Előfordul sajnos, hogy egy háztartás havi bevételei nem úgy alakulnak, ahogyan azt annak tagjai várták, s amikor egy ilyen helyzettel találják szembe magunkat az alanyok, indulhat a kezdeti idegességet követően a fejtörés: hogyan kell pontosan beosztani azt, ami van, illetve nélkülözni, azt, ami ezúttal nem létezik. Természetesen, vannak olyan kiadások, amelyekről egyszerűen a létszükséglet miatt nem mondhat le az ember, az alapvető háztartási, fogyasztási cikkek beszerzése nélkülözhetetlen. Hol tud hát ilyenkor valamennyit megspórolni úgy, hogy abban reménykedik, nem lesz semmilyen gyors következménye a mindennapi életére vonatkozóan? Bizony, sokan kénytelenek ilyenkor kissé elhalasztani a számlák befizetését, ahhoz a „hitelhez” nyúlnak, ami a legkézenfekvőbb. A mobiltelefonszámla, a kábeltévé, az internet, mind-mind várhatnak néhány napot, nem dönt a szolgáltató azonnal a kikapcsolás mellett. A villanyszámla kifizetésének és – legalábbis Újvidéken – a közműszolgáltatások számlájának a határidejét még ki is tolták valamelyest az elmúlt időszakban, a megszokott huszadika helyett mindkét szolgáltató szinte a hónap végéig, 28-áig türelmesen vár. De mi van akkor, amikor pont a hónap végére fogy el a pénz, s már ekkorra sem marad arra, hogy a mindennapok szürke világában botladozó pénzkereső törlessze, amit elhasznált? Belevág a merészebb forgatókönyvbe, s kihagy egy számlát, remélve, csak nem éppen ő lesz az talán ezrek, százezrek között, akihez azonnal kivonul például a villanyszolgáltató alkalmazottja és minden együttérzést hanyagolva elvégzi a rá bízott munkafeladatot, falusiasan fogalmazva szépen „levágja” a hálózatról, ellehetetleníti számára a villanyáram használatát.
Nem teszik jól, akik a gondviselésben bíznak, amikor a villanyáram fizetésének többszörös elhalasztása mellett döntenek, s úgy érzik, van a mestereknek éppen elég dolguk a szolgáltatónál, majd éppen őt találják meg. Olyat is lehetett hallani, hogy bizony az első mulasztást követően ott teremtek ahol nem kellett volna, s felszólítást adtak át, vagy intézkedtek is.
Gyerekkoromban, a kilencvenes években, naponta tapasztalható jelenségnek számított ez az intézkedés, melyet aztán a szegény ember esetében még azzal is megfejeltek, hogy az adósságon túl megfizettették vele a bekapcsolási díjat is, amikor eljött a törlesztés boldog pillanata, összegyűlt a pénz a tartozás kifizetésére. Manapság is vannak hasonló esetek, s ahogyan az egyik nagybecskereki ismerősömtől hallottam, nem sokat gondolkodik most sem az illetékes cég azon, hogy megvonja az áramszolgáltatást azoktól, akik nem törlesztenek időben. Lehet, hogy ma nem hallunk annyi esetet, mint a borongós kilencvenes években, de az tény, hogy a toleranciaszint ma sem sokkal magasabb. Az is lehet, hogy ez így is van rendjén, aki nem fizet, annak nem kell több jogot adni, mint annak, aki rendre időben törleszt. Csak hát, ha már így van ez, akkor nem ártana, ha mindenkire egyformán érvényes lenne a szabály. A szabályoknak ugyanis akkor van értelmük, ha mindenkire egyaránt vonatkoznak és minden esetben betartják azokat. Különben értelmetlenné, sőt visszaélési lehetőséggé fejlődnek tovább az előírások.
A napokban tették közzé az adatot, hogy a Szerbiai Villanygazdaságnak a szeptember kilencedikei kimutatás szerint 18,6 milliárd dinárral, azaz mintegy 170 millió euróval tartozott összesen húsz állami vállalat. A legnagyobb adósok között van a szendrői acélgyár, a Resavica, a bori kínai–szerb bányászati-kohászati vállalat, a Serbia Zijin, a kragujevaci Energetika, a belgrádi Infostan tehnologije cég, a paraćini üveggyár és mások. Az összes adósság, igaz, valamivel alacsonyabb most, mint egy évvel korábban, amikor is 22 milliárd dinárt tett ki. Ez a javulás viszont egyedül az RTB Bor kínai befektetőjének köszönhető, mely év közben törlesztett, s a korábbi 7,5 milliárd dináros tartozást lefaragta 1,6 milliárdra. A többiek csak növelték az adósságot az elmúlt egy év alatt is, így az ma nem tesz ki pontosan annyival kevesebbet, amennyit a kínaiak kifizettek a vállalt kötelezettségük teljesítése alapján. Az érdekesség az, hogy valamennyi vállalatban továbbra is van áram.
A Nemzetközi Valutaalap már többször követelte, hogy az állam hajtsa be az adósságot saját kezében lévő vállalataitól. Az illetékesek most attól tartanak, hogy mivel ez nem következett be, s a helyzet csak tovább romlott, az IMF küldöttsége egy következő látogatása alkalmával, láss csodát, még azt is kérheti a kormánytól, hogy tegyen lépéseket az energiaszolgáltatás felfüggesztése érdekében. Ilyenkor mindig nehéz eldönteni azt, hogy mi a rosszabb: megvonni az áramot, ellehetetleníteni a munkát olyan kulcsfontosságú cégekben, amelyek családok százainak adnak kenyeret, vagy kivételezni velük és hagyni, hogy fogyasszanak, s eszükbe se jusson fizetni közben a fogyasztást. Amikor figyelembe vesszük azokat az adatokat, hogy a legnagyobb adósok között olyanok is vannak, melyek az idén még egyetlen dinárt sem fizettek ki az elhasznált áramért, akkor azért elgondolkodik az ember rajta, hogy egy kis nyomásgyakorlás, figyelmeztetés nem ártana kezdetnek, ha nem is alkalmaznák rögtön a legdrasztikusabb megoldást és lehetetlenítenék el az adott cég alaptevékenységének végzését. Egyáltalán: miért olyan nehéz ezt megoldani, ha mindkét fél állami kézben van? Még meg is tudják beszélni könnyen a megoldást, Pista bácsit Nagybecskereken biztosan nem kérdezi meg senki, el tudja-e majd végezni az alaptevékenységét, ha nem lesz a házban villany…
Most tettek közzé egy listát a legjelentősebb hazai vállalatokról. A Villanygazdaság állt az élen. Mi lenne, ha nem kellene kivételeznie a legnagyobb adósokkal és meg tudná fizettetni a kintlevőségeit? Esetleg valakinek valahol pont ez a helyzet felel meg?
