Gyilkosság a Nagydiófa utcában

A Gömbös Gyula miniszterelnök földi maradványait szállító vonat befutott a budapesti pályaudvarra. Az országban gyász van. A közintézményekre kiteszik a fekete lobogókat, a kávéházak korábban zárnak, Az Est szerkesztőségében nagy a sürgés-forgás. Gordon Zsigmond bűnügyi újságíró fülest kap, hogy a Nagydiófa utcában egy lány holttestére bukkantak. Azonnal a helyszínre siet, úgy tűnik, csupán még egy prostituáltról van szó, azonban a minden hájjal megkent világfi nyomozni kezd. Úgy tartja, nincs objektív igazság, éppen ezért csak önmagában és a címlapsztoriban hisz. Az adott helyzet miatt a nyomozás kissé nehézkesen indul, szerencsére Zsigmondhoz csatlakozik a Berlinből váratlanul hazatért volt barátnője, a fényképész Krisztina, aki éppen munkát keres.

Menet közben többen is figyelmeztetik a rámenős újságírót – ki szóban, ki nyomatékosabban –, hogy hagyjon fel a téma bolygatásával, ő mégsem adja fel. Tényfeltáró nyomozása során a szálak pornográf képeket készítő fotográfus, illegalitásban működő kommunista aktivisták, stricik, luxusprostik, érintetlen üzletemberek, korrupt rendőrök és politikusok világába vezetik, hamar kiderül, hogy az ügyhöz olyan befolyásos embereknek is közük lehet, akik minden gyanú felett állnak. A cselekmény, krimire jellemző módon, mindvégig izgalomban tartja a nézőt, annak ellenére, hogy a történet szinte zökkenőmentesen zajlik, ha a főhős olykor akadályba is ütközik, nagyon gyorsan a maga hasznára fordítja az abból származó új ismereteket, és tovább rakosgatja a kirakóst, amelyet – nem árulok el vele nagy titkot – végül megold.

Gárdos Éva – Kondor Vilmos regénye alapján készült – Budapest Noir című alkotása elsősorban egy igényesen kivitelezett közönségfilm. Lenyűgöző a látványterv és a jelmezterv, a fényárban úszó szórakozóhelyek és a lepukkant városrészek kontrasztja, a Budapestre jellemző körfolyosós bérházak látványa, a gazdagok és a szegények közötti különbség vizuális érzékeltetése, a gyanús alakokkal teli budapesti éjszaka megidézése, akárcsak az autós üldözés a macskaköves utakon. Ragályi Elemér szépen stilizált képekben tárja elénk a korabeli Budapestet. Az alkotók mindvégig nagyon ügyeltek az apró részletekre, legyen szó a hősök öltözékéről, a helyiségek bútorzatáról, a különféle kellékekről, az épületek homlokzatáról, a terek elrendezéséről, az utcai reklámokról. A noir hangulatot tovább fokozza a Pacsay Attila által szerzett nagyszerű zene, a film élvezeti értékét pedig növeli a kiváló színészgárda által megvalósított remek színészi játék, külön kiemelném a két főhőst megformázó Kolovratnik Krisztián és Tenki Réka alakítását.

Mindezen túl úgy vélem, hogy a Budapest Noir legnagyobb erénye a korhangulat megidézésében rejlik. A földalatti egyik állomása a Hitler Adolf tér nevet viseli, a félkarú zsidó trafikos kioszkját az éjszaka leple alatt betörik, a kávéházban az ifjú nyilasok kifogásolják a „zsidó macskazenét” és az énekesre támadnak stb. Mindez előszele annak, ami majd csak ezután következik. A többség azonban még 1936-ban nem hiszi, hogy megtörténhet mindaz, ami majd megtörténik, egyedül csak a Berlinből hazaérkezett fényképész hölgy veszi komolyan a helyzetet. Fontos hangsúlyozni, hogy a korhangulat árnyalt érzékeltetése korántsem mellékes mozzanat a műben, a cselekmény tekintetében is fontos körülmény, ugyanis a gyilkossághoz vezető háttértörténet kiváltó oka éppen a társadalmi körülményekben keresendő, ahogyan a két főhős kapcsolatát is az határozza meg. Nyugodtan leszögezhető tehát, hogy a Budapest Noir egy szerencsétlen korba ágyazott krimi, amely magán viseli az adott kor minden jellemzőjét.