Minden, a sajtóban megfogalmazott írói keserűség, megbántottság, csalódottság és kiábrándultság ellenére is a XIX. század utolsó évtizedeinek délvidéki – Bács-Bodrog és Temes vármegyei – magyar irodalma a maga korábban soha nem látott fényeiben és pompájában mutatta meg önmagát.
Radics György – alig huszonöt évesen – társával, Hoós Dezsővel 1871 elején Szabadkán útjára indítottak a Bácska című, vegyes tartalmú heti közlönyt, ám reményeiben hamarosan csalódnia kellett, mert a hírlap – érdeklődés hiányában – 1873. március 9-én megszűnt. S a laptulajdonos, hogy némileg kárpótolja a lapjához mindvégig hűséges előfizetőit, elküldte nekik a Bácskai emlény (1873) című, általa szerkesztett antológia egy-egy példányát. Keserűsége a kötethez írt bevezető soraiból is kicsengett: „Nagyon, de nagyon szánandó helyzetben vagyunk mi bácskaiak a szellemi termékeket illetőleg. Ha valami eszme születik, csak azért lett meg, hogy meghaljon; életben tartani bajos volt, s ha kereste okát az ember mindennek, azt megtalálhatta: a közönyben.”
Radics György azonban jóval később – már főgimnáziumi tanárként –, 1878. július 7-én Zomborban, most már a vármegye hivatalos közlönyeként, újraindította a Bácskát. A hírlap beköszönő s egyben programadó vezércikkében maga a laptulajdonos-főszerkesztő a józan szabadelvűség vezérelte honszeretet ügyének szolgálata mellett tett hitet, ennek fényében ígérte a vármegye „közgazdászati, pénz-, kereskedelmi és iparviszonyainak” a fölkarolását és ösztönzését.
Határozott és erőteljes vármegyei forráskoncentrációt sürgetett, amikor kijelentette: szükségesnek véli, hogy minden, mi megyei címet visel és megyei érdeket szolgál, annak székhelye Zomborban legyen. A vármegye központjában legyen az otthona a Bács-Bodrog megyei gazdasági egyesületnek, a régóta tervezett Bács-Bodrog megyei történelmi társulatnak, a megyei írók egyletének, és mellettük létesüljön egy Bács-Bodrog megyei állandó színügyegylet is. Radics György végül a polgári erények szellemében így szólította meg olvasóit: „Föl tehát Bács-Bodrog vmegye nemes értelmisége! A tér nyitva – valósítsd, értékesítsd magad. Segítsd elő közvetlen sajátmagad, s közvetve az édes haza boldogulását.”
Radics György határozott és lelkes követőkre lelt. Tanártársa Városy Tivadar – aki tekintélyt és hírnevet 1891 után, az újvidéki királyi katolikus magyar főgimnázium igazgatójává történt kinevezését követően, kiváló nevelőként szerzett magának – a Bácska következő számában hosszan értekezett a nemzeti történelem megismerésének jelentőségéről. „Mit teszünk ma honunk felvirágoztatása érdekében?” – tette fel a kérdést írása bevezetőjében Városy. Mit teszünk annak érdekében, hogy a szebb, a jobb, a gazdagabb jövő alapkövét végre Bácskában is lerakjuk? A társadalmi, gazdasági és politikai viszonyok csak akkor fognak megváltozni, ha az alkotó munka a nemzet összes erőit igénybe veszi. Városy Tivadar felhívta a közvélemény figyelmét: bármerre tekintsünk is körül az országban, látni kell, hogy a bölcsebb vármegyékben sorra alakulnak meg az irodalmi, a művelődési körök.
Közülük a legújabb a debreceni írói társulat, melynek megalakulásáról akkoriban számoltak be a lapok. A cikk írója hasznosnak és üdvösnek vélné, ha az efféle kezdeményezést Bács-Bodrog vármegye magyar értelmisége is magáévá tenné. A szellemi műveltséget az írói kör – melynek hatáskörébe tartozna az irodalom ápolása, a megye múltjának földerítése és a megye természeti viszonyainak ismertetése – hathatósan emelhetné. Elsősorban a vármegyében született új irodalmi alkotások útját támogatná, de ugyanilyen odafigyeléssel egyengetné a megye elmúlt évszázadainak kutatását is. Bács-Bodrog megye ugyanis a többi megyékhez képest jelentősen megkésett történelmi múltja föltárásával. E hiányt lenne hivatott pótolni az írói kör. Nézetei kifejtését követően Városy Tivadar megjegyezte: „A Bácska […] kötelességét teljesíti, midőn most a szellemi műveltség felvirágzására hívja fel mindazok figyelmét, kiknek tehetségétől, ügybuzgalmától joggal vár a hon alapos munkát, vasszorgalmat.”
Már az 1878. november 7-i lapszámban megjelent Dekker Gyula Visszhang című vitairata, melyben Városy Tivadar meglátásával szemben hosszan fejtegette, Bács-Bodrog vármegye szellemi épüléséhez nem írói, sokkal inkább közművelődési körre volna szüksége, melynek hivatása lenne „a társas szellemet felébreszteni, és ezáltal odahatni, hogy a közönségben a szép, a nemes iránti érzéket vezesse, és azt kalauzolja, megismertetvén a szépet és jót, kiküszöbölje az irodalom ferde kinövéseit”. Dekker Gyula véleménye szerint elsőrendű célja és feladata ez minden vidéki irodalmi és művelődési körnek.
Ezen a ponton érezte úgy a Bácska, hogy a szerkesztőség által jegyzett vezércikkben ismét szóljon a közönséghez. Feltehetően Radics György volt az, aki a lap 1878. november 28-i számában megjelent Bács-Bodrog megyei laptársainkhoz című írásában hangsúlyozta: Városy Tivadar Bács-Bodrog megyei írói körről vallott elképzelését a lap időszerűnek és életrevalónak tarja, mi több, annak értelmiségi bázisát is látni véli. Az 1871-ben készült kimutatás szerint ugyanis Bács-Bodrog megyében 17 jeles – többnyire országosan is ismert – írót, 792 magasan iskolázott tanárt és tanítót, 401 papot és 167 ügyvédet tartanak számon. Mellettük többen vannak olyanok, akik elfoglalt állásuk mellett szentelhetnek csak időt az irodalom egyik-másik ágának, a földrajz- vagy a történelemtudomány művelésére. Könnyű belátni, mennyivel hatásosabb lenne ezek működése egy társulat, egy „morális testület aegise alatt”.
1879-re fordult az esztendő, amikor Fonyó Pál plébános, a bajai tanítóképző intézeti hittanára Keletéri álnéven három részből álló cikksorozatban foglalt állást a Bács-Bodrog megyei írói kör megalakítása mellett. Első, Legyen-e írói körünk? című, 1879. január 21-én megjelent írásában részletesen kifejtette: meglátása szerint a polgári osztály egyik legfőbb erénye, hogy a kitűzött társadalmi célok érdekében képes szövetkezni.
Így történhetett, hogy a Bácska – és vele együtt a déli vármegyék – 1867 és 1918 közötti polgári társadalma történetének fél évszázada során a teljes szépségében született meg és bontakozott ki a magyar irodalom és az irodalommal kapcsolatos tudományos élet, vele együtt a történetírás intézménye is. A polgár ekkor már a saját elképzelései szerint alakította a maga társadalmát, vállalkozott, építette az otthonát és a városát, iskolát teremtett, miközben ismeretei bővítése céljából távoli vidékekre utazott.
Nyitókép: Zombor, Bács-Bodrog vármegye közigazgatási központja a XIX. század végén (Mák Ferenc archívumából)
