Hunyadi János várvédő vitézei és Kapisztrán János keresztes seregei 1456. július 22-én győzedelmeskedtek a Nándorfehérvárt ostromló II. Mehmed szultán hadai felett. A magyar vitézek diadalára azóta a déli harangszó emlékezteti a keresztény világot. Hunyadi János alakját a szerb népköltészet és a magyar hősi epika egyaránt megőrizte.
Radics György költő – még szabadkai tanár korában – 1869-ben a Fővárosi Lapokban közölte Divan, Prelo, Uszkocs, Polozsaj című, a dalmát népéletből vett dalok fordítását – ettől kezdve folyamatosan foglalkozott a délszláv népköltészet átültetésével magyarra. 1878 végén a zombori Bácskában megjelent Hunyadi János a szerb népköltészetben című tanulmánya, melyet a lap névtelen jegyzetírója 1879. január 7-én megjelent Szibinyani Jankó – és zombori Radics György című írásában lelkesen üdvözölt. Az elmélyültség nyújtotta magabiztosság megjelent a szerb hősi dalok ihletése nyomán született saját verseiben is, Tarkaságok (1881) című verseskötetének Délszláv dalok Hunyadiak korára című ciklusban olyan átköltések találhatók, mint a Szibinyanin Jankó nősülése, a Dojcsin Péter és Tucipeter bán és Mátyás király vitáját bemutató énekek, a Rigómezei dalok ciklusból pedig a Lázár fejedelem házassága, a Murat szultán levelet küld Lázár cárnak, és a Lázár szerb fejedelem pohárköszöntője című dalok, melyekből azon nyomban kiderül: Radics alaposan ismerte a szerb hősi énekek érzelmi mélységei mellett azok formai elemeit, képi sajátosságait és az énekes monoton előadásából származó ritmikai kötöttségeit is. Átköltései rendre megőrzik eredeti sajátosságaikat: „Mikor nősült Szibinyanin Jankó / Ő bejára sok várost, sok földet: / Híres Bosnyák és Hercegovinát, / Dalmáciát, Likkát és Korbávát, / S nem talála magához való nőt, / Csak Temesvárt a szép Ágnes lánykát.” (Szibinyanin Jankó nősülése) A Bácskai emlény című antológiában korábban már közölt A vak dalnok című saját versében pedig már teljes sikerrel mentette át a szerb hősi énekek valamennyi meghatározó elemét:
Ott, hol foly a ősz Dunának habja
És zuhogva sok száz malmot hajt:
Hol dalolva, vígan szép leánykák
Fehéríteni vásznat partra járnak,
S találkozván hajós kedvesökkel
Szerelemről alkonyon beszélnek.
Költeménye, A vak dalnok „tárgyra, kivitelre, hangra és verselésre nézve legjobb epikai darabja a gyűjteménynek – írta verseinek méltatója, Bergmann Ágost. – A bánatos, elégiai vonás a vak lantos boldogtalan sorsában nyilatkozik meg.” Verse a délszláv mondavilág és hősköltészet termékenyítő hatásáról árulkodik.
Zomborban sorra születtek Radics György szerb hősi énekekről írott tanulmányai, melyek némelyike a zombori Bácska mellett a Fővárosi Lapokban is megjelent: Csengity Aga I. éneke és Mazuranics ily cz. hőskölteményének ismertetése (1877), Hunyadi János a szerb népköltészetben (1878), A szerb népköltészetről, (1879) Rigómezei dalokból (Murat szultán levelet küld Lázár cárnak) – versfordítás (1880) és a Hunyadi Mátyás a délszláv költészetben (1884). Ez utóbbi tanulmányában összehasonlító elemzés nyomán kimutatta, hogy Vuk Karadžić Srpske narodne pesme című könyvének második kötetében csak azok a Hunyadi Jánosra vonatkozó dalok találhatók, amelyek az „Európa-szerte ismert keresztény vitézt” mint gyávát és erkölcsi gátlások nélküli zsarolót mutatják be. Voltak tehát újszerű, eredeti meglátásai, melyek írásainak kellő feszültséget kölcsönöztek.
