A washingtoni Smithsonian Intézet kezdeményezésére 2001 óta április a jazz hónapja. Ezzel összhangban világszerte koncertekre, műhelymunkákra, oktatási jellegű előadásokra és egyéb rendezvényekre kerül sor, amelyek együttes célja a tisztelgés a jazz nagyjai előtt, a figyelem ráirányítása a kortárs jazz-zenészekre, nem utolsósorban a zenei műfaj népszerűsítése.
Kétségtelen, hogy a jazz lényegét a zenészek nyújtják, és az igazi zenei élmény mindenekelőtt hangversenyen tapasztalható meg, a koncertlátogatások azonban a zenehallgatásnak mindössze csak a töredékét teszik ki, az emberek sokkal többet hallgatnak zenét az otthonukban, a munkahelyükön, az autójukban: bakelitlemezről, CD-ről, a rádióból vagy az internetes zenemegosztóról, mindenesetre felvételről.
Kezdő audiofilek is tudják, hogy óriási élménybeli különbséget jelent, milyen felszerelésről hallgatjuk a zenét: a lejátszó, az erősítő, a hangszórók, a kábelek minősége sokban meghatározza a zenei élményt. Hiába azonban a kifogástalan audiofelszerelés, ha a felvétel minősége nem kielégítő, torzít, susog, nincs meg a kellő összhang a hangszerek hangzása között.
A felvétel különösen befolyásolja az olyan zene élvezhetőségét, mint amilyen a jazz, ahol sokszor egy cintányér-csörrenés, halk lábdobbanás vagy az előadóból felszakadó sóhaj is hozzáad a műhöz. Egyértelmű, hogy a minőségi felvétel számos technikai eszközt és szakembert feltételez, ilyetén nyugodtan kijelenthetjük, hogy a zeneiparban meghatározó szereppel bír a hangmérnök, aki a zenészek által megszólaltatott hangokat rögzíti és keveri.
Háttérben tevékenykedő egyénekről van szó, akikkel ritkán szokás foglalkozni, a legjobbak azonban képesek kilépni a stúdió homályából, a jazztörténetben ilyen téren a legismertebbet Rudy Van Geldernek hívták, és a jazz hónapja alkalmából ezúttal az ő munkásságáról szeretnék szólni.
A tavalyelőtt a 92. életévében elhunyt mester pályafutása során közel kétezer lemezt rögzített vagy kevert. Többek között olyan jazzóriásokkal dolgozott együtt, mint Miles Davis, John Coltrane, Herbie Hancock, Thelonious Monk, Sonny Rollins, Horace Silver, Hank Mobley, Sonny Clark, Kenny Dorham, Lee Morgan, Donald Byrd, Dexter Gordon, Art Blakey, és a jazztörténelem számos jelentős albumja fűződik a nevéhez.
Rudy Van Gelder 1924-ben született Jersey városkában. Látszerésznek tanult, emellett amatőr rádiósként is tevékenykedett, hobbiból pedig a saját maga által fabrikált eszközökkel szülei nappalijában felvételeket rögzített. A Gil Melle szaxofonosnak készített felvételek Alfred Lion producer, a Blue Note lemezkiadó társalapítójának a kezébe kerültek. Liont lenyűgözték Gelder képességei, és csakhamar szerződtette. Van Gelder felvételei sokban hozzájárultak a Blue Note hírnevének megalapozásához, s ahhoz, hogy egy viszonylag kis kiadó neve elit jazzcímkévé vált.
A kitűnő hangminőség mellett a Van Gelder-féle felvétel legfőbb jellegzetessége a hangszínekben dús harmónia, a kiváló keverés és a természetesség: az az érzésünk, mintha a zenészek a közvetlen közelünkben játszanának. Egy 2012-es visszaemlékezésében elárulta, hogy „a korabeli technika teljesen képtelen volt visszaadni az élő koncert hangzását, neki kellett kikísérleteznie a lehető legélethűbb hangrögzítési módot”. Gelder nyilvánvalóan mesterien be tudta mikrofonozni a zenészeket, de senkit sem engedett az üvegfal mögé, és senkinek sem árulta el milyen eszközökkel dolgozik, úgy tartotta, hogy „mindent, amit az ő stúdiójáról tudni kell, azt meg lehet hallgatni a felvételeken”.
Az általa rögzített hangzást a legteljesebben a következőképpen foglalták össze: „Egy Van Gelder felvétel abban különleges, hogy felhang-tartalomban gazdag, természetes hangulatú, az egyes »zeneszerszámok« egyértelműen meghatározott helyen egymástól elkülönülve hallhatók. Egészen biztosak lehetünk abban, hogy minden részlet észlelhető, kellemes a hangzási egyensúly. Mi több, Van Geldernek különleges érzéke volt a felvételhez a hangzási textúrák és a hangulatok ábrázolásában.
Jazzalbumok, amelyek magukon viselik RVG kézjegyét (Gergely Árpád felvétele)
Pontosan hogyan csinálta mindezt, az rejtély – a »Blue Note-hangzás« fogalom. Rudy Van Gelder egy szerény és egyszerű ember volt sok szempontból, de hevesen védelmezte az alkalmazott mikrofonozási technikáit, a mikrofonok elhelyezését és az alkalmazott mikrofon összeállításokat. Stúdiójában a keverőpultjához senki nem nyúlhatott, ha kiment a stúdió-szobából a beállításokat fehér kendővel takarta le és az ajtót bezárta.”
A Blue Note-hangzás a jazzben valóban fogalommá vált, és 1953-tól 1967-ig a lemezek döntő többségét a lemezkiadónál Rudy Van Gelder rögzítette. A későbbiekben szabadúszóként más lemezkiadókkal is együttműködött, jazz-történeti jelentőségű művészekkel dolgozva együtt. 1998-ban kereste őt fel Hitosi Namekata, a Blue Note japán vezetője, hogy segítsen neki átmásolni a régi felvételeket CD-re, úgy, hogy megmaradjon az eredeti bakelithangzás. A Blue Note archívumából előszedett szalagokról több száz felvételt digitalizáltak 24 bites mintavételezéssel. Az újrakevert anyag CD-n immár a The Rudy Van Gelder Edition címkével ellátva látott napvilágot.
Nézem a polcon sorakozó CD-ket: Miles David: Birth of the Cool, Dexter Gordon: Go!, Grant Green: Idle Moments, Horace Silver: Song for my Father, Lee Morgan: The Sidewinder, Donald Byrd: Free Form, Art Blakey: Moanin', Sonny Rollins: Saxophone Colossus, Herbie Hancock: Empyrian Isles, John Coltrane: A Love Supreme,Blue Train, és így tovább, mind-mind magán viseli az utánozhatatlan Rudy Van Gelder kézjegyét. Erről minden alkalommal meggyőződöm, amikor egy másik CD után egy RVG-féle CD-t helyezek a lejátszóba: mintha a teljes zenei felszerelés kicserélődne.
„Nincsenek szavak annak leírására, hogy milyen fontos szerepet játszott a dzsessztörténetben” – hangoztatta a hangmérnök halálhírét bejelentő közleményében a Blue Note Records. Nem véletlen. A szavak lehet valóban elégtelenek egy ilyen jelentőségű életpálya kellő mértékű méltatásához, szerencsére megvannak a felvételek, és minden alkalommal, amikor meghallgatunk közülük egyet, érezhetjük, milyen fontos szerepet töltött be Rudy Van Gelder a jazz történetében.
