Korának egyik legjelentősebb és legolvasottabb szerb írójaként, nem kevésbé publicistaként, Svetislav Basara több mint három évtizede állandó párbeszédet folytat a társadalmi jelenségek abszurditásaival, leleplező szándékkal hol bírálva, hol parodizálva a körülötte levő világot. Olykor polemikus, máskor szarkasztikus, néha dühös, de mindig szellemes megnyilvánulásaiban egy különleges szűrőn keresztül láttatja a valóságot, nem ritkán groteszk torzításokkal összpontosítva a figyelmet a lényegre.
Bár mintegy negyven regény-, novella-, dráma- és esszékötetével mindenekelőtt íróként tartjuk számon, különféle lapokban, mindenekelőtt a Danasban közreadott politikai kommentárjai azok számára is ismertté tették a nevét, akik kevésbé olvasnak szépirodalmat. A Laguna gondozásában a közelmúltban jelent meg Pušači Crvenog Bana című, Szerbia hanyatlásának vidám oldala alcímű kötete, amely mintegy félezer oldalas válogatást nyújt a szerző publicisztikai munkásságából. Néhány kivétellel a kiadványba gyűjtött több mint kétszáz jegyzet és esszé 2010 és 2017 között íródott, és sajátos látleletét képezi a tárgyalt időszaknak. Basara a közvéleményt foglalkoztató időszerű kérdések feldolgozásával, előzményeik felgöngyölítésével és esetleges hatásuk továbbgondolásával mutat rá a szerb identitás, nemzeti mentalitás és társadalmi tevékenység jellegzetességeire, időről időre leszögezve közben, hogy „Szerbia egy nagy titok”.
A szerb közéletről megfogalmazott markáns véleménye sokszor nagy port kavar, Zoran Jeremić szerint mindenekelőtt azért, mert Basara a nemzet kulturális és szellemi hanyatlásának okait belülről keresi: a pszeudoelitek uralkodásában, a kulturális parazitizmusban, a kvázi humanista képmutatásban, a szisztematikus dezinformálásban, a keresztény kulturális modellnek a nyugati gondolatiság legaljáról importált ateista szurrogátumokkal történő felcserélésében, a szenvedések glorifikálásában, a partikuláris érdekek elkendőzéseként szolgáló kollektivizmusban és még sok minden másban, ami évszázadok óta mérgezi ezt a térséget.
Basara szerint a szerb állam elsődleges gondja a gyenge intézményekben rejlik, aminek következtében a politikai döntéseket intézményeken kívül hozzák meg, mint írja, „a gond nem ennek vagy annak a személynek a hatalmában rejlik, hanem a politikai rendszer és az intézmények tényleges gyengeségében, az állam örökös befejezetlenségében, amely törvényszerűen annyira gyenge, amennyire erősek az intézménybitorló egyének”. Az áldatlan társadalmi állapotok másik okát a hatalom–nép közti kommunikációban kell keresni. Basara azt írja, hogy „az örökös szerb politikai doktrína a nagy üres beszéd, amelynek segítségével addig a szintig lehet hülyíteni a népet, amelyen már képtelen belátni, hogy a pszeudoelitek, annak ellenére, hogy folyton csak a népet és Szerbiát emlegetik, kizárólag önmaguk érdekében tevékenykednek”. Ehhez kapcsolódóan máshol azt írja, „butaság elvárni, hogy a sajtószabadságot azok a pártok biztosítsák, amelyekben nem létezik szólásszabadság és véleményütköztetés”.
Néhány évvel ezelőtt a Novi Magazinnak adott interjúban Basara azt nyilatkozta, hogy a hatalom lényege Szerbiában a 19. század óta nem változott, továbbra is orientális jellegű, és ugyanúgy gyakorolják, mint Miloš knéz idejében. „Habár léteznek valamiféle intézmények és papírok, van alkotmány és vannak törvények, a hatalomgyakorlás a szalonokból és a szlavákról zajlik.” Ugyanabban a beszélgetésben jelentette ki a következőt is: „Máról holnapra történő felvilágosodások következtében folynak az átvándorlások a szélsőbaloldalról a szélsőjobboldalra, a határok teljesen elmosódtak. Politikusaink többségét csak az foglalkoztatja, hogyan váltsa le Radenkót és nevezze ki helyette Milenkót, tüntesse el Đokót és hozza helyzetbe Mikót, kevesen vannak tisztában azzal, mi fán terem a politikai filozófia, mi az a politikai kultúra, egyáltalán mi a politikai hivatás.” A gondolatmenetet az egyik jegyzetben megfogalmazott megállapítással lehetne folytatni: „Itt a politika törzsi-testvéri felfogása dívik, egyféle parasztmachiavellizmus.”
Basara úgy véli, hogy a legjobbaknak kellene foglalkozni politikával, mint írja, „ha a legiskolázottabbak és a legjobbak felhagynak a politikával, annak irányítása törvényszerűen a legrosszabbak, legkíméletlenebbek és a legnagyobb haszonlesők kezébe kerül”. Ettől függetlenül a mindenkori politikai vezetés ténykedésére állandóan panaszkodó úgynevezett kulturális elittel sem bánik kesztyűs kézzel. Miután felróják neki, hogy Tadićtyal és Vučićtyal is készített interjút, felveti a kérdést, miért lenne szégyenletes beszélgetni ezekkel az emberekkel, hiszen mindketten választások útján jöttek hatalomra. Mint mondja, való igaz, hogy mindketten vétettek hibát a politikában, „de azért hibáztak, mert legalább tettek és megpróbáltak tenni valamit, az elit hibátlanoktól eltérően, akik általában semmit sem tesznek azon kívül, hogy pottyantgatnak az interneten”. Ugyanabban az írásban fel is szólítja ezt az elitet, hogy ha nem tetszik neki az adott állapot, akkor szervezkedjen és vegyen részt a legközelebbi választási megmérettetésen. Senki sem akadályozza meg ebben, kivéve lustaságát és imbecillis elvárását, hogy majd egy nap eljön a politikus herceg fehér lovon, aki majd mindenkinek a szükségei szerint biztosít mindent, és cserébe mindenkitől csak azt várja majd el, hogy annyit dolgozzon, amennyit akar, és akkor, amikor éppen kedve van hozzá.
Basara szúrós nyílvesszői a politikusok és az úgynevezett kulturális elit tagjai mellett célba vesznek mindent és mindenkit, ami jelenlétével vagy aki cselekedetével okot adott rá: így például a szerb pravoszláv egyházat, a tájékoztatási eszközöket, a cirill írásmód veszélyeztetettségét hangoztatókat, az álhazafiakat, a hivatásos politikai elemzőket, a tényeket mellőző múltértelmezőket, a minden választással újrakezdődő szerb történelmet vagy éppen a folyamatosan panaszkodókat. Politikai korrektségét közben sokszor félreteszi, helyenként egyenesen vulgáris, néha talán szigorú is, de mindig szellemes. Kimondatlan célja hozzájárulni a társadalmi káosz felszámolásához, s ehhez konkrét javaslatokkal rendelkezik: Tesla urnájának áthelyezése kapcsán például azt „üzente” a pátriárkának és a társadalompolitikai dolgozóknak, hogy sokkal jobban tennék, ha urnaáthelyezés helyett azon szorgoskodnának, hogy olyan légkört teremtsenek, amelyben lehetséges lenne egy újabb Tesla megjelenése.
