A kutatók szerint az utóbbi ötven évben sokkal többet változott a világ, mint az azt megelőző száz évben. A leglátványosabb az informatikai forradalom, amely alapjaiban változtatta meg az életünket. Nem csak a telefonok és a világháló elérésére alkalmas aprócska gépek, de a hatalmas gyártósorok is másként működnek, szintúgy otthon a háztartási gépek. S persze mi is mások lettünk, csak erről kevesebbet beszélünk. Vagy nem is nagyon akarunk erre odafigyelni, foglalkozni vele, mert a kérdés kényelmetlen.
Olyan identitásválságban élünk, amelyben sem a nő, sem a férfi nem érzi jól magát. A nők szerepének megváltozásáról, a társadalomban betöltött szerepükről és a nemi egyenjogúságukról az országok kormányai nyilatkoznak, védelmi rendszereket, politikai állásfoglalásokat fogalmaznak meg, a feminista szervezetek pedig zúdítják ránk a panaszt, hogy a nő felé megfogalmazott társadalmi elvárásokba a szebbik nem belerokkan. Ezt én is így gondolom.
Valóban túl sok egy nőnek az egzisztenciai versenyben lépést tartani a férfiakkal, otthon jó anyának lenni és minden pillanatban vonzó nőnek mutatkozni. Azt hiszem, mindhárom szerepkört maradéktalanul nem is lehet betölteni. Részlegesen is csak úgy, ha ehhez van egy társ. Egy olyan társ, aki átvállal valamit a terhekből.
Itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, ami identitásválságot okoz mind a nőnek, mind a férfinak. A társadalmi változások megkövetelik, hogy a nő férfiként viselkedjen bizonyos helyzetekben, a férfitől meg azt, hogy nőként viszonyuljon bizonyos dolgokhoz. Módosult a klasszikus értelemben vett női és férfi szerep, sőt azt is mondhatnám, hogy oly mértékben deformálódott a hagyományos patriarchális viszonyrendszer, hogy ez terhes a nő és a férfi számára egyaránt. Azért terhes, mert az elvesztett helyébe nem alakult ki egy új modell.
A férfiak családfenntartó szerepét elsodorta az élet. A legtöbb családban kénytelen a nő is munkát vállalni, tehát a kenyérkereső kizárólagos és nagyon fontos szerepét a férfinak meg kell osztania a nővel. Az egzisztencia megteremtése olyan kiváltságokat jelentett a férfiaknak, ami szinte minden egyéb munka alól felmentette őket és tekintélyt parancsolt. Ezzel egyidőben a női szerep is módosult, s már nemcsak a háttérben tevékenykedő, az otthon melegét biztosító feleség lett a nő, akire a kedvesség és a báj jellemző, s akinek a dolga a gyermeknevelés, a családi élet zökkenőmentes megszervezése, hanem ő is munkavállaló lett, ő is kér a nyilvános és nem nyilvános elismerésből.
De nézzük, a trónfosztott férfiak hogyan találták fel magukat a megváltozott szerepkörben, lévén, hogy ma az ő napjuk van, a férfiak nemzetközi napja. Én azt látom, legalább olyan súlyosak a férfiúi identitásválság gondjai, mint a női emancipációé.
Mivel már nincs szükség a férfi maszkularitására, egy bizonyos rétegük feminin tulajdonságokat vett fel: rendszeresen jár kozmetikushoz, gyantáztatja magát, sokat foglalkozik ápoltságával. Talán mindenek közül a divat reagált a leggyorsabban a férfi identitásválságra: elkezdték gyártani az uniszex ruhadarabokat. Már nem fontos, hogy kifejezetten férfiholmikba járjon az erősebbik nem, az a fontos, hogy jól nézzen ki. (Vannak olyan vélemények, miszerint nem tartunk már messze attól, hogy a divatdiktátorok bevezessék a férfiak számára is a szoknya viseletét.)
Mivel még mindig férfiközpontú társadalmakban élünk itt Közép-Európában és a Balkánon, a nemi identitásválság megviseli a térség férfinépességét.
Ha a mostani fiatal fiúkat nézzük, azt látjuk, hogy már nem úgy indulnak neki az életnek, hogy ők a gavallérok, hogy gyakorolhatják a férfiúi felsőbbrendűségüket. Nem tehetik, mert egyszerűen a szülő nem tud annyi pénzt adni a gyerekének, hogy az a barátnőjét megvendégelje minden hétvégén, hogy nyaralni vigye… Mostanában mindenki a saját fogyasztását fedezi, a nyaralás költsége pedig megoszlik, ez lett a természetes. Már itt megkezdődik az identitásvesztés.
A családban működő férfitől, mivel nem képes megteremteni a család megélhetéséhez szükséges pénzt, joggal várjuk el, hogy otthon mosogasson, takarítson, pelenkát cseréljen. Attól még, hogy a családban természetesnek tűnik ez, nem kell azt gondolni, hogy a férfiak ezt sérülés nélkül megússzák. Egy férfiúi társaságban soha sem kezdenek el arról beszélgetni, hogy otthon ki mit segített a feleségének, vagy hogy ma az ő dolga volt felporszívózni. Ez férfitársaságban felér a szégyennel.
De térjünk vissza ismét a divathoz. Az uniszex ruhadarabokat és az elnőiesedett férfidivatot a „domináns hím” attitűdöt hangsúlyozó divat követte: bajuszt növesztenek a férfiak. Ez csak nekik áll jól, ez a férfiasság megjelenítésének egyik fontos látványossága. Mintegy fogódzó ebben az identitáskáoszban.
Szembe kell néznünk a férfi és a női szerepek összemosódásával és a mindennapokban meg kell ezzel birkóznunk. Azt gondolom, sokkal könnyebb a legújabb digitális kütyü kezelését megtanulni, semmint az emberi kapcsolatok szövevényében eligazodni. Ezen a téren a sikerhez, meglátásom szerint, belső iránytűre van szükség. Akinek szerencséje van, az visz ehhez valamiféle segítséget otthonról, a családból, akinek meg nincs, maga kell, hogy megküzdjön az élet kihívásával. Heinrich Jung-Stilling szerint két legszebb dolog van az életünkben: „az otthon ahonnan elindulunk, és az otthon, ahová tartunk”. S e két dolog sarkköve a női és a férfi identitás, a közöttük lévő harmónia.
