A korabeli sajtó beszámolója szerint a zombori városi színházban 1888. április 7-én, Tolnai Lajos, „hazánk hírneves írója” a helybeli műkedvelők szíves közreműködése mellett irodalmi felolvasást tartott. Tolnai Lajos irodalmi munkásságáról Dömötör Pál járásbíró tartott előadást. Az irodalmi est után úgy tűnt, a fővárosi írónak nagy sikere volt a Bács-Bodrog vármegyei notabilitások körében, maga az író, a Bácska 1888. április 13-i számában nyilvános köszönetet mondott a megtisztelő fogadtatásért.
Hamarosan azonban kiderült, a Tolnai-est korántsem váltott ki olyan széles körű elismerést, mint amilyenben a szervezők reménykedtek. Bayer Ferenc a Bácska 1888. április 10-i számában két írásában is foglalkozott az irodalmi rendezvénnyel. A Tolnai-estély című értékelésének bevezető soraiban elmondta: örömmel vették hírét Tolnai Lajos azon elhatározásának, hogy Zomborba látogat, s az irodalomkedvelő közönség nagy várakozással nézett a kiváló műélvezetet ígérő estélye elé. A megjelenteknek azonban csalódniuk kellett, Tolnai Lajos előadása, és Mozgó uramról felolvasott novellette-je nem haladta meg „a vidéki dilettánsok” színvonalát, ezért történhetett, hogy a felolvasást hidegen fogadta közönségünk. Bayer Ferenc szerint „a mi közönségünk Tolnai irodalomtörténelmi előadásától többet várt, tanulni akart belőle, hogy aesthetikai ismeretei gyarapodjanak”.
Bayer Ferenc úgy érezhette, véleményét kellő módon árnyalnia kell, azért ugyanott A Tolnai-estély alkalmából címmel nyílt levélben fordult Dömötör Pálhoz, az irodalmi est szervezőjéhez. Meglátása szerint Zombor értelmisége az irodalom és a művészet puszta anyagi pártolásánál sokkal több adottsággal rendelkezik; képességeinél fogva, szellemi erejéből eredően módjában áll, hogy „külön önálló tűzhelyet rakjon az irodalomnak s művészetnek, hol lelke sugallata szerint áldozhasson az arra hivatott közönség támogatása kíséretében, melyet oda az eszményi szép vezet”. A Tolnai-estély haloványsága láttán fogalmazta meg a kérdést: miért ne lehetne Zomborban is olyan kör, mint Aradon a Kölcsey-egylet, Pozsonyban a Toldi-kör, Eperjesen a Széchenyi-kör, Sopronban az Irodalmi és művészeti kör? Az ilyen irodalmi és művészeti körök hathatós eszközei a művelődés előmozdításának, gócpontjai a városok értelmi társadalmának. „Miért ne lehetne nekünk is ilyen körünk?” – kérdezte a szerző Dömötör Pálhoz intézett levelében.
Tolnai Lajos író Pollák Zsigmond metszetén – Vasárnapi Ujság, 1879 (Forrás: wikipedia.org)
Molnár István Lajos, a Bácska felelős szerkesztője ugyanott megjelent Más kézből ezt írják nekünk című írásában már nem volt ilyen tapintatos: kijelentette, Tolnai Lajos A közügyek barátja címen felolvasott fővárosi életképének csak előadása volt élvezetes, „maga a darab alig valamivel volt különb a lapokban záporszerűen hömpölygő tárcaközleményeknél. […] nem az irodalmi oroszlánt, de még annak körmeit is alig láttuk. Legalább húsz egyén volt a színházban, aki egy délután, pipaszó mellett hasonló, sőt különb beszélykét tud rögtönözni.” Hozzátette: ha Zombor város értelmisége erkölcsi kötelességének érzi megmutatni az író iránti tiszteletét, akkor joggal várja el, hogy az író is megmutassa a város iránti elkötelezettségét. „Mi Tolnaitól egészen mást vártunk – írta Molnár István Lajos. – Vártunk legalább annyit, hogy az irodalmi színvegyítésnek néhány új fogását elárulja előttünk; szóval megmutatja, megérteti velünk, miben különbözik a hivatásszerű mester a műkedvelőtől, az ihletett költő a tárcagyárostól. És ezen várakozásunkban csalódtunk.”
Dömötör Pál a Bácska 1888. április 13-i számában megjelent, a szerkesztőhöz intézett A Tolnai-estély alkalmából című írásában hangsúlyozta: házigazdaként bántónak és méltatlannak tartja a Tolnai Lajos személyét és írói munkásságát ért bírálatokat. Bayer Ferenc írása kapcsán megjegyezte, nem világos a számára, „miféle okszerű összefüggés van az ön kritikája, s ama cikk között, mely szerint ön irodalmi társaságot szeretne itt létesíteni? […] Ha önnek Tolnai nem olyan jeles író, ki ildomos elbírálásban részesítendő, hát akkor mik vagyunk mi önnel együtt? Ha ön most Tolnait üti, mit fog majd tenni mivelünk?”
Molnár István Lajos, a Bácska felelős szerkesztője Levélváltás a Tolnai-estély alkalmából címmel a lap 1888. április 17-i számában két írásában is részletezte korábban megfogalmazott véleményét. Bayer Ferencnek azt üzente: ami a hazafiságot, a magyar államiság érdekeit illeti, Tolnai jóval inkább szolgálta volna ennek szent ügyét, ha szabad előadására kellően felkészül, s felolvasására sikeresebb művet választ. Meggyőződése – írta –, hogy a nemzetiségek lakta vidékünkön a magyar nemzetnek a kultúrában kell meglelnie biztos támaszát. Minden jó hazafinak kitüntetett feladata, hogy a magyar műveltséget a magasba emelje, és ne szolgáltasson alkalmat arra, hogy „saját egyéni fogyatkozásából az egész nemzet alacsony színvonalára merjenek következtetni. Ez az, amiért én Tolnait megróttam; ne mondhassa senki, hogy íme, ha országos hírnevű írótól csak ennyi telik, mit ér az egész nemzeti kultúra!” Második, Dömötör Pál barátomhoz címmel megfogalmazott levelében hangsúlyozta: „sajnáljuk, hogy tanulmányaink közben elvesztettük már a kedélynek azon könnyen boldogító naivitását, mellyel mindent, ami a budapesti Parnasszusról jó, belértékre való tekintet nélkül agyba-főbe dicsérjük”. Meggyőződése, hogy a Bácska, még akkor is, ha vidéki hírlap, megírhatja elmarasztaló véleményét egy fővárosi íróról.
Dömötör Pál a Bácska 1888. április 20-i számában megjelent Végszavam a Tolnai-estély vitájához című írásában Bayer Ferencet emlékeztette: valóban szilárd a meggyőződése, hogy Zomborban irodalmi kört kellene alakítani, s „ezen estély sikerétől véltem egyúttal függővé tenni az irodalmi és művészeti kör mielőbbi megalakítását is”. Molnár István Lajosnak pedig azt üzente: a történtek nem ingatták meg azon meggyőződésében, hogy a város és a vármegye művelt közönsége minden szépre és nemesre nem csak fogékony, de azokért lelkesedni is tud. „Van tehát itt jövője az irodalomnak és művészetnek, csak ne hátráltassa fejlődésüket éppen az a közeg, melynek azok vérágszerinti gyámolítójának kellene lennie, maga a – sajtó. Ezt a nem csendes munkát végezte most el a Bácska.” A történtek után több mint másfél évtizedet kellett várni, hogy 1905-ben végre megalakuljon a Bács-Bodrog megyei Irodalmi Társaság.