Ilyen elvárások nyomán jelent meg 1882-ben a Rigómezei dalok című kötete, amely szerzőjét azonmód a magyar–szerb irodalmi kapcsolatok legavatottabb ismerőinek sorába emelte. A kötethez írt bevezető tanulmányában a szerb történelemnek azon évszázadait tekintette át, amelyek az 1389-ben bekövetkezett rigómezei vereséget követően katasztrófába döntötték a szerb népet. „Tesszük annál inkább, mert minket, magyarokat kiválóan érdekelhet ama sokféle viszony is, melyben elődeink Szerbia hajdani fejedelmei[vel] és népével összefűzve voltak.”
A kortárs szerb irodalom is nagyra értékelte Radics György fordításait. A zombori Pávlovits Jenő – aki 1875-ben lefordította és a Kisfaludy Társaság támogatásával megjelentette Jovan Jovanović Zmaj Rózsák című kötetét – Rigómezei dalok Radics Györgytől címmel terjedelmes írást jelentetett meg a Bácska 1882. október 17-i számában. Lelkesen emelte ki: a zombori fordító számos alkalommal bizonyította már, hogy nemcsak avatott ismerője a két nép irodalmának, de tisztában van a kulturális együttélés „hazánk közviszonyait érintő” jelentőségével is. Nem meglepő hát, hogy Radics György műfordítói munkássága ismételt örömet okoz a szerb irodalmi élet számára. „Különböző fajú és nyelvű népek – írta Pávlovits Jenő –, ha szellemi kincseiket kölcsönösen ismerik, átérezvén egymásnak életét, megismervén egymás jellemét, jó és rossz tulajdonságait, sokkal több okot fognak találni arra, hogy egymást szeressék, mint hogy egymást gyűlöljék. A tiszta irodalmi mellett tehát ezen szempont különösen az, melyből minden nyíltszívű hazafinak az ez iránybani munkálkodás jelenségeit üdvözölnie kell, mert irodalmi vívmányaik mellett azoknak egyik nagyjelentőségű kifolyása: a honi testvérnépek jellemének alapos megismerése.” A rigómezei szerb hősi énekek a szerb nemzet legértékesebb kincsei közé tartoznak, s mint ilyenek, az elmúlt századok legbecsesebb hagyományait rejtik magukban. Megtalálható bennük a nemzeti létezésnek majdnem minden öröme és bánata, dicsősége és tragédiája. A szerb népköltészet „a nép erényeit, a jó és rossz iránti hajlamát, szíve dobbanását, higgadt gondolkodásának irányzatát, családi, társadalmi és politikai életének majdnem minden jelenségeit tartalmazó dalos történelem, [ezért] az egyedített nemzeti élet nyitott könyve ez. Minden lapja, minden sora és betűje visszatükrözteti a nemzet jellemének egy-egy vonását, nem szűkölködve kiemelni: mi nemes, mi jó és magasztos, nem palástolva el: mi gáncsoló.” Pávlovits Jenő úgy vélte, vállalt föladata sikeres elvégzéséhez a fordítónak nemes tehetségre, kiváló nyelv- és népismeretre, mélységes történelmi tájékozottságra, mindamellett különös óvatosságra és jó ízlésre volt szüksége. Radics György esetében mindez együtt van.
Zomborban Schön Adolf kiadásában 1883-ban megjelent az állami főgimnázium igazgatójának, Radics Györgynek a magyar tanintézetbe járó szerb tanuló ifjúság számára készített A magyar történelem alakjai a délszláv költészetben című olvasókönyve is.
Nyitókép: A Hunyadi János emlékét őrző millenáris emlékmű Zimonyban (1896) - Mák Ferenc archívumából
