlábra helyezés lehetőségét Šešeljnek, bizonyos feltételekkel: nyomkövető bilincset kell viselnie, nem lehetnek nyilvános szereplései stb. De – állítólag – Šešeljnek is feltételei vannak: esze ágában sincs semmilyen bilincset viselnie, természetesen nyilvánosan fogja bírálni a hágai törvényszéket Szerbiában, és ami a legfontosabb: nem ideiglenes szabadlábra helyezést kér, hanem tartós felmentést valamennyi vádpont alól. Egyes szerbiai újságok pedig máris azzal kezdtek el szórakozni, hogy Vučić most mennyire retteg Šešelj potenciális hazatérésétől, és hogy visszatérése milyen politikai fordulatokat válthat ki Szerbiában.
Tényleg, ezzel a témával csak szórakozni lehet, mást nemigen. Nem tudom, lehet, hogy erős a hasonlat, mindenesetre potenciális filmrendezők figyelmébe ajánlom a következő forgatókönyv-ötletet: Hitler 11 év után feltámad és megjelenik Berlin utcáin. A kérdés: hogyan fogadja őt a német nép és az épp aktuális kancellár? Hát… Biztos vannak fanatikus hívők, azok mindig mindenhol vannak, de hogy mindazok után, amiken a német nép keresztülment az ő vezetése alatt, a döntő többség üdvrivalgással és lelkendezve fogadná… Vannak kételyeim. Mint ahogy Šešelj esetében is.
A helyzet tehát egészen groteszk. Šešelj haza akar jönni és mindenáron bohócot akar csinálni magából. A hágai törvényszék pedig ezt mindenáron meg akarja akadályozni.
Én a helyükben megengedném.
