Ne feledkezzünk meg arról, hogy az élet folyamatos változás és minden mindennel összefügg. Főként akkor ne feledkezzünk meg erről, amikor azon sopánkodunk, hogy ma már semmi sincs biztonságban és semmi sem szent. Az erkölcsi normák valóban eltolódtak, és nem csak a fiataloknál.
A közelmúltban olvastam a ledöbbentő hírt, hogy Topolyán ellopták az árvácskákat a központban kihelyezett virágtartókból. Lelki szemeim előtt rögtön megjelent Maris és Julis néni, amint felkötik a terepszínű kendőjüket és az éj leple alatt végrehajtják az Árvácska-akciót. Nem szép dolog ez, mert azokban a virágokban mindenki gyönyörködhetett volna, s szebbé tették volna a település arculatát, de mégsem tudok haragudni Maris és Julis nénire. Huszonöt éve azt látják, hogy lecserélhetetlen politikai garnitúrák a közöst dézsmálják és költik a közpénzt téves elképzeléseikre, büntetlenül. A kisembernek egyre kevesebb jut, de ez csak a kampányok során téma, akkor is csak a valójában hasonszőrű politikai ellentábor vonatkozásában. Ők a hibásak, nem mi, ők lopnak, nem mi! Maris és Julis most úgy érezte, hogy ők is kiveszik a részüket a közösből. Nem milliókat, csak néhány árvácskát. Épp ezért nem rájuk haragszom, hanem azokra, akik miatt lopniuk kell az árvácskákat.
Azokra sem haragszom, akik lopják a fát a szülőfalum határából. Lovaskocsival, dragaccsal akcióznak, s teszik ezt azért, hogy tüzelni tudjanak a télen. Idegesítő dolog, de idegesítő az is, hogy a tehetős földműves százezer eurós kombájnjával szándékosan kitapossa az út mellé ültetett facsemetéket. Nem hármat-négyet telente, hanem az összeset, mert attól fél, hogy ha felnő a fa, akkor nem fér el a gépével.
Nem haragszom azokra sem, akik annak idején ellopták a versenybiciklimet. Inkább dühítenek azok az úgynevezett „üzletemberek” és az őket kiszolgáló politikusok, akik ellopták a szövetkezeteket, a gyárakat, az emberek megélhetését. Szép emlékek kötöttek a versenybiciklimhez, amely arról tanúskodott, hogy gyerekkoromban bizony jól éltünk a szüleim fizetéséből. Épp ezért nem arra haragszom, aki ellopta a biciklimet, hanem arra, aki a jövőnkkel tette ezt.
Nem tapasztaltam, csak az újságban olvastam annak az újvidéki zsebtolvaj bandának a tevékenységéről, akik pénztárcákat lopnak. Szörnyű dolog másokat megkárosítani, de mégsem a zsebtolvajok váltják ki megvetésem, hanem azok, akik feketén, éhbérért dolgoztatnak családapákkal, családanyákkal. Ezek az újdonsült vállalkozók maguktól és családjuktól semmit sem sajnálnak, viszont azoktól, akik megkeresik számukra a pénzt, még a minimálbért is. Nem mindig az a tolvaj, akiről azt mondják.
Zavarnak az új arcok a falumban. Egyiptomiaknak hívják magukat, nem dolgoznak, megvásárolják a házakat és nagyon mások mint mi. Talán egy kicsit tartok is tőlük, de mégis, harag helyet igyekszek megbékélni velük. Sok barátom, ismerősöm ment külföldre, nem szeretném, ha rájuk is csak azért haragudnának, mert mások, mint az ottaniak. Inkább haragszom azokra, akik miatt elmentek a barátaim.
Idegesít, ha a gyerekek az iskolából hazafelé menet eldobják a szemetet az utcámban. Még jobban kihoz a sodromból, ha velük vannak a szüleik és ők is a gyerekkel együtt szemetelnek. Mégsem tudok rájuk igazán haragudni, mert eszembe jut az a topolyai üzem, amely iparilag szennyezi a Krivaja folyót és mára kipusztította az élővilágát. Miért haragudjak arra az együgyűre, aki eldobja a cigisdobozt a házam előtt, amikor környezetvédelmi díjat kapott az a vállalat, amely megmérgezte a falum folyóját?
Dühítenek mindazok, akik önzésükkel, rövidlátásukkal aktívan hozzájárulnak a jövőnk tönkretételéhez. Ők nem képesek változtatni, de inkább lesznek kapitányok egy süllyedő hajón, mint hogy átadják a kormányt. Mindegy, hogy haladó vagy demokrata, üzletember vagy maffiózó, rendőr vagy tolvaj, kék vagy zöld, ugyanaz, csak a csomagolás más. Ők azok, akikre haragszom, mert míg a pecsenyéjüket sütögetik, addig a tehetséges fiatalok elhagyják az országot. Talán majd egyszer, ha kinyitják a szemüket és meglátják, hogy mit tettek, akkor az én dühöm is elmúlik.
