Miért tart ilyen sokáig a kormány megalakítása, hiszen a Szerb Haladó Párt abszolút többséget szerzett a június 21-i választásokon? Mert nehéz idők következnek.
Egyrészt nem könnyű eldönteni, hogy az Európai Unió útján lépdelünk-e tovább, és szakítunk a hagyományos keleti (érzelmi, üzleti, stratégiai) barátságokkal, ugyanakkor itt lóg az a két évtizedes kolonc is, most már végre le kell zárni Koszovó kérdését is. Ennek kapcsán pedig az a nem mindegy, hogy egyedül vállalja a legerősebb párt a felelősséget a párbeszéd végeredményéért, vagy valakivel együtt, esetleg minden parlamenti párt együttesen részese akar ennek lenni. Mindezt csak nehezíti az előttünk álló egészségügyi és gazdasági válság is.
A koszovói kérdés komolyságára, vagy legalábbis döntő jellegére az is rámutat, hogy a kormányalakításra a bejelentések szerint már nem augusztus 25-e környékén, esetleg a hónap végén kerül sor, hanem a Fehér Házban tett, szeptember 3-i látogatást követő napokban lehet számítani, amikor amerikai közvetítéssel a Belgrád–Priština-párbeszéd gazdaságot érintő témái kerülnek előtérbe. Ez a találkozó is azt sugallja, hogy a pénzről szól minden, a bizniszről, a végkifejletet már nem övezi kétség, csupán akörül folyhatnak megbeszélések, hogy azért, amit az egyik fél ad, mit kap a másiktól.
Jelenleg ez a párbeszéd terheli le az államvezetés legfőbb kapacitásait. A kormányalakítás most másodlagos, még annak ellenére is, hogy az SZHP elnöksége a bejelentések szerint a napokban ül össze, hogy megvitassa a kormányfő személyének és a kormány tagjainak kilétét. Spekulálni sokféleképpen lehet, az pedig, hogy a köztársasági képviselőház esetében is csak hitelesítették a képviselők megbízatási idejét, a parlament elnökének és helyetteseinek megválasztására pedig még nem került sor, úgyszintén számos találgatásra ad okot. Amennyiben Aleksandar Vučić államfő, aki egyben az SZHP elnöke is, koncentrációs kormány mellett dönt végül, csak megerősíti, hogy a Koszovó kapcsán folytatott patrióta retorikát valahogy át kell terelni a közös felelősség mezejére. És az, hogy a 2022-es elnökválasztás kapcsán már most, a kimagasló népszerűség ellenére latolgatják az előrehozott parlamenti választásokat, arra utal, hogy az ország legfontosabb, legvitatottabb és legtöbb érzelmet megmozgató kérdésének lezárása után tudunk csak teljes mértékben az ország útirányára koncentrálni.
Tény, hogy végképp válaszút elé került Szerbia. Az, hogy az SZHP egyedül, vagy a hasonló nézetekkel, de erős orosz szimpátia-támogatással rendelkező Szerbiai Szocialista Párttal közösen folytatja-e az ország útját és saját politikai népszerűségének megerősítését, vagy a hazafias nézeteket valló Szerb Patrióta Szövetséggel, amely inkább a nemzeti örökség megőrzéséért száll síkra, míg az eurointegrációs folyamatokkal kivárna addig, amíg az EU-n belül elindult folyamatok le nem tisztulnak, hamarosan kiderül.
