1944 októberében Tito vezetésével, a szovjet csapatok oldalán a partizánok is bevonultak a Bácskába, és következett a rettenetes megtorlás. A kiváló szegedi történész, A. Sajti Enikő, a Tiszatáj 1991. februári számában megjelent Magyarok a Vajdaságban 1944 őszén című tanulmányában részletesen foglalkozott a történtekkel, felkutatott dokumentumok alapján rekonstruálta, nyomon követte az eseményeket. Tito és partizánalakulatai 1944. október elsején Fehértemplom mellett léptek a Vajdaság földjére, október 22-én a Bácska, Baranya és a Bánát területére bevezették a katonai közigazgatást, melynek létrehozásáról szóló rendeletet Tito marsall még október 17-én írta alá, s amelynek kifejezetten büntető funkciója volt. Az Újvidéken megjelenő Slobodna Vojvodina 1944. október 28-i számában közölték Nikola Petrovićnak, a JKP Tartományi Bizottsága tagjának Történelmi határozat című cikkét, melyben a szerző részletesen kifejtette a katonai közigazgatás bevezetésének célját és lényegét. „A német és magyar hódító hordákat ugyan szétvertük, illetve nyugatra vetettük, de az általuk széthintett mérges gyomot még nem irtottuk ki gyökeresen… Az idegen elemek tíz- és százezrei, akiket azokra a területekre telepítettek, ahol elődeink irtották ki az erdőket, csapolták le a mocsarakat, megteremtve a civilizált élethez szükséges feltételeket, még mindig lövöldöznek a sötétből harcosainkra, s az orosz katonákra, és mindent megtesznek, hogy megakadályozzák a helyzet normalizálását, arra készülve, hogy ebben a számunkra nehéz helyzetben a kellő pillanatban ismét hátunkba döfjék a kést. De lehet-e népünk álma békés, végezheti-e zavartalanul mindennapi munkáját, ha úgy érzi, körbe van véve olyan emberekkel, pontosabban szörnyetegekkel, akikkel örök időkre, életre-halálra szemben áll. Nézhette-e nyugodtan e szláv és délszláv területek lakossága azoknak a korcsfajzatoknak, árulóknak és renegátoknak a cselszövéseit, akik szabotálják a néphatalom intézkedéseit, és akik ügyetlenül álruhába bújva befurakodnak még a néphatalmi szervezetbe is? A nép érezte, hogy határozott lépésekre és energikus intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy biztosítsuk a nép jövőjét, valamint a Bánát, a Bácska és Baranya szláv és délszláv jellegét.” Ettől kezdve a megtorlás véres kimeneteléhez semmi kétség nem fért.
A katonai közigazgatás élére kinevezett Ivan Rukovina vezérőrnagy talán még ennél is nyíltabban fogalmazott, amikor kijelentette: a katonai közigazgatásra „a nemzeti jövő és a területek délszláv jellegének megőrzése” miatt van szükség. A szláv lakosságnak pedig kötelessége, hogy „segítse a nemzeti jövő szempontjából szükséges intézkedések bevezetését”. 1944. november 18-án azután elrendelték a németek internálását és teljes vagyonuk elkobzását, két nappal később, november 20-án megkezdődött a magyarok internálása is. 1944. december 1-jén a jugoszláv katonai közigazgatás vezetősége rendelettel megszüntette a magyarok munkatáborokba történő kitelepítését, ugyanakkor elrendelte a hadköteles férfiak rendes katonai alakulatokba, illetve munkaszázadokba történő besorozását. A magyarság helyzetén azonban ez mit sem változtatott: a Bácskában, a Baranyában és a Bánságban továbbra is folytak a törvénytelen letartóztatások és a kivégzések.
Időközben a már fölszabadított Belgrádban, 1944. november 3-i keltezéssel Vasa Čubrilović szerb író-politikus – Gavrilo Princip egykori szarajevói merénylő-társa – átadta az új hatalom képviselőinek A kisebbségi kérdés az új Jugoszláviában című tanulmányát, amelyben a jugoszláviai német és magyar közösség radikális felszámolását sürgette. Úgy vélte: „A kisebbségeknek minden polgári joguk megvolt, teljes oktatási autonómiát élveztek, és joguk volt a kulturális kapcsolatok ápolásához a nemzetükkel. […] Hogyan használták ki a jugoszláviai kisebbségek a mi nagylelkűségünket és türelmességünket? […] Minden kulturális és gazdasági kedvezményük arra szolgált, hogy felhasználják az előnyöket nyújtó ország szétrombolására.” A tanulmány írója hosszan sorolta a magyar hadsereg Bácskába történt bevonulását követő atrocitásokat, kiemelve: 1941 áprilisában „mészárlást” hajtottak végre Újvidéken, Zomborban és a titeli járásban, s a megszállása idején a vérengzéseknek a Bácskában összesen 20.000–25.000 szerb hazafi esett áldozatul, amiben – Vasa Čubrilović szerint – óriási szerepe volt a bácskai magyar kisebbségnek is. Mindezek ismeretében az új jugoszláv hatalomnak nem lehet más a feladata, mint megtalálni annak módját „hogyan lehet szétzúzni a kisebbségi tömböket a jelentős geopolitikai helyeken”. Hogy ne ismétlődhessen meg az a korábbi hiba, hogy az új jugoszláv hatalom megtűri az országban az ellenségeit, „a katonaságnak még a háborús tevékenység idején tervszerűen és könyörtelenül meg kell tisztítania a nemzeti kisebbségektől azokat a vidékeket, melyeket a mi népességünkkel szándékozunk betelepíteni.” Ha az új titói hatalom használhatónak ítéli Vasa Čubrilović „nemzetiség-politikai” javaslatát, a szerző tiszta szívből, hazafiúi elkötelezettségből, boldogan ajánlja föl tudását és segítőkészségét a népfelszabadító hadsereg és a partizánegységek Főparancsnokságának. Čubrilović nem fogy ki az ötletekből, azt javasolja: a katonaság részéről történő tisztogatáson kívül egyéb eszközökkel is rá kell kényszeríteni a nemzeti kisebbségeket a szülőföldjük elhagyására. „A kisebbségek tisztogatásánál külön figyelmet kell fordítani az értelmiségre és a gazdagabb társadalmi rétegekre. Ezek voltak velünk szemben a legrosszabbak, a legodaadóbban szolgálták a megszállókat, s ezért veszélyes őket a helyükön hagyni.” A kisebbségi kérdés radikális megoldását azonnal el kell kezdeni, hiszen a világháború utolsó, fegyveres szakaszában, ezt minden nagyobb feltűnés nélkül végre lehet hajtani. „Meglehet – írta az egykori szarajevói merénylő –, soha többé nem nyílik ilyen lehetőségünk, hogy etnikailag tiszta államot teremtsünk magunknak. Államunk minden nagyobb jelenlegi problémája, legyen az nemzeti-politikai, szociális vagy gazdasági, többé-kevésbé várhat egy későbbi megoldásra. A kisebbségi kérdést azonban, ha nem oldjuk meg most, soha többé nem fogjuk megoldani.” Hát megoldották – ha nem is egyedül Vasa Čubrilović ötletei alapján, de minden bizonnyal a titói hatalomgyakorlás elképzeléseinek megfelelően. Következett a partizánterror rettenetes korszaka.
*Részlet egy hosszabb tanulmányból.
Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele
