Állítólag egyszer találtak egy olyan, római korból származó kőtáblát, amelyen a légió katonája arról értekezik: azt beszélik, hogy hamarosan lerövidítik a szolgálati időt… Katonai pszichológiával foglalkozó szakkönyvek legalábbis erre hivatkoznak, hogy bizonyítsák: amióta létezik hadsereg a világon, azóta a katonák egyik kedvenc beszédtémája a szolgálati idő lerövidítése.
A talán kissé kényszeredettnek tűnő párhuzam csak azért, hogy felvezessük a tételt: amióta létezik villanyáram a világon, azóta folytonosan visszatérő téma annak drágítása. Legalábbis Szerbiában. Csak a Magyar Szó csak márciusban már legalább négyszer foglalkozott ennek lehetőségeivel. Vagyis, a téma ismét aktuális.
A drágulás persze sohasem lehet jó hír a fogyasztó számára, de ha mégis megpróbálunk elfogulatlanul hozzáállni a témához, akkor mindenekelőtt arra a kérdésre szeretnénk (objektív) választ kapni: mennyire indokolt ez a (várható) intézkedés? A kormányfő a napokban úgy nyilatkozott a Blic napilapnak, hogy „a mi áramunk messzemenően a legolcsóbb egész Európában”, az istinomer.rs című (röviden: a politikusok és közéleti szereplők nyilvános kijelentéseinek valóságtartalmát vizsgáló) honlap pedig ezt a kijelentést úgy értékelte, hogy „majdnem igaz”. És valóban, „majdnem” teljesen igaznak kell tekintenünk ezt az állítást, mert az Európai Unió statisztikai intézete, az Eurostat adatai szerint egész Európában csak Koszovóban olcsóbb az áram, mint Szerbiában. Csak néhány szemléltető adat, növekvő sorrendben: Koszovó 0,0552 (euró/Kwóra), Szerbia 0,0607, Macedónia 0,0785, Montenegró 0,1031, Magyarország 0,1202, Horvátország 0,1312, Szlovénia 0,1630, Ausztria 0,2021, Olaszország 0,2446, Németország 0,2981. Vagyis, Németországban – ahol a legdrágább az áram egész Európában – majdnem ötször annyiba kerül egy kiloWatt/óra áram, mint Szerbiában, míg Montenegróban, Magyarországon és Horvátországban körülbelül kétszer annyiba. Más elemzések is alátámasztják a kormányfő állítását, például a magyarországi Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) egy tavalyi kimutatásából az derül ki, hogy 23 vizsgált európai fővárosból Belgrádban a legolcsóbb a villanyáram az átlagos fogyasztó számára.
Ezekből az adatokból kiindulva tehát úgy tűnik, valóban van tér az áremelésre, de persze az is teljesen egyértelmű, hogy ezek csak abszolút számok, amelyek semmilyen más paramétert nem vesznek figyelembe, például az egyes országokban levő átlagfizetést, vagy a lakosság vásárlóerejét. Ilyen összehasonlító elemzéssel sajnos nem szolgál az Eurostat, de a napnál is világosabb, hogy ha például a vásárlóerő paritást is figyelembe vennénk, illetve azt, hogy egy adott országban az átlagos fogyasztó a jövedelmének hány százalékát, mekkora hányadát kell, hogy villanyáramra, és egyáltalán, energiára fordítsa, akkor az teljesen más sorrendet eredményezne.
Sokkal előrébb tehát nem jutottunk, a fentiek alapján továbbra sem lehet egyértelműen és tárgyilagosan megválaszolni a kérdést, akkor most indokolt-e az áremelés, vagy sem. Ha egyáltalán van tanulság ebből a drágítás körüli legújabb hercehurcából, akkor az nem is ekörül a kérdés körül keresendő, sokkal inkább Szerbia általános gazdasági erejére és tárgyalási pozícióira lehet következtetni belőle. Azt ugyanis a szerb kormány több tagja is kijelentette (például Dušan Vujović gazdasági miniszter, vagy épp Kori Udovički közigazgatási és helyi önkormányzati miniszter), hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) újabb készenléti hitelének egyik feltétele az áram árának emelése volt, Daehaeng Kim, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerbiai irodájának vezetője pedig ezt meg is erősítette a nemrégi kopaoniki üzleti fórumon adott nyilatkozatában. Az alku tényét tehát mindkét fél megerősítette, ennélfogva igaznak kell tekintenünk. A tanulság pedig mindebből az, hogy a kormányfő és a kormány minden sikerpropagandája ellenére Szerbia gazdasági potenciálja továbbra is gyenge, az ország az IMF köldökzsinórján él, gazdaságpolitikáját nem autonóm módon határozza meg és dönti el, a feltételeket külföldről diktálják.
