A határőrvidék 1872-es felszámolását követően az ország déli részén is megkezdődött a civil intézményszervezés hatalmas munkája, melyről Steinbach Antal királyi tanácsos, torontálmegyei királyi tanfelügyelő Torontál vármegye és Páncsova törvényhatósági joggal felruházott város tanügyi állapota 1776/77–1889/90 című munkájában (1892) érzékletes képet festett. Az egykori katonai határőrvidék városaiban – így Pancsován is – az állami hivatalokban csak fokozatosan, kellő tapintattal, „érdemeik kellő méltatása mellett” lehetett felváltani az alkalmazásban lévő német, szerb és román anyanyelvű hivatalnokokat a magyarokkal. „A kormány átmeneti intézkedéseit – fogalmazott Steinbach Antal – a legszebb szabadelvűség, sőt mondhatom, hogy a határőrvidéki hivatalnokok iránti legnagyobb jóindulat jellemzi.”
A Pancsován 1842 júniusa óta működő német nyelvű Oberschulét – amely 1851 és 1863 között Keis. Kön. Unterrealschule-ként működött – a magyar kultuszminisztérium a maga irányítása alá vonta, s ettől kezdve programját a báró Eötvös József és társai által megalkotott, a magyar nemzeti hagyományokra épülő, 1868. évi XXXVIII. népoktatási törvény – majd annak minden későbbi változata – határozta meg. A magyar megújulást azonban csak egy merőben új, magyar tanári testülettel lehetett érvényesíteni, s ez nem volt egyszerű feladat. Tordai György A pancsovai állami főgymnasium története (1895) című munkájában részletesen bemutatta: a főreáliskola „beleszorult ugyan a magyar tanterv keretébe”, de közel egy évtizeden át, egészen az 1870-es évek végéig sok hányattatáson ment keresztül, mert „a német világból visszamaradt idegen ajkú tanerők” nemcsak a magyar tannyelvvel nem tudtak megbarátkozni, hanem a magyar szellemiségen belül sem lelték meg a helyüket, ami azután köztük és az új, teljesen magyar tanerők közt megannyi konfliktus okozója lett, és a „károsan visszaható ellentétek” erősen akadályozták az intézet normális működését.
Az átalakulási folyamat eseményeit A pancsovai m. kir. állami főgimnázium története (1910) című tanulmányában Románecz Mihály foglalta össze. Áttekintését az 1718-ban megkötött požarevaci béke méltatásával kezdte, kiemelve, hogy Pancsovának az ország egyéb hódoltsági részeivel együtt csak a török alóli felszabadulás után nyílt alkalma a kulturális életének föllendítésére, katonai-határőrvidéki jellege azonban – annak 1872-ben történt végleges megszűnéséig – erőteljesen akadályozta a kibontakozást. Románecz Mihály szerint: „A fényes ideál, melynek megvalósítását feladatunknak tűztünk: a tudomány és az erkölcsiség hirdetése, s ezzel karöltve, legfőképpen a valódi hazaszeretet, a magyar nyelv és műveltség ápolása, a kezünkre bízott jövő nemzedékeknek vallás és nemzetiség különbsége nélkül királyt és hazát szerető, törvényt tisztelő, s csak a józan haladás útján előre törekvő polgárokká nevelése.”
Az 1880–1881-es tanév elején a pancsovai reálgimnázium főgimnáziummá minősítésének első lépéseként az intézmény a fiatal és kiváló képesítéssel rendelkező tanárok jeles csoportját kapta a magyar kultuszminisztériumtól. Kiss Lajos, a történelem és a földrajz tanára, Láng János, a francia nyelv és irodalom tanára, Románecz Mihály, a magyar nyelv, irodalomtörténet és történelem tanára, Tordai György igazgató, a földrajz és a történelem tanára, Vizoly Zakariás, a német nyelv és irodalomtörténet, valamint a latin nyelvészet tanára, Wigand János, a magyar és német nyelv és irodalomtörténet tanára, valamint Erdős József református lelkész, hitoktató mellett 1881 őszén érkezett az al-dunai városba Fináczy Ernő bölcsésztudor, a görög és latin filológiának tanára is.
Megjelenésük új korszakot nyitott az intézmény, Pancsova város és az egykori határőrvidék kulturális és szellemi életében.
1886-ban azután – Pancsova város főispánja, rudnai Nikolics Sándor, Dessewfy Izidor nyugalmazott törvényszéki bíró, Kiss Mór ügyvéd és Kéry Gyula, későbbi főispáni titkár vezetésével – megalakult a Gromon Dezső Egylet, melynek „czélja leend minden nemes czélú magyar ügynek erkölcsi és anyagi támogatása”. Történetét Steinbach Antal A páncsovai Gromon Dezső magyar nyelvterjesztő egyesület – Magyar dalkör és társaskör című tanulmányában foglalta össze.
Ettől kezdve Pancsován és környékén óriási lendületet vett a magyar közélet megszervezése: Antal József állami alügyész, Gerdanovics Sándor törvényszéki bíró, Herglocz Antal törvényszéki elnök és Dózsa Imre polgári iskolai tanító kezdeményezése nyomán 1886-ban megalakult a Pancsovai Társaskör is, mely amolyan kaszinóként működve szerette volna „felolvasások és mulatságok rendezése által előmozdítani a művelt társas életet”. A nyelvterjesztő mozgalom jegyében Petykó Anna tanítónő Lemle Rezső együttműködésével 1901-ben összeállította és Wittigschlager Károly pancsovai kiadónál megjelentette A pancsovai tanítói fiókegylet területén tanítandó népdalok gyűjteménye című füzetet. „Az elemi iskolák legszentebb kötelességei közé tartozott mindenkor a hazafias érzelmek ápolása – olvasható a rövid előszóban. – Miután a dal egyik hathatós eszköze a hazafias érzelmek fejlesztésének, az éneklőkedv emelésének és a magyar nyelv terjesztésének, a pancsovai tanítói fiókegylet […] elhatározta, hogy egylete területén 50–60 magyar népdalt honosít meg, illetve kíván közkinccsé tenni. […] Így jött létre e művecske.”
Fináczy Ernő, a kiváló tudós és pedagógus, a kiegyezés utáni Magyarország iskolarendszerének, oktatási programjának és eszmei tartalmának egyik meghatározó alakja pályája elején három tanévet töltött Pancsován. Halála előtt papírra vetette emlékeit – melynek 1934. március 16-án tett pontot a végére –, és amelyet a kései utókor Fináczy-emlékfüzet címmel ismerhetett meg. E munkájában így foglalta össze élete nagy tanulságát: „Lelkemben mélyen gyökeret vert szüleim élő példájából ihletett ama vallásosság, mely nem külső formák megtartásában keresi érdemét, hanem abban a törekvésben, hogy lelkünk isteni eredetéhez méltón éljünk és a szó legszebb értelmében emberek legyünk.”
A pancsovai magyar királyi állami reál-gymnasium értesítője az 1881–1882. tanévtől – ugyancsak a pancsovai Wittigschlager Károly helyi nyomdájának kiadásában – egészen 1918-ig rendszeresen megjelent, s máig megkerülhetetlen forrása a Délvidék történelmének.
Nyitókép: Pancsova katolikus temploma a XIX. század végén (Mák Ferenc archívumából)
