Egy brazil kisvárosban, a mintegy 65 000 lakosú Januáriában egy oknyomozó újságíró megalapította a Barátok Társasága nevű szervezetet, amelyeknek mintájára ma már országszerte közel kétszáz olyan társaság működik, amelyek helyi szinten küzdenek a korrupció ellen. Fábio Olivia nem bírta tovább nézni, ahogy a korrupció tönkreteszi szülővárosát, úgy érezte, a visszamaradottság egyedüli oka a megvesztegetés. Közel nyolc éve küzd a jelenség ellen, és felügyeli a közpénzek költését Januáriában. Mivel a korrupció elleni harchoz hiányzott a szakértelem, az elszántság, és nehéz volt információhoz jutni, Fábio Olivia nagy hangsúly fektet a fiatalok képzésére, jómaga pedig időközben elvégezte a jogi egyetemet.
Vajon mekkora esélye lenne errefelé egy ilyen kezdeményezésnek? A közvélemény mifelénk különbséget tesz kis (hétköznapi) és nagy (politikai) korrupció között, és általában „a kis korrupció – nem korrupció” álláspontjára helyezkedik. Egy kutatás szerint például a magyar társadalom nagyobb része gyakorlatilag nem tekinti korrupciónak a számlaadás elmulasztását, az egészségügyi hálapénzt, az ügyintézők megajándékozását és ha valaki pénzért vásárol állást magának. Az állampolgárok mifelénk is inkább csak a befolyásos személyektől várják el, hogy tartsák távol magukat a korrupciógyanús ügyletektől, azaz az átlagember szintjén sokkal megengedőbbek vagyunk, a politikusokat viszont mélységesen megvetjük ugyanezért.
Mivel korrupciós kontroll helyi szinten jószerivel nem is létezik, jóval nagyobb hangsúlyt kellene fektetni az ellenőrzést felvállaló civilekre. Szerbiában a közbeszerzések jelentik a legnagyobb állami kiadást, de csak elvétve vannak olyan szervezetek, amelyek a körmére néznek a közpénzek vidéki elköltőinek. A Dragan Dobrašnović által alapított Toplički centar za demokratiju például decemberben rács mögé juttatta a felelősöket (a volt polgármestert és a kivitelező cég ügyvezetőjét) az alapító szülővárosában, Prokupljében a játszótéri beszerzések során tapasztalt visszaélések miatt – ehhez azonban Dobrašnovićnak azt is fel kellett vállalnia, hogy a kisváros utcáin szembetalálkozik a lebukott beszállító édesapjával, aki ráadásul a felesége cégének egyik ügyfele. Az Óbecsei Ifjúsági Szervezet különös módon ugyancsak a játszóterekre vonatkozó megbízásokat találta törvényellenesnek a községben, bár itt egyelőre feljelentés nem született az ügyben. Hogy hasonló dolgok máshol is elkezdődjenek, ahhoz a civil kontrollőrök anyagi függetlenségére, elhivatottságára, szakmai felkészültségére és kitartására is szükség van.
Csakhogy ez a kontroll nehezen képzelhető el egy olyan adatbázis nélkül, amelynek a segítségével értékelni lehet egy-egy aktuális ajánlat adatait. Enélkül szinte lehetetlen eldönteni, hogy vajon valóban drágán vették-e az irodaszereket vagy a jogi tanácsadást, és nem látni azt sem, hogy X önkormányzat az elmúlt években szinte kizárólag az Y Kft.-vel kötött szerződést irodai gépek karbantartására az átlagnál jóval drágábban. A korrupció ráadásul nemcsak a reálisnál 10–30 százalékkal magasabb árakat eredményez, de fölzabálja a minőséget is – hetente lehet olvasni gyorsan tönkrement utakról, játszóterekről, középületekről. Jelentősen korlátozza a versenyt is, mert ahol kialakultak a korrupciós kapcsolatok, ott szinte lehetetlen kívülről bekerülni a rendszerbe. Ez Szerbiában például azt jelenti, hogy a miénktől eltérő szervezeti kultúrájú külföldi cégek egy része eleve nem is vesz részt a közbeszerzések többségében.
Áprilisban várhatóan életbe lép az új korrupcióellenes törvény, és remélhetőleg ezzel együtt újabb kiskapuk zárulnak majd be. A helyi szintű korrupció visszaszorításából nem lesz történelmi jelentőségű esemény, de ha az új törvénnyel párhuzamosan a helyi önkormányzatokban is megszületne a politikai akarat, és megerősödne a civil kontroll, előbb-utóbb eljutnánk oda, hogy a köztudatban a „hétköznapi” korrupció is többé nem csupán szükséges rossz, hanem bűncselekmény lenne.
